Nemzedékek Isten irgalmában – Beszámoló a Dunántúli Református Nőszövetség őszi konferenciájáról

Október 25-én egy verőfényes szép őszi napon került sor Győr-Szabadhegyen a Dunántúli Egyházkerület Nőszövetségének őszi konferenciája. A találkozó a Lukács evangéliuma 1. rész 50. verséből származó igei üzenet köré szerveződött: „Irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön.” Ez jól kapcsolódott az egyházunk által meghirdetett tematikus évhez, melynek a fókuszába idén az ifjúság került.

Körünkben köszönthettük a debreceni egyetemi nőszövetség 3 tagját Dobi Dóra teológa vezetésével, akik már október 23-án megérkeztek Pápára, hogy a teológia egykori és mostani diákjaival, valamint Pápa gazdag református örökségével és jelenével ismerkedjenek. A találkozás Némethné Schédl Tímea, a Pápai Nőszövetség elnökének áhítatával kezdődött. A 100. zsoltárból szóló ige alapján emlékeztetett a hálaadó élet és a cselekvő szeretet fontosságára, mely tulajdonképpen minden nőszövetségi szolgálatunk alapja. Beszélt az Isten munkájáról, aki megszólít, azaz hív, aztán elhív, azaz küldetést ad, szolgálatba állít, melyhez erőt és áldást ad. Emberi oldal pedig 1. ujjonghat az Úr előtt 2. szívből szolgálhatja 3. A szolgálat közben megismerheti mind jobban Őt 4. elé járulhat örömében és bánatában 5. hálaadással Istent magasztalhatja és 6. hirdetheti hűségét és szeretetét. Ezután Tatai Márta vezetésével beszélgettek egymással a pápai és a debreceni egyetemisták és alumnisok. Másnap a Pápai Nőszövetség látta vendégül reggelire a csapatot az Immánuel gyülekezeti házban. Tatai Márta pápai teológa áhítatának alapigéje Máté evangéliuma 6. részének 19-20. verse volt. Beszélt arról, nem mindegy, milyen kincseket gyűjtünk magunknak. A múlandó kincseink olyanok az Úr előtt, mint a felnőtt számára egy gyermek által kincsként szedegetett gesztenyék. Értéktelenek és feleslegesek. Legnagyobb örökkévaló kincsünk, hogy Jézus által mennyei állampolgárságunk lehet. Ebben a bizonyosságban hit által kereshetjük Urunk akaratát. Általa kinccsé lesz a törődés, az egymásra szánt idő, az együtt megélt kaland, az egymásra figyelés, a találkozások alkalmai. Az áhítat után sor került a gimnázium, a könyvtár, az újtemplom, a püspöki hivatal majd ebéd után a Pannonia Reformata múzeum állandó kiállításainak meglátogatására. Mindegyik helyszínen az adott intézmény ill. a pápai gyülekezet egy-egy autentikus képviselőjével is megismerkedhettek a résztvevők, betekintést nyerhettek a pápai ill. a dunántúli református élet különböző szegmenseibe.

A szabadhegyi gyülekezet dicsőítő zenekarának szolgálata után a szombati konferencia a helyi lelkésznő, Jakab Enikő szolgálatával folytatódott, aki a találkozó alapigéjének üzenetét fejtegette a résztvevők előtt. Kiemelte, hogy Mária boldogsága Krisztus hordozásából fakadt. Ravasz László püspököt idézte: Isten az embernek adja önmagát, hogy az Ő élete beleáradjon a mi emberi életünkbe. Ha mi is Krisztust hordozzuk, Mária boldogsága a miénk is lehet. Hiszen Isten ígéretei beteljesülnek ma is, irgalma nemcsak a múltban, de a jelenben és a jövőben is ott lesz az őt félőkön. Jó ezt látni elődeink életében, saját tapasztalatokat szerezni erről. És jó abban a reménységben élni, hogy gyermekeink életében is megnyilvánul az isteni irgalom. Feladatunk, hogy Isten irgalmát, megjelenítsük ebben a világban, az Ő szeretetével legyünk jelen és szolgáljunk a családban, a gyülekezetben, embertársaink között. Aki meglátja, hogy milyen nagy dolgot tett az Isten, hiszen üdvösséget szerzett, annak illik a szájába a dicséret, akár a múltra, akár a jelenre vagy a jövőre tekint.

Ezután Mayerné Pátkai Tünde elnökasszony köszöntését és bevezetőjét hallgattuk meg, melyben elmondta, hogy milyen fontos a generációs kérdés az egyház életében is. Hangsúlyozta, hogy a generációs különbségek ellenére az Úr kegyelme megmarad nemzedékről nemzedékre. Majd meghallgattuk Balla Ibolya, a Pápai Református Teológia rektorának előadását, aki ószövetséges lévén a Biblia ószövetségi oldaláról közelítette meg az oktatás, a nevelés, a generációk egymástól tanulásának kérdéskörét. Többek között szólt arról, hogy mind a gyermeket, mind pedig a nagy családot ajándéknak tekintette a bibliai kor embere. Utalt az 5. parancsolatra, mely az egyetlen, amihez ígéret is kapcsolódik, a hosszú élet ígérete a II. Móz. 20-ban, ill. az V. Móz 5-ben olvasható verzió szerint az is, hogy jó dolga lehessen az életben a parancsolat megtartójának. A gyermek legfőbb dolga az engedelmességen túl a tisztelet volt. Fontosnak tartotta, hogy jól lássuk, hogy az Ószövetség szemlélete alapvetően közösségi, inkább csak a bölcsességirodalomban jelenik meg az egyén sorsáról, helyzetéről szóló gondolkodás. Az egyén megmaradása, boldogulása ugyanis Istenen túl a közösségtől, a nép megmaradásától, jólététől függött.

