Szó és csend
Márton Gergely, 2025-12-27 07:14:23
2026. június 26-28-án, Veszprém belvárosában kerül megrendezésre a XI. Dunántúli Református Egyházi Napok (REND). Az előkészületekről, a találkozó igei üzenetéről, a tervezett programokról beszélgetünk Steinbach József püspökkel, majd a szervezőbizottságból Farkas Gergely elnökségi tanácsossal, Márkus Mihály és Szabó J. Róbert esperesekkel.
(Tata, 2024.06.22.)
-Tizenegyedik alkalommal hívják az Ige szavával a REND fesztiválra a dunántúli reformátusságot.
-Nagyon fontos, hogy az Ige köré szervezzük az egyházkerület legnagyobb eseményét. Az egyház minden szolgálata, feladata, hadd mondjam úgy, minden rezdülése a könyörülő Isten irgalmából fakadó örömhírt kell, hogy hirdesse. Ezért, ha magunkról is szólunk, illetve sokféle műfajt felőle fesztivált szervezünk, és a REND nagyrészben erről szól, akkor is – minden programponthoz kapcsolódóan – csak az Úr megtartó, megváltó, újjászülő szeretetét szóljuk és jelenítjük meg.
-És a szó most konkrétan ott szerepel a fesztívál címében: „Szó és csend”.
- „Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elült a vihar, és nagy csendesség lett.” (Mk 4,39) Ez a számomra fontos és kedves Ige a 2026-os REND vezérigéje, és ezt foglalja össze ez: szó és csend. Jézus szava lecsendesít, megnyugtat!
Ha a világra tekintünk, azt látjuk, hogy mindent elnyom a zaj. Valójában vágyunk a csendre, de éppen a zaj feszültsége miatt félünk is a csendtől. Félünk tőle, mert unalmas, mert elkezd üvölteni benne halandó emberlétünk minden nyomorúsága és üressége. Ezért mindenféle hasztalan, és mondjuk ki, bűnös pótcselekvéssel igyekszünk szabadulni a csendtől. Tragikus, hogy ezzel nem menekülünk meg az üresség érzésétől, csak a zavaró zajt erősítjük.
Az a csend, amit Jézus szava teremt, az maga az üdvösség. Az emberlét Krisztusban teljességre jut, minden hiánytól mentesen. Megszűnik minden félelmetes, öncélú, pusztító zaj és vihar. Ebben a csendben Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, kiteljesedik. Ez nem egy unalmas csend, hanem nagyon is aktív, építő, másokat is megnyugtató csend, amely sokkal inkább jobb mindennél; valóban, minden emberi értelmet és tapasztalatot felülhalad.
Ebben a történetben a szó és a csend összetartozása figyelemreméltó. A szó a csendben szólal meg, csend nélkül nem hallhatjuk meg sem az emberi, sem az isteni szót. Jézus szava lecsendesíti, megnyugtatja, megszilárdítja népét, hogy kellő időben jót és jól szóljon, cselekedjen; ne essen kétségbe, semmilyen zajban és viharban sem. Jézus szava általunk lecsendesít másokat.

-Talán meglepő lehet, hogy egy fesztivál a csendről szól.
-Miképp említem, ez a csend nem tétlenség, nem néma csend. Ez a csend tevékeny, áldott csend, amely a mennyei istentisztelet örök dicséretébe torkollik. A fesztivál erről a dicséretről szól, úgy is mondhatnám, harsogjuk a világ felé a mennyei csendet. Ez jelenik meg minden programban.
A szervezési munkát már hónapokkal ezelőtt elkezdtük. (A szervezőbizottság tagjai: Steinbach József püspök, Máté László főjegyző, dr. Nemes Pál főgondnok, Farkas Gergely elnökségi tanácsos, Márkus Mihály esperes, Szabó J. Róbert helyi esperes.) Az elmúlt rendezvények tapasztalata, hogy a fesztivál nyitottsága áldássá lesz. A találkozás, az egymás hite által való erősödés mellett misszió is a REND. Átélni testvéri közösségben az Ige üzenetét, és megszólítani azzal azokat, akik csak arra járnak, akik véletlenül toppannak közénk, és azokat is, akik egy-egy neves zenekar miatt jönnek el.
-A nyitottsághoz alkalmas helyszínt is találtak, Veszprém belvárosába költözik a REND három napra.
-Veszprém gyönyörű belvárosában kerül sor a találkozóra, amit a város vezetése és minden helyi közreműködő is nagy nyitottsággal és várakozó örömmel fogadott. Veszprém belvárosát 2023-ra az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése kapcsán teljesen felújították. A konkrét helyszín a Hangvilla, a Megyeháza melletti Zeneiskola, valamint a Laczkó Dezső Múzeum és ezek dísztere, ligete, a központi kávézó, a Megyei Könyvtár, a Színházkert és a Petőfi Színház. Ezek egységes, lehatárolható területet képeznek.
-Aktív püspöki szolgálatának ez az utolsó REND-je. Ön személyesen hogyan készül rá?
-Nagy hálával tartozunk Márkus Mihály püspök úrnak és az akkori elnökségnek, testületnek, hogy 2004-ben útjára indították ezt a fesztivált. Áldott ötlet volt, nagy szükség van rá. Legyünk büszkék rá, hiszen nemcsak országosan, hanem Kárpát-medencei szinten sincs ilyen mérvű fesztivál-jellegű találkozó máshol. Püspöki szolgálatom alatt mindig szívügyem volt a REND. Kegyelemként élem meg, hogy 2004 óta folyamatosan meg tudtuk rendezni. A Covid miatt ugyan a pápai rend későbbre tolódott, de el egy sem maradt. Az Úr megtartó kegyelmeként élem meg, hogy a 11 ből nyolc a püspöki szolgálatomra esett.
Most is nagy örömmel és lelkesedéssel készülünk. A vezérige számomra is a legkedvesebb Ige. Ezért külön hálás vagyok, hogy jobban elmélyedhetek üzentében. Nemcsak úgy, hogy előadóként magam is készülök belőle, hanem úgy is, hogy más előadók, más szakterületek képviselői mire világítanak rá, mit helyeznek fókuszba. De ugyanúgy izgalommal várom, hogy a különböző művészeti ágakban hogyan jelenik meg a krisztusi szó és csend. Örülök, hogy neves keresztyén, református előadókkal, művészekkel találkozhatok, és olyanokkal, akik bár távolabb vannak az egyházi léttől, de már akkor is mellénk álltak, amikor mások inkább hátrébb léptek tőlünk.
Számomra püspökként valóban ez az utolsó REND. 2026 második féléve már az egyházban zajló tisztség-választásról szól majd. A veszprémi fesztivál lesz az az alkalom, ahol a három püspöki ciklusom után elköszönhetek szeretett dunántúli közösségemtől. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ezt abban a városban tehetem meg, amelyhez egész életem során ezer szállal kötődtem. Azokat az utcákat, tereket és intézményeket töltjük be, ahol koraifjúságom idejét is töltöttem, ahol azóta is szinte naponta járok.
A 2026-os esztendő egyházunkban az imádság éve lesz. Szó és csend. A csend, amiből megszólal Krisztus, amiből megszólal a mi imádságunk is. Számunkra, Isten népe számára a készülés egyben mindig imádság is: Add Urunk a Te csendedet, hogy mi is a Te viharokat lecsendesítő szolgáid lehessünk! Így készülök és bíztatok mindenkit, hogy legyünk ott minél többen Veszprém belvárosában 2026. június 26-28-án, a XI. Dunántúli Református Egyházi Napokon.
-Mire számíthatunk a programok terén?
