Bibliai, teológiai válaszokat adni - a Doktorok Kollégiuma Pápán

Adminisztrátor, 2010-08-25 06:00:00

Steinbach József nyitóáhitatával vette kezdetét augusztus 23-án délután a Magyarországi Református Egyház tudományos tanácskozó testületének, a Doktorok Kollégiumának ezévi közgyűlése és konferenciája. A pápai református templomban a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke a Fil 1, 1-4 alapján beszélt a hálaadás, a bizonyosság és a könyörgés fontosságáról a hívő ember életében.

Személyes bizonyságtétellel hitelessé tett magyarázatában egy lépéssel tovább is vitte az Ige üzenetét, hangsúlyozva az itt összegyűlt keresztyén tudósok közös munkájának Istentől rendelt célját: a "világból" kihallott kérdésekre bibliás, teológiai válaszokat találni.

Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, a Doktorok Kollégiumának elnöke megnyitójában megköszönte a vendégszerető dunántúli reformátusság, s benne Pápa városának tevőleges szeretetét, amely lehetővé tette a tudományos ülés megrendezését. Bölcskei püspök ezt követően előrevetítette a konferencia további előadásainak témáit is.

A Doktorok Kollégiumának résztvevőit elsőként a házigazdák köszöntötték. Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője meghatottan és meghatóan köszöntötte a tudományos ülés résztvevőit a nagy múltú s gazdag hagyományú Pápai Református Kollégium falai között. A sokáig "nem létezve létező" Kollégium drámai történetének ismerői hálaadással tekinthetnek vissza az elmúlt 20 esztendőre, a szellemi-lelki-tárgyi "rekonstrukció" idejére. Az immár újra teljessé lett Pápai Kollégium fenntartója nagy megtiszteltetésnek és elismerésnek tekinti a lehetőséget, hogy a tagintézmények adhatnak otthont a Collegium Doctorum tanácskozásának, s örömmel ajánlja tárgyi és szellemi javait a Magyarországi Református Egyház figyelmébe és hasznára.

Áldozó Tamás, Pápa Város alpolgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy az értékes református örökség, a kiteljesedett intézményrendszer a város egészét szép reményekre jogosítja föl.

A plenárius ülés folytatásaképpen az Egyházak Világtanácsában munkálkodó svájci Jacques Matthey szólt a megjelentekhez Ódor Balázs, a Zsinat Külügyi Osztályának, a Pápai Akadémia tanárának tolmácsolásában Edinburgh 100 éve című előadásában; Gonda László, a Debreceni Teológia tanára korreferátumában további szempontokat adott a közös gondolkodáshoz.

Késő délután, a nap utolsó előadójaként a Református Egyházak Világközösségéről, a Grand Rapids-i világgyűlés jelentőségéről Bölcskei Gusztáv püspök beszélt, aki dogmatikai tankönyvekbe illő tárgyilagos ismertetés mellett a "szemtanú" érintettségével, részletgazdagságával szólt a közelmúlt e fontos egyháztörténeti eseményről. Mind az előadó, mind a további hozzászólók (Ódor Balázs és Kádár Zsolt esperes, a Doktorok Kollégiuma főtitkára) arról tettek bizonyságot, hogy a résztvevők egészen eltérő hátteréből fakadó feszültségek az istentisztelet keretében, az Egy Istent tisztelők spirituális közösségében föloldódtak, s a Gyülekezet egy szívvel tudta az igazságtalanságtól szenvedőkért, a jövő nemzedékért közbenjáró imáját Istenhez emelni.



A Doktorok Kollégiuma egész héten tanácskozik, foglalkozik többek között Kölcsey refomátus hitével, Melanchton és az erdélyi reformátusság kapcsolatával, vizsgálják a Kálvin-év teológiai aspektusait, emlékeznek a 100 éve született Pákozdy László Mártonra. Különös teológiai "csemegének" ígérkezik az az alkalom, amikor "Örökség, hivatás, küldetés" címmel a Pannonhalmi Becés Főapátságban lesz tudományos eszmecsere. A hét programjáról a cikk alatt található csatolmányból tájékozódhatnak.


Share/Bookmark

Csatolt dokumentumok


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2012. február 06., hétfő,
Dorottya , Dóra napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 1412
Összesen 2009. június 2. óta : 1856329

Ige Mellett

(11) „Méltatlan vagyok…” (1Mózes 32,1-22)

Nagy dolog, a vesztes Lábán el tudja engedni a kiválasztott és győztes Jákóbot, és visszatér lakóhelyére. Jákób húsz éve nem találkozott Ézsauval, aki... tovább

Református közélet

Miért hagyják ott az egyházat a fiatalok?


Ezzel a címmel olvastam a közeli múltban egy cikket egy észak amerikai keresztyén honlapon. A cikk tulajdonképpen egy vázolt beszámoló egy kérdőíves felmérésről.  Én magam ... ... Tovább

REPOSZT

Berlin


Mit ihrem Debütalbum "Mit K" sind Kraftklub von null auf eins in die Charts eingestiegen. Jetzt werden ihre Songs über Langeweile und Verzweiflung wohl endgültig ...
... Tovább

Mai programok

Mai napra nincs esemény

Ha tud vagy netán szervez egy jó programot és megosztaná mással, kérjük kattintson erre a linkre! Hamarosan közzé tesszük. Köszönjük!

Dokumentumtár

NL120109

Formátum:.doc
Méret: 36.0 KB

Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2012.01.09.

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

városi megemlékezés

Formátum:.mp3,
Méret: 9.8 MB

Simon Róbert Balázs megemlékezése Gulyás Lajosról

Hanganyag letöltése