ÍME AZ EMBER!

„Pilátus ismét kiment, és így szólt hozzájuk: Íme, kihozom őt nektek. Tudjátok meg, hogy semmiféle bűnt nem találok benne. Ekkor kijött Jézus, rajta volt a töviskorona és a bíbor ruha. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember! Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg! Pilátus pedig ezt mondta nekik: Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek.”  (János ev. 19, 4-6)

Pilátus minden reggel belenézett a tükörbe felkelés után. Mégis a birodalom helytartója. Mindig megpróbált nemesnek és tekintélyesnek tűnni. Úgy öltözött, a legdrágább tógát vette fel, a legdrágább bíborral festve. Nem utánzat. Nem. Ez eredeti. Szerette szemlélni az arcát, az állait. A szeme alatti redőket, amelyek az elfoglaltság, fáradozás érzetét keltették benne. Szerette jónak, nagyszerűnek látni magát. Fontos embere a birodalomnak. Fontos elöljárója a helyi népnek is. Jobban is becsülhetnék. Szemtől szemben udvariasak, de a háta mögött semmibe sem nézik. Ha kell valami, akkor fölényes gőggel érkeznek hozzá, és mintha ők engednék meg, hogy valamilyen módon a javukra döntsön. Mintha Pilátusnak kellene megköszönnie, hogy engedélyezhetett valami újabb vallásos fantazmagóriát. Inkább volt a jogi és katonai gépezet egy alkatrésze, mint egy mindenre kiterjedő figyelmű vezető, közbenjáró vagy mentor. Nem a szavak embere, inkább a rendé. Tribunusok, centúriók és katonák állnak a szolgálatára. Vért folyat, ha kell. Márpedig időnként kell. Provokál, sérteget, izgatja a zsidó népet. Persze el akar erről a vidékről kerülni, egy, a szerinte jól megérdemelt Rómához közeli birtokra. De mikor lesz ebből valami? Itt minden nap jönnek és mennek a lázadók, önjelölt messiások, papok, farizeusok, és mindenki a hatalomért aggódik. Ő meg csak a rendezéshez kell.

Kimegy a porondra, mellette Jézus bíborpalástban, fején töviskoronával, kezében nádpálcával.

Milyen cinikus gyalázat rendezte ezt a jelenetet. Előtte a hajlongó kétszínű felbujtók, mellettük az eksztázisban ringó gyalázkodók. Ártatlant gúnyolnak, aláznak és halálba kívánják. Micsoda elmebaj ez minden szinten. Elege van az egészből. Ugyan Jézusra mutat, de mégis az egész helyzetről beszél, amelyben a hatalmi arrogancia diktál, és adja az események dinamikáját, ártatlant mocskol, hogy a maga hatalmát biztosítsa. Ilyen az ember, az emberi természet. Íme, az ember! – legyint lemondóan.

Kimegy a porondra, mellette Jézus bíborpalástban, fején töviskoronával, kezében nádpálcával.

Nyugtalanító Jézus. Király? Azt mondja, hogy az ő országa nem e világból való. Mert amúgy harcolnának érte. Ez csak egy elesett rabbi, semmi veszélyérzettel a való világban. Bár van benne nyugtalanító, ez kétségtelen. Azt is mondja, hogy Pilátusnak sem arra nincs hatalma, hogy megfeszítse, sem arra, hogy elengedje, ha nem kapta volna. Pilátus a hatalmas, Jézus a kiszolgáltatott, poros, véres, megvert. A szabad Pilátusról azt állítja, béklyóba kötözött, hogy Pilátus nem szabad és nincs hatalma. Ez elég nyugtalanító. Valahogy még sincs kedve Jézus kivégzését támogatni. Megmutatja nekik ilyen szánalmasan, összetörten, áldozatként, hátha nem látják keresztre ítélhetőnek. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember! 

Kimegy a porondra, mellette Jézus bíborpalástban, fején töviskoronával, kezében nádpálcával.

Ő az, akit meg akarnak feszíteni valami belső vallási vita miatt. Elbocsátaná, nem talált benne semmi ítéletre méltót. Talán a tömeg majd mást mond, mint a fanatikus papok és vezetők. Kérdezte ő, hogy kit bocsásson el, ezt az ártatlant, megkínzottat vagy a gyilkos Barabbást. Ott a gyilkos, és itt az ártatlan. Ott a félelmetes borzongás és itt a megnyugtató „alulmaradni tudás”. Ezt feszítsd meg, és Barabbást bocsásd el. Ez a válasz. Pilátus elég sokat látott, és elég érzéketlen is volt a hatalmi játszmákhoz. A kérdése vagy tudatosan provokatív volt, vagy érzéketlen. A királyotokat feszítsem meg? A válaszuk maga volt a halálos ítélet. Nekünk császárunk van, nem királyunk. Végül Pilátus nem a maga ellensége. Mit érdekli őt, hogy ez az ember valójában Isten Fia és képe. Az egyetlen emberi arc, amely az igaz Isten egyetlen valódi képe. Vihetik megfeszíteni. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember! 

Pilátus sem igaz, sem szabad, sem becsületes nem volt, pedig Jézusról tudta, amit mondott is: Íme, az ember!  Ebben az egyben igaza volt. Mert ezen az emberen áll vagy bukik minden ember üdvössége.

Képek: Munkácsy Mihály - Krisztus Pilátus előtt (részlet), Munkácsy Mihály - Ecce homo (részlet)