A várpalotai gyülekezet csendes napjai

Adminisztrátor, 2010-09-09 06:00:00

A Várpalotai-Pétfürdői gyülekezet tagjaiként életöröm napokat tölthettünk immár harmadszor a zselicikisfaludi  ifjúsági missziós otthonban augusztus első hetében. Bibliatanulmányozásunk alapigéi az Apostolok Cselekedeteiről írt könyv 28. részének 1-11. versei voltak. Ezzel a tavaly „félbehagyott" máltai hajótörést olvastuk végig.

A napi bibliatanulmányozás mellett verseket is olvastunk, sokat énekeltünk, és a - természetesen - