Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék
Márton Gergely, 2025-12-05 08:28:07
Fent is vigyáznak rátok, és itt, lent is elegen – hangzott el a Nyugat-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ karácsonyi ünnepi rendezvényén. A kaposvári templomban a több mint kétszáz vendéget köszöntötte Dr. Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója valamint Steinbach József püspök, a zsinat lelkészi elnöke, aki úgy fogalmazott, hogy a nevelőszülői szolgálatban Jézus Krisztus szeretete öltött testet, akivel az örökkévaló, teremtő, megtartó, újjáteremtő és mindeneket beteljesítő Istennek lehetünk a munkásai.

A keresztyén cselekvő szeretet mindig az elesettek oldalán áll és a Református Szeretetszolgálat minden tevékenységében ezt végzi.
Szolgálatuk ága a Gyermekjóléti Alapellátás, ahol kiemelt feladatuk a családok, a gyermekek és a házasságok védelme, ápolása. Tanácsadással, intézményrendszerrel és valóságos megoldásokkal állnak a bajba jutottak mellett.
A Református Gyermekvédelmi rendszerben közel 4000 olyan gyermeket fogadtak be, segítenek, gondoznak, nevelnek, akik nem nevelkedhetnek vér szerinti családjukban. Országosan ezt a fontos szolgálatot három nagy intézményben végzik: Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház Családok Átmeneti Otthona, Kelet-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ, Nyugat-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ.

December 3-án ez utóbbiban szolgáló lelkipásztorokat, munkatársakat, nevelőszülőket és a nevelt gyermekeket hívtak adventi, karácsonyi ünnepi alkalomra a Kaposvári Református Gyülekezet templomába.

Miklósi Erzsébet intézményvezető elmondta, hogy jelenleg közel 250 nevelőszülővel 750 gyermeket gondoznak. Többségük nevelőszülős családokhoz került, de van egy lakásotthonuk, ahol 42 gyermek él, valamint egy utógondozó otthon, ahol 11 fiatalfelnőttet látnak el. Isten iránti hálával szólt a hálózatban résztvevő szülőkről reményét fejezve ki, hogy példájuk másokat is elhív erre a szolgálatra.
A mostani alkalomra meghívták még a zalaegerszegi Mandulavirág Fogyatékossággal Élők Református Szeretetotthonának munkatársait, lakóit is.

A vendégeket Petró László, a házigazda gyülekezet vezető lelkipásztora köszöntötte.
Az adventi, karácsonyi üzenetet Isten Igéjéből Steinbach József püspök, a zsinat lelkészi elnöke hirdette: „Jézus Krisztus a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok... Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn… ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék." (Kol 1,15-19)
A születés csodájának ünnepére készülve kérdezzük, kit is várunk, kicsoda az a Jézus Krisztus, aki Karácsonykor megszületett, akinek a nevében végezzük szolgálatunkat?

A püspök úgy fogalmazott, hogy a teljes Biblia erre keresi a választ, Pál apostol levelében tulajdonképpen az Evangéliumban elmondottakat foglalja össze.
Jézus Krisztus örökkévaló – Ez most konkrétan azt az örömhírt jelenti, hogy az a szolgálat, amit a gyermekek között végeznek, azt az örökké való Isten örökkévaló Jézus Krisztusban megmutatott örökkévaló szeretetében végzik. Ez az örökkévaló kincs soha nem fogy ki, naponta megújul.
Jézus Krisztus teremtő – Őneki köszönhetjük az Élet ajándékát, szeretete körbeöleli életünket. A gyermekek felé úgy magyarázta ezt, hogy minden egyes lélegzetvételükkel az örökkévaló, teremtő Jézus Krisztusról tesznek tanúbizonyságot.
Jézus Krisztus megtartó – Ebben a világban minden széthullik, minden darabokban van. Őbenne azonban minden egybeszerkesztett. Ő a világ és az életünk sarokköve, ami mindent megtart.
Jézus Krisztusban testet öltött a láthatatlan Isten – Őbenne a tanítványok megláthatták, megérinthették Istent, aki eljött erre a világra, és akit mi is Krisztusban ismerhetünk meg. „Ha rátok nézek, gyermekek, kedves munkatársak, bennetek is ott a testet öltött Isten, Jézus Krisztus” – mondta rámutatva, hogy az országosan 4000 gyermek védelmében végzett szolgálatban Isten krisztusi szeretete öltött testet.