-Nagyon bőséges tervezetet állítottunk össze, folyamatosan kötjük a szerződéseket. A fesztivál vázát most is az Ige köré szerveztük. Pénteken nyitóáhítattal kezdünk, szombaton és vasárnap is lesz istentisztelet. A szó és csend üzenetét neves előadók járják körül több oldalról: lelkigondozói, kulturális, tudományos, egyháztörténeti, szociológiai, evangélizációs, kommunikációs és személyes bizonyságtétel irányából vizsgálják majd a témát. Terveink között előadóként szerepel például Velkey György, Békési Sándor, Grecsó Krisztián. Én a szó és csend teológiai vetületéről tartok majd előadást. Ugyancsak különböző szakterületek képviselőivel vitatjuk meg a témát fórumbeszélgetés formájában is.
Változatos kulturális programokkal készülünk. Élve a város bőséges lehetőségeivel, két színházi produkciót is tervezünk, a Petőfi Színházzal és a Pannon Várszínházzal folytatunk tárgyalásokat. De lesznek kiállítások, könyvbemutató, irodalmi délután. Gazdag kincseinkből kaphatnak ízelítőt a „Miénk a színpad” és a Református Utca, a Nőszövetség, a Presbiteri Szövetség vagy a Dunántúli Református Lelkigondozói Szolgálat (DRESSZ) programjain.
Természetesen lesz egésznapos gyermekprogram, kézművesfoglalkozással, Alma zenekar koncertjével, bábszínházi előadásokkal.
A komolyzenei kínálatban terveink között szerepel a Mendelssohn Kamarazenekar, a Veszprémi Helyőrségi Zenekar, a Veszprémi Egyházmegye Orgona alap koncertje valamint számítunk a Szent Efrém Énekkarra, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművészek koncertjére, a Pápai Refi kórusának és a Pécselyi Király Imre Rézfúvós Zenekarnak műsorára.
Már biztosra mondhatjuk Schmidt Vera, a MÉSA Duó és Vecsei H. Miklós a „Füst a szemében” című Cseh Tamás estjét. A három nap nagy koncertje is megvan. Pénteken Honeybeast, szombaton Quimby koncert lesz, és vasárnap, amely az elmúlt alkalmakhoz hasonlóan egy teljes napnak számít programok tekintetében, a Budapest Bár lép majd fel.
A pontos programokról folyamatosan adunk majd tájékoztatást.
_________________________________________________
Szó a csendből
A szervező munka jelentős részét idén is Márkus Mihály esperes és Farkas Gergely elnökségi tanácsos végzi. Velük és a házigazda Veszprémi Református Egyházmegye esperesével, Szabó J. Róberttel beszélgettünk.

Szó és csend. A vezérigének választott ige alapján lett ez a hívószó: „Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elült a vihar, és nagy csendesség lett.” (Mk 4,39) A fesztivál ebből a mindenkor reménységgel eltöltő igeszakaszból milyen időszerűségre helyezi most a hangsúlyt.
Márkus Mihály: Ma is ez a reménységünk, abban a helyzetben, amiben jelenleg az emberiség van. Egyetlen mentségünk, hogy Ő ott van a csónakban, Ő lecsendesítheti a vihart. Ez persze nem azt jelenti, hogy a környezet azonnal megnyugszik, hogy minden külső zaj azonnal megszűnik, hanem a belülről való elcsendesedést, megértést, megvilágosodást jelenti, mert az Úr Jézus szól ebben a lecsendesítő erőben.
Farkas Gergely: A „szó és csend” valójában „szó meg csend”. Számunkra az a fontos, hogy a kettő együtt van jelen. Mindenfelé dúlnak a viharok, ami persze zajjal jár, és akkor egy ponton elhangzik a jézusi szó, és a szóból csend lesz. Elgondolkodtató, vajon a mi szavaink ebből a csendből születnek, vagy csak a viharok hangját harsogjuk… Arra is hívhat most aktuálisan az üzenet, hogy engedjük meg azt a csendet, amiben az Úr szólalhat meg.
Márkus Mihály: Sokszor túlbecsülve magunkat, azt hisszük, hogy a mi szavaink hoznak csendet. De mi csak kiabálunk, ezt a csendet csak Isten szava hozza el.
