Dunántúli óvodások teszik örömtelibbé a kárpátaljai kisgyermekek ünnepét
Márton Gergely, 2025-12-02 07:18:33
Idén is csatlakoztak dunántúli református óvodák a Magyar Református Szeretetszolgálat adventi programjaihoz, így összesen 360 kárpátaljai gyermek Karácsonya válhat örömtelibbé. A csomagokat a szolgálat munkatársai az óvodák képviselőitől és Steinbach József püspöktől vették át november 28-án a Balatonalmádi Nádas Református Óvodában.

A Magyar Református Szeretetszolgálat ebben az évben is három különböző adventi adománygyűjtést hirdetett meg – a gyermekek számára örömet hozó Karácsonyi álom és Nyilas Misi pakk programot, valamint a családok és idősek megélhetését segítő Szeretetdoboz akciót –, hogy Karácsony ünnepéhez közeledve több ezer rászorulót tudjon támogatni az alapítvány Kárpát-medence-szerte.
Ehhez kapcsolódva négy éve a Dunántúli Református Egyházkerület több óvodája összefog, hogy kárpátaljai óvodás kisgyermekek karácsonyi álmait teljesítsék. A Balatonalmádi, Balatonarácsi és Balatonfüredi Református Óvodák, az Alsóörsi Napraforgó Óvoda és a Mezőörsi Református Egyházközség gyűjtésének köszönhetően idén 177 névre szóló karácsonyi álom mellett ugyanennyi Nyilas Misi pakk is készült, így összesen közel 360 kárpátaljai gyermek ünnepe válhat örömtelibbé.

Az ajándékokat Steinbach József dunántúli református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke az adományozó intézmények vezetőivel együtt adta át a Magyar Református Szeretetszolgálat képviselőinek Balatonalmádiban, hogy azokat még Karácsony előtt eljuttathassák Kárpátaljára.

Rokalyné Csizmadia Margit, a Balatonalmádi Nádas Református Óvoda intézményvezetője elmondta, hogy ők a kárpátaljai Guti Szivárvány Református Óvoda 18 gyermekének küldenek ajándékot, valamint a határontúli kollégáiknak is összeállítottak egy nagy csomagot.

A püspök megköszönte a programban részt vevő intézményeknek, hogy hozzájárulnak a nehéz helyzetben lévő gyermekek Karácsonyának szebbé tételéhez. A jelenlévő óvodásoknak elmondta, Kárpátalján jelenleg háború dúl, és kérte, imádkozzanak mindennap azért, hogy Isten minél előbb adjon ott is békét. Úgy fogalmazott, hogy a közeledő Karácsony arra emlékeztet, megszületett a Békesség Fejedelme, Jézus Krisztus, és most mi is visszaadhatunk abból a szeretetből, amelyet Őtőle kaptunk azok felé fordulva, akik most nehéz helyzetben vannak.
Az ajándékokat a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársaival közösen december 16-án adják át. Steinbach József kiemelte, hogy Kárpátalján nagyon nehéz körülmények között 70 református lelkipásztor tart ki. Arra kért mindenkit, imádkozzanak a világ felelős vezetőiért, hogy Isten adjon nekik bölcsességet, megoldást ebben a tarthatatlan helyzetben. „Minden egyes csomag annak a jele, hogy Isten nagyon szeret bennünket, és azt akarja, hogy boldogok legyünk ebben az életben és másokat is boldoggá tegyünk" – mondta.

Dr. Kálmán Csaba lelkipásztor, a Magyar Református Szeretetszolgálat dunántúli kurátora vette át az ajándékokat. Úgy fogalmazott, hogy azokra a helyekre, ahová ezeket majd elviszik, ott az itteni óvodások lesznek a karácsonyi angyalok, hiszen általuk mutatja meg Isten azt, hogy mennyire szereti őket és gondoskodik róluk. Megköszönve a programban részvevőknek a gyűjtést elmondta, hogy összesen 360 gyermeknek, a Kárpátaljai Református Egyházkerület összes óvodásának vihetnek majd csomagot.

Az almádi ovisok az alkalomra imádságos énekkel is készültek. A püspök és a Szeretetszolgálat képviselői megígérték, hogy az átadásakor tolmácsolni fogják a kárpátaljaiaknak az óvodások imádságos szeretetét, jókívánságait.











