Karácsonyi körlevél a dunántúli reformátusságnak

A Dunántúli Református Egyházkerület vezetésének karácsonyi körlevele.

„Ő szabadított meg minket!” (Kol 1,13) 

Kedves Dunántúli Református Testvéreink az Úr Jézus Krisztusban!

Ez a karácsonyi üzenet: üdvözítő, megváltó, szabadító született nekünk. Az isteni szabadítás, megváltás valójában: Kiút. Amikor nem látnánk a kiutat, akkor is van kiút. El ne felejtsük, Jézus Krisztus feltámadott a halálból, győzött minden rossz felett, kiutat mutatott nekünk. Vegyük észre, hány kiutat adott már az Isten nekünk, olyan szorult helyekből is, ahová engedetlenül mi magunk merészkedtünk. A karácsonyi evangélium azonban ennél sokkal több: Jézus megszületett, meghalt, feltámadott! A kiút már a miénk, hit által, akkor is, ha testi szemeinkkel azt éppen nem látjuk, vagy ebben a világban konkrétan már nem is adatik nekünk a kiút.

Isten megszabadított népe vagyunk, akik az egyetlen kiúton átjutva, ebben a világban azon az úton járnak, amely az üdvösséges megérkezés felé vezet, miközben „kicsiny fényükkel világítva” a Világ Világosságának fényességét tükrözik vissza. Számos apró szentjánosbogárka pislákolása már ragyogás a sötétségben. Egy testvérünk egy éjszakai tengeri fürdőzés élményét osztotta meg velem. Kint is már szinte teljes sötétség volt, és amikor alábukott a vízbe, ott is félelmetes feketeség. Ám egyszer csak azt vette észre az úszószemüvegén keresztül, hogy itt is, ott is apró „világok” támadtak, és ahogy a szeme megnyílt, ezernyi világító tengeri plankton fénye ragyogott fel előtte: a sötétségből világosság lett (Fil 2,15).

Köszönjük a dunántúli reformátusság nagy, egységes és hűséges családjának, hogy minden „üzemzaj” ellenére így világítunk. Hála minden lelkipásztornak, főgondnoknak, gondnoknak, gyülekezeti tagnak, intézményvezetőnek- és munkatársnak, testületi tagnak, valahányunknak. Bocsássanak meg, ha valamit elrontottunk, vagy valakit megbántottunk, azt is, ha valakire nem jutott kellő időnk és figyelmünk!

A jövő esztendőre úgy készülünk, mint az imádság évére. Rudolf Bohren hangsúlyozza, hogy az elidegenedés nyomora az, hogy az idő birtokolja az embert, így az ember egyszerre csak az idő rabságába kerül, és az idő a tervezés és gürcölés kényszerében vagy felemészti az embert, vagy védekezésül az ember elüti az időt. Az imádság egy uralomváltás e tekintetben is, amelyben a naptári év az Úr esztendejévé lesz. Az imádság tiltakozás a tervezett idő embertelen kényszerítő rendszere ellen. Az imádságban nem sajnáljuk az időt Istenért, „elveszítjük” az időt Őérte, és öröklétet kapunk vissza, mert részesedünk Isten idejében. Az imádság által az idő nem beosztva lesz, hanem örökkévalóvá, ahol mindenre jut idő.

Imádkozzunk mennyei Atyánkhoz azért, hogy minden szavunk és tettünk a Krisztusi üzenetet szolgálja, mert a mi Urunk azért jött, hogy nekünk teljes életünk legyen és erre segítsünk másokat is (Jn 10:10). Közbenjáró könyörgést mondunk a 2026. esztendő minden hazai, Kárpát-medencei és világban zajló eseményéért, hogy érvényesüljön Isten tökéletes akarata, ami csakis mindannyiunk javát szolgálja.

„Napról napra gondot visel rólunk szabadításunk Istene.” (Zsolt 68,20)

Pápa, 2025 adventjében,

a Dunántúli Református Egyházkerület vezetése nevében,
Steinbach József püspök és dr. Nemes Pál főgondnok