Egy fesztiválhoz leginkább harsány dolgokat társítunk. Hogyan lehet megjeleníteni a szó és csend üzenetét ebben a közegben?
Márkus Mihály: A „szóval” könnyebb dolgunk van, hiszen az üzeneteket szavakban fogalmazzuk meg. Ott lesz a szó az előadásokban – a teológiai, a történeti vetületre vagy a lelki mélységekre figyelő előadásokban –, de akár a művészeti programokban is. Ott lesz a hitvallásokban, amelyeket gyülekezetei csoportok tesznek de a keresztyén hátterű zenészek, énekkarok bizonyságtételében is.
A csönd, az elcsöndesedés sokkal jelentőségteljesebb ott, ahol amúgy nem számítanánk rá. Például egy Veszprém nagyságú városban, annak is a belvárosi részén, ahol a főutak kereszteződésének zaja körülöleli a rendezvényt. Ebből próbáljuk „kiemelni” a csendet, például a Liget dombján, ahol egy régi templom maradványai vannak, felhívva oda az embereket imasétára, elcsendesedésre. De ilyen hely lesz a templom is. Veszprémben két református templom is van, de azok térben nagyon messze találhatók. Az evangélikus testvérekkel azonban megállapodtunk, a sétáló utca szélén lévő templomukban kialakítjuk a csend szigetét, ahová be lehet menni azért, hogy megérintsen a csend lehetősége.
Szabó J. Róbert: Számomra nagyon sokat jelent, hogy előtérbe kerül a csend, mert úgy érzem, leginkább erre van szükségünk.
Furcsa, hogy egy fesztivállal kapcsolatban a csendről beszélünk, mert az általában hallgatást jelent. De én mégis inkább arra számítok, hogy ez a csend megszólal. Azt tapasztaltam az életemben, hogy ez a csend nem üres csendet, hangnélküliséget jelent, hanem azt, hogy a csendben szólni akar Valaki hozzánk. Én azt remélem, várom, hogy sok-sok viharunk között mi, akik részt veszünk a fesztiválon, ott, amiben jelen lehetünk majd – hangozzon bármilyen furcsán – az előadásokban, koncertekben, a megszólalási lehetőségekben, a találkozások zsivajában mégiscsak a csendnek az Ura fog megszólítani minket.
Farkas Gergely: A csend elsősorban nem azt jelenti, hogy a külső zajt kizárjuk. Nyilván van a fesztiválnak egy szórakoztató része, de nem ez a legfontosabb rétege. Minden programelem, még a fellépő együttesek is abban segítenek, oda vezetnek valamiféle mélységbe bennünket, ahol megszülethet a csend. Az a csend, ami az Istennel való találkozás helye.
Márkus Mihály: Oda, ami lenyugtathat vagy felkavarhat annyira, hogy mérlegre téve az életemet megkérdezzem magamtól: Isten nélkül hova jutok vagy Istennel hova jutok? Ahol feltörhet belőlünk a mondat: Tied vagyok, Uram!
Farkas Gergely: Ez a fontos továbblépés. Nemcsak a lenyugvásról, a nyugalomról van szó, mert nem egy meditációs központot hozunk létre a fesztiválon. Ez a csend a megadás csendje, megadás Isten szabadságába.

Veszprém adja a találkozó helyszínét, amely leginkább a katolikus testvérek számára kiemelkedő megyeszékhely. Miért esett a választás ide?
Márkus Mihály: A fesztivál célja, hogy kétévente más egyházmegyébe látogasson el. A Veszprémi Egyházmegyében eddig egyszer volt REND, Balatonfüreden. Az, hogy egy megyeszékhelyre tudunk menni, óriási lehetőség, függetlenül attól, hogy milyen felekezeti megoszlású és hátterű az a város. Azok, akik bármilyen okból „belefutnak” a rendezvénybe, és egy nagyvárosban ilyenek is jóval többen vannak, azok a reformátussággal, leginkább a helyi református egyházzal azonosítják. Ennek óriási utóhatása lehet.
