öröm – könny

„Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, és ezt kiáltották: „Áldott, a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!” … Amikor közelebb ért és meglátta a várost, megsiratta…” (Lk 19,37-38.41)

Az ünnep előtt Jeruzsálembe érkező Jézust tanítványok serege kíséri már. A Zakariás által megprófétált szamárcsikó előtt levetett felsőruhák, leszaggatott virágos ágak borítják az utat. Jön a Király, érkezik a Reménység, a Szabadítás. A sokaság örvendezik, tele vannak a csodák emlékével, melyeket Jézust kísérve láttak, amikről másoktól hallottak.

Ünnep és öröm van a szívükben, mert végre királyként vonul be az, aki eddig gyógyított, tanított, szolgált – Istentől való hatalommal. De sosem folytatott direkt politikát. Most azonban valami történik, készülőben van. Talán vége lesz a római elnyomásnak, talán valóban az Istentől ígért Messiás trónra ül, talán a nép hányattatott sorsa dicsőséges véget ér. Remények és hitek, váradalmak és vágyak – mind ott izzik és ujjong a levegőben.

Jézus szemében pedig könnyek vannak. Az ember ujjong – az Isten sír.

Mert Ő tovább, többet és mélyebbre lát. Ezen a virágos vasárnapon látja már a halálos gyűlölettől sűrű csütörtök éjszakát, a pénteki bitót a hegyen. Nem önmagát siratja, mert Ő látja a húsvétvasárnapi élet-hajnalt is, hanem siratja az Őbenne megjelent Istenre nemet mondó embert. Jeruzsálemet.

A várost, amely nevében hordozza a „béke” – „shalom” szót, mégsem ismeri fel az Úrral való békességre jutás útját. A Király a Golgotán trónra fog ülni, mert a kereszten megtöri a gonosz uralmát, bent a városban, a templomban pedig a Szentek Szentjét takaró, az Isten közelségét rejtő kárpit kettéhasad majd. De Jeruzsálem elvész…

Eszünkbe juthatnak bátran, ebben a virágvasárnapos fényben, a saját lelkesedéseink. Ujjongások és remények. Vágyak és akarások. Elképzeléseink örömei. De ne felejtsünk el mindezekben belepillantani Isten szemébe. Velünk-örvendezéstől ragyog-e, vagy könnyekkel néz-e ránk? Mert Ő többet, tovább és mélyebbre lát.

Igen, figyelmeztet, de vigasztal is, hogy öröm és könny felülírhatják egymást. Isteni könny emberi örömöt, de isteni öröm is az emberi könnyet.

Azt, amikor az ember keseredik neki, mert nincs reménye és ereje, mert elsodorja veszteség és fájdalom. Mikor az akarás csalódásba fullad, és az élet érthetetlen homályában nem ragyog a virágvasárnapi napsütés. Fel lehet nézni Isten szemébe, lehet nézni Isten szemével. Mert Ő tovább, többet és mélyebbre lát.

És ha szán is, de nem zokog velünk, ha a szemében ugyan együttérzés, de reménység derűje van, tudhatjuk, Ő látja már. Látja, hogyan válik javunkra a keserűség, hogyan fordul jóra, ami rosszat terveztek ellenünk, hogy veszteségünk milyen gazdagodásra készít, és milyen erő épül a könnyeinkből.

Virágvasárnapon Király érkezik. Saját öröm-vágyaink mindenkori támogatóját, megvalósítóját reméljük benne? Vagy át tudjuk tényleg adni a trónt? Megriadni a könnyeitől, megalázkodni az ítéletétől, és elfogadni mindent, amit ígér és hoz nekünk. Megengedni még azt is, hogy a reménytelenben megvigasztaljon. Hogy letörölje könnyeinket a királyi kegyelem mosolya.