Jézus Krisztus újjáteremtő – Őbenne nemcsak létezhetünk, hanem boldog, életörömmel teli életet élhetünk az örökkévaló élet tágasságában.
Jézus Krisztus életünket teljességre segítő Úr – Őbenne egyszer minden az isteni végcélhoz érkezik, a teljességre jut. Elérkezünk a teljes boldogsághoz, amikor majd minden értelmet nyer. „Ennek az örökkévaló, teremtő, megtartó, újjáteremtő és mindeneket beteljesítő Istennek lehetünk a munkásai. Életünk hajója biztonságban van, mert a kormánynál Jézus Krisztus áll” – így kérte Isten áldását a gyermekekre, a nevelőszülőkre és munkatársakra Steinbach József.

Dr. Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója megköszönte a gyermekvédelemben dolgozók hősies, odaadó és hűséges szolgálatát, amellyel nagy számban adnak új esélyt gyermekeknek a teljes életre: „A nehézségei ellenére úgy gondolom, hogy ennél szebb szolgálat nem nagyon van”. A nevelőszülők életre szóló esélyt adnak ezeknek a gyermekeknek és szükséges, hogy a társadalom is ezt lássa, meglássa, belássa és megbecsülje.
A Sámuel második könyvében szereplő béna Mefíbóset történetére utalva, akit Dávid király maga mellé ültetett asztalához, úgy fogalmazott, hogy a nevelőszülők valójában új élettel ajándékozzák meg a rájuk bízott gyermekeket, az asztalukhoz ültetik őket. Azt nevezte a szolgálat lényegének, hogy nemcsak az életnek mentik meg a gyermekeket, hanem az örökéletnek, ahogyan Isten tette ezt Jézus Krisztusban, akiben eljött értünk, hogy mi is az Ő királyi asztalához ülhessünk. „Így lesz a református nevelőszülői szolgálat nevelőcsaládba való fogadás és egyúttal Isten családjába való fogadás is” – mondta, kérve Isten áldását erre a szolgálatra.

Az alkalmon Bogdán Zsolt volt gondozott, jelenleg pedagógus tett tanúbizonyságot arról, hogy miként változtatta meg életét az Úr kegyelméből az, hogy nevelőszülőkhöz került.
Átélte, hogy milyen nehéz a vérszerinti családból kikerülni, még akkor is, ha egy valóban szerető közösség a befogadó. A gyerekekhez szólva kiemelte: „Ha úgy is érzitek, de nem vagytok elveszve. Ott, fenn is vigyáznak rátok, és itt lenn is elegen. Ki van kövezve az út mindenki előtt!”. Most már elmondhatja, hogy őt megmentették, és biztos benne, hogy azon dolgoznak ma is a nevelőszülők, hogy a hozzájuk érkezett gyermekeket megmentsék, ezért legyenek bizalommal irántuk.

Köszöntötték a nyugdíjba vonuló és kiemelkedő munkát végző munkatársakat, valamint díjazták a nevelt gyermekek számára meghirdetett rajzpályázat nyerteseit.
Az ünnepi eseményen versekkel, énekkel, citerazenével adtak műsort a gyermekek. Az alkalom a Szivárvány Kultúrpalotában folytatódott ünnepi műsorral.
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2025. December 05., Friday,
Vilma
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 8424
Összesen 2009. június 2. óta : 49661452