Érdekes volt hallgatni az apai és az anyai szerepek különbségeit, különösen azt hallani, hogy a formális nevelés és fegyelmezés az akkori kontextusban az apák feladata volt. Kötelességük volt továbbadni a hagyományokat, méghozzá magyarázattal, emészthető, világos formában. A hagyományban a legfontosabb volt Isten tetteit, szabadítását megláttatni, valamint tudatosítani a következő nemzedékekkel is, hogy amit magunkénak tudunk, azt nem magunknak köszönhetjük. Fontosnak tartotta azt is, hogy a formális nevelés nem vált el a szakrális, vallási neveléstől, mint ahogy a jogrendszer is szakrális volt. Elmondta azt is, hogy a lányoknak kevésbé jutott szerep a formális oktatásban, őket elsőrenden a házasságra készítették fel, de nekik is meg kellett tanulni a fontos törvényeket. Egy férfiban az erőt, bátorságot, merészséget, míg egy nőben a visszafogottságot, a tisztaságot értékelték, de mindegyik nem jellemzője kellett, hogy legyen a bölcsesség.  Abban a világban, mikor többnyire írástudatlanok voltak az emberek a példa utáni taulás nagyon fontos volt. Az ifjak számára két különösen is fontos érték átadása, megtanítása volt fontos: a tiszteletadás gyakorlása valamint a becsület (jó hírnév) megőrzése. Előadását hallgatva bőségesen találhattunk megszívlelendő gondolatokat a mai nevelési kérdésekre nézve is, noha látnunk kell, hogy a világ nagyot változott az Ószövetség kora óta.

Mayerné Pátkai Tünde elnökasszony reflexiói után Dobi Dóra bemutatta a debreceni egyetemen működő nőszövetség életét. Különösen is kedves apróságnak tartom, hogy az ige körüli elcsendesedés, imádság, beszélgetés, tésztakészítés, idősotthoni látogatások, közös sütések, gyülekezeti és nőszövetségi találkozók, meseterápiás együttléteken túl még apró legációs ajándékokat is készítenek, melyeket átadnak a gyülekezetnek ill. a lelkipásztoroknak az ünnepi követek. Hallhattunk az egyetemi disznótoros előtti pogácsasütésről a berekfürdői ill. a debreceni egységnapi szolgálatról is. Mindezeket fotók illusztrálták, melyek jókedvet, fiatalos lendületet és az aktivitások örömét árasztották.

Mayerné Pátkai Tünde vezetésével átgondolhattuk nehézségeinket (idősödő csoportok, kevés fiatal tag, időhiány, a komfortzóna elhagyása), de erősségeinket is (tapasztalati gazdagság, hűség, diakóniai lelkület, szolgáló szeretet, imaszolgálat). Ezután ismertette a jövő év tervezett programjait, a móri kerületi közgyűlést, a veszprémi REND-et valamint a Kárpát-medencei imanap előkészítő konferenciájának a megszervezését, melynek jövőre, az imádság évében a mi kerületünk lesz az alanya és házigazdája. Kérte a jelenlévők ötleteit és gondolatait, ki miben tudna szolgálatot vállalni. Szó esett arról is, hogy elkészült a kerületi nőszövetség zászlaja is, melyet majd méltó keretek között szeretnénk felavatni.

Bemutatkozott a találkozásnak helyet adó Győr-Szabadhegyi Református Egyházközség is. Szakács Sándor lelkész áttekintését 2 ifjú (Kertész Zsófia és Oroszlány Erik) beszámolója az ifjúság életéről, majd pedig Szakácsné Bereczky Emőke nőszövetségi elnök bemutatkozása követte. A fogadó gyülekezet a gyakorlatban is megmutatta, hogy milyen igaz testvéri szeretet lakik a szívükben, hiszen roskadásig telt asztalokkal és ajándékcsomaggal, sőt a szünetben még egy imaséta lehetőségével is megajándékozták a konferencia minden résztvevőjét.

Zárszavában Pálfi Zsuzsanna elnökhelyettes visszaemlékezett több képben régi önmagára, pályaválasztására, teológus éveire, a régi kedves arcokra. Indulása, lelki eszmélődése ugyanis a szabadhegyi gyülekezethez kötődött. Ma sincs más üzenete sem az egykori önmaga cipőjében ma járóknak, sem köszönetképpen az előttünk jártaknak, sem a jelenlévőknek, mint az a bizonyosság, hogy milyen jó, hogy Isten úgy szerkesztett össze bennünket, a különböző generációkat, hogy tanulhatunk egymástól, taníthatjuk egymást és együtt tehetünk bizonyságot Isten irgalmáról.

A találkozó zárását az énekkar szolgálata jelentette, akik az Isten velünk, viszontlátásra kezdetű Halleluja éneket énekelték. A perselypénzzel részben a befogadó gyülekezetet részben pedig a viharkárt szenvedett sápi templom felújítását támogatta a szépszámú gyülekezet. Első renden hála az Úrnak a tartalmas együttlétért, de köszönet illeti a befogadó gyülekezetet éppúgy, mint Mayerné Pátkai Tünde elnökasszony és Lakó Julianna titkár áldozatos szervezőmunkáját.