Akik fáradnak értünk

Április 24-én iktatták be a Tapolcafői Református Egyházközség lelkipásztori tisztségébe Miklós Csongort. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Steinbach József püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy vegyük észre, kik azok, akik hitünk épülésén fáradoznak, és legyünk érte hálásak.

385 éve folyamatosan szól Isten Igéje a Tapolcafői Református Egyházközségben. Ezt a szent folyamatot szolgálja tovább a gyülekezet 51. lelkipásztora, Miklós Csongor. A fiatal lelkész nem idegenként érkezett a településre. A lelkipásztor apa és hitoktató anya gyermeke pápai kamaszévei során nemcsak áthaladt a településen, hanem számtalanszor be is tért a parókiára, a templomba. A zene, a kántorizálás iránt is elhívott lelkész szolgált is már itt.

Ezért amikor április 24-én beiktatták a gyülekezet lelkipásztori szolgálatába, akkor nem csupán a már itt eltöltött másfél év okán köszöntötték úgy, mintha haza érkezett volna.
A beiktatásért tartott hálát adó istentiszteletre megtelt a templom. A gyülekezettel együtt örült az egyházkerület elnöksége, a Pápai Református Egyházmegye vezetése és szinte valamennyi lelkipásztora, a település képviselői.

Igét Steinbach József püspök hirdetett:

„Köszönt titeket Epafrász, aki közületek való, Krisztus Jézus szolgája, aki mindenkor küzd értetek imádságaiban, hogy tökéletesen, teljes bizonyossággal, állhatatosan maradjatok mindabban, ami Isten akarata.  Mert tanúskodom róla, hogy sokat fárad értetek és azokért, akik Laodiceában és Hierapoliszban vannak.” (Kol 4,12-13)

Emberi kötelességünk, hogy gondoljunk azokra, akik sokat fáradoznak értünk, életünkért: családunkra, barátokra, közösségeink, országunk vezetőire...
Az apostol levelében azonban mélyebbre megy, és azokra irányítja figyelmünket, akik Jézus Krisztus szolgáiként fáradoznak Istentől kapott hitünk épülésén. Ebben a szolgálatban az első, és a legnagyobb „fáradságot” maga Jézus Krisztus hozta, aki odaadta életét értünk, majd feltámadt a halálból, bűnbocsánatot, új- és örökéletet adott. „Milyen nagy dolog az, hogy mi a Krisztus Jézus szolgái lehetünk mások életében! Te itt, kedves szolgatársam, Tapolcafőn, ezen a településen” – mondta beiktatása előtt álló szolgatársának, majd a gyülekezet felé fordulva kiemelte, ő az, aki Krisztus szolgájaként küzd értük. „Ez a lelkészi szolgálat szent, örömmel végzett szenvedése,” küzdelem azért, hogy ebben a csábításokkal és káosszal teli világban megálljanak a rábízottak hűen az Evangéliumban.

Nagy hiányosságunk van abban, hogy megbecsüljük az értünk fáradozókat – mondta a püspök arra hívva, hogy próbáljuk meg pótolni az értünk való fáradozók iránti hálánk kimutatását. A hála mindig konkrét: észrevenni az értünk való fáradozást, megköszönni és viszonozni azt. Viszonozni cselekedettel, vagy – ahogy arra az ige is hív – viszonozni imádsággal. A keresztyén ember napi kegyessége az imádság, amikor konkrétan is az Úr elé visz egy-egy érte fáradozót.
Steinbach József püspök végezetül kérte Isten áldását a gyülekezetre és az értük fáradozó szolgatársára.

Az istentiszteleten imádságos szolgálatot végzett Farkas Gergely elnökségi tanácsos és Máté László egyházkerületi főjegyző.

Miklós Csongort a Tapolcafői Református Egyházközség lelkipásztori tisztébe Márkus Mihály, a Pápai Református Egyházmegye esperese iktatta be, kérve Isten áldását szolgálatára.

Így tettek a megjelent palástos szolgatársak is, egy-egy személyes igével kérve az Úr biztatását, vezetését a gyülekezet pásztorolásához.

„Nem hagylak titeket árván” (János 14,18)

A gyülekezet lelkipásztor nélkül, a lelkipásztor gyülekezet nélkül árva – mondta prédikációjában Miklós Csongor hozzátéve, most hálaadásra gyűltünk össze, hogy a gyülekezet és a lelkipásztor egymásra talált. Az árva hittel tengődő, „Jézus Krisztus alakú köpenybe” öltöztetett közösség hajlamos az ünnepben saját szerepét, egyéni és közösségi erejét hangsúlyozni. A Krisztushoz tartozó testvéri közösség azonban tudja, hogy a megtartatás, az egymásra találás csakis az Ő gondoskodásának ajándéka. „Azért vagyunk itt, mert mindannyiunknak van egy áldott krisztusi ígérete: Nem hagylak titeket árván” – mondta hozzátéve, hogy ez az ígéret ad gyülekezetnek lelkipásztort, a lelkipásztornak gyülekezet. Ez az ígéret bizonyosság arra, hogy Krisztus mindvégig velünk van, Ő az, aki összegyűjt, aki megtart, aki a növekedést adja!

Utalva a templom mellett fakadó Tapolca patakra hangsúlyozta, Jézus Krisztus az egyetlen éltető forrás, aki minden szolgálat értelmét és eredményét is adja. Kihívásokkal teli korunkban a gyülekezetek keresik a jövő útját, de a forrást nem kell keresni, mert a kiinduló pont, a szilárd alap ebből a kiapadhatatlan kútfőből táplálkozik. Ez a mai ünnep leckéje és ajándéka, az, hogy nem az egymás forrásai vagyunk. „Ez a mai nap hálaadás, hogy együtt állhatunk oda ehhez a forráshoz, hogy közös Megváltónk van, aki itt van közöttünk, aki összerendezi utainkat, és bátorít azzal, hogy soha nem hagy bennünket árván” – zárta igehirdetését.

Az ünnepi alkalom Pálfy Zsuzsa egyházmegyei főjegyző vezetésével egyházközségi közgyűléssel folytatódott, melyen a beiktatott lelkipásztort köszöntötték.

Az egyházkerület elnöksége és gyülekezeteinek képviseletében Szabó Gábor presbiteri főjegyző üdvözölte a gyülekezetet és lelkipásztorát. Becsüljék és szeressék egymást, munkálkodjanak közösen Krisztus ügyében. A közös út, amelyen járnak, közös felelősség lelkipásztor és gyülekezet vállán. Kérte Isten áldását arra, hogy az Ige ne csak elhangozzon, hanem láthatóvá is legyen rajtuk.

Az egyházmegye köszöntését Tóth József főgondok adta át, aki a Tapolca forrással és tanösvénnyel húzva párhuzamot fogalmazta meg a lelkipásztor felé, hogy gondozza a forrást, járja az igaz ösvényt és mindig legyen a gyülekezet őriző pásztora.

Köszöntötte Miklós Csongort a taplocafői és a bakonyjákói gyülekezet nevében Nagy Lajos főgondnok és Szilvási Istvánné gondnok, Tapolcafő városrész lakóinak nevében a tapolcafői tanácsadó testület tagja, Megyeriné Borsó Éva, a teológia nevében dr. Balla Ibolya rektor, teológustársak nevében Lipcsei Gergely valamint a gyülekezet előző lelkipásztora, Apostol Pál.