„Uralma tengertől tengerig ér”

Adventi gondolatok a Zak 9,9-10 alapján

Az ószövetségi messiási, megváltóról szóló igék között található a Zak 9,9-17, amely két kisebb részben tartalmaz üdvösségről szóló jövendölést; a 9,9-10 szól a Messiás érkezéséről, aki szegény és alázatos, és uralkodása elhozza a békességet, a 9,11-17 szerint pedig Isten kárpótolja, összegyűjti és megszabadítja szétszóródott népét, megoltalmazza őket ellenségeiktől. A Messiással foglalkozó szóló igék szerint Isten végső célja, hogy megszabadítsa, megváltsa népét a nyomorúságoktól, bűneiktől. Ezeknek az igéknek a hátterében találhatunk olyan tanításokat és képeket, amelyeket az Ószövetség a királyokkal, Isten választott vezetőivel kapcsolatban is használ, hiszen már a királyoktól is azt várták el, hogy igazságosan uralkodjanak, tartsák meg Isten törvényeit, közvetítsék népük számára Isten áldásait, és hozzák el a békét. Az Újszövetségben a szentírók az ószövetségi ábrázolások és eszmék egy részét használták fel (pl. a Zsolt 2 használata az ApCsel 4,25-ben).

A Zak 9,9-17-ben található eseményeknek a csúcspontja a Messiás bevonulása Jeruzsálembe. A 9,9 megmutatja, milyen lesz a Messiás („igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán”), a 9,10 pedig azt ábrázolja, mit tesz. A „Sion leánya” megszólítás Jeruzsálemre utal, az örvendezés oka pedig a Messiás érkezése, aki megalapítja a békés, egész világra kiterjedő, Izráelt és pogány népeket is magába foglaló uralmát.[1] Az alázatosság és a szamárcsikó képe együttesen egyrészt azt mutatja, hogy az eljövendő király a szegényebb társadalmi rétegeket is képviseli, velük is azonosul, másrészt azt, hogy békét hoz, és nem hódítani jön, mint általában a győztes királyok, akik lovon érkeznek. Az „uralma tengertől tengerig ér, az Eufrátesztől a föld határáig” kifejezés azt jelenti, hogy a Messiás az izráeliek által ismert teremtett világ teljes egésze felett uralkodik (lsd. még Zsolt 2,8; 22,28; Mik 5,3), ahol a Holt-tenger és a Földközi-tenger, valamint az Eufrátesz folyó és az arábiai sivatag által közrefogott területről van szó, és az ún. pogány vagy idegen népeket is magába foglalja. Az az üzenet, hogy az eljövendő Messiás királyként lép fel és korlátlan hatalma lesz, nem áll ellentmondásban Isten hatalmával. Ő Isten ajándéka, képviseli őt, rajta keresztül van Isten jelen anélkül, hogy természetfeletti jellegét elveszítené. Az újszövetségi szerzők a Zak 9,9-17-ben megírt próféciát Jézusnak a Jeruzsálembe történő diadalmas bevonulásában látják beteljesedni (Mt 21,4–5; Mk 11,1–11; Lk 19,28–40; Jn 12,14–15). A szamárcsikó képe, a tömegek hangos kiáltása, amellyel áldják az Úr nevében eljövő királyt vagy királyságot (Mt 21,9 és Márk 11,10 említi Dávid nevét) összeköti ezeket az ószövetségi és újszövetségi igéket, mint ahogyan kapcsolatot teremt a kettő között az alázatos, megszabadított (diadalmas) dávidi uralkodóra való utalás és Jézus szenvedése.[2] Advent első vasárnapja a hit, a hittel teli várakozás vasárnapja is, amikor Isten nekünk adott ígéreteire gondolunk, amikor megállunk és megvalljuk, hogy ezekben az ígéretekben ma is, minden körülmények között bízni lehet. Mindannyian megtapasztaljuk a békétlenséget a lelkünkben, a személyes életünkben, de háború dúl még mindig szomszédos nemzetek között is. E vasárnapon elcsendesedve, Isten igéjére figyelve valljuk meg hitünket abban a Megváltóban, aki nem hódítást, háborút, békétlenséget hoz, hanem olyan békét, amit csak Isten adhat, tartósat, ami valódi örömre, ujjongásra ad okot. Ezekkel a gondolatokkal kívánok áldott adventi várakozást és elcsendesedést!  

Balla Ibolya
Pápai Református Teológiai Akadémia

[1] Rózsa Huba, Az Ószövetség keletkezése. Bevezetés az Ószövetség könyveinek irodalom- és hagyománytörténetébe, 2. kötet, Budapest, Szent István Társulat, 1996, 301–304.

[2] Mark J. Boda, Haggai, Zechariah. The NIV Application Commentary, Grand Rapids, Zondervan, 2004, 423-424.