Szabó J. Róbert: Nagy öröm és lehetőség, hogy itt lesz a REND. Szerintem az ország egyik legszebb része ez, Veszprém és környéke kedvelt turista célpont. Így nagyszámban tudunk elérni olyanokat is a fesztivállal, akiket talán soha nem tudnánk máshogyan. A sokrétű és változatos programokkal többféle érdeklődési körrel bíró embert szólíthatunk meg, tehát fontos missziói lehetőség számunkra.
Mindemellett jó alkalom megmutatni magunkat, gyülekezeteinket, intézményeinket, szolgálatunkat. Azokat az értékeket, amelyeket képviselünk. Egyházmegyénkben sok iskolánk és óvodánk működik. A fellépéseikkel az itt élőket szólíthatják meg, akik esetleg látva, hogy milyen értékrendet képviselnek ezek az intézmények, elgondolkodnak azon, hogy gyermekük számára is ezt választják.
Farkas Gergely: Felmerült lehetséges helyszínnek Zánka is, ahol az infrastruktúra kiváló, de ott az elmúlt két fesztivál nyitottságát nem tudtuk volna elérni.
Márkus Mihály: Veszprém könnyen megközelíthető, nagy tömeget tud befogadni. Igaz, hogy kihívás az, hogy nem áll rendelkezésünkre saját háttér, de Veszprém volt 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa, így egy megújított, modern infrastruktúrát tudunk használni, ez egy extra lehetőség.
Farkas Gergely: Valóban új kihívással nézünk szembe az infrastruktúra miatt. Viszont Veszprémnek pezsgő kulturális élete van, országos hírű fesztiválokkal, helyszínekkel, közönséggel… Mindenféle értelembe pezsgő város Veszprém, ahol a város részéről nagy nyitottságot tapasztalunk. A polgármester, alpolgármester, az intézmények nagy szeretettel és segítőkészséggel vannak felénk.
Márkus Mihály: És most a rendezvényszervezésben partnert is találtunk, egy helyismerettel rendelkező, református hátterű céggel közösen dolgozunk. Már a pápai rendezvényen is segítettek bennünket, a veszprémi helyszín adta a lehetőséget, hogy szakmai tudásukra építhessünk.
Esperes Úr említette a megmutatkozás lehetőségét. Hogyan szólítják meg az egyházmegye lelkipásztorait, gyülekezeteit, hogy az értékek mellett a számszerűség is megmutatkozzon? A REND egyházkerületi rendezvény, de mint házigazda egyházmegye milyen részt vállalnak benne?
Szabó J. Róbert: Visszaemlékezve a 2016-os balatonfüredi REND-re van olyan alap, amire építhetünk. Akkor lelkipásztoraink tevékeny részesei voltak a rendezvénynek. A közeljövőben lesz egyházmegyei értekezlet, lelkészértekezlet, ahol a REND-en való részvételt is tárgyaljuk. Terveink között szerepel, hogy létrehozunk egy szervezőbizottságot, ami az egyházmegyén belül koordinálja majd a feladatokat. Azt gondolom, emberi erővel, azaz a humánerőforrással tudunk részt vállalni leginkább a fesztiválon, ezért önkéntes munkára szólítjuk meg helyi közösségeinket.
A jelenlét önmagában is nagyon fontos. Bár az egyház léte nem számtani kérdés, de mégis ez jó alkalom arra, hogy megmutassuk, sokan vannak Krisztus követői. Ezért hívogatunk minden testvérünket, tervezzék úgy a jövő év június végét, hogy minél többen legyünk. Ehhez igazodva kérjük gyülekezeteinket is, hogy lehetőség szerint a június 28-i vasárnapi istentiszteletüket a REND központi istentiszteletén tartsák.
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2025. December 27., Saturday,
János
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 8494
Összesen 2009. június 2. óta : 50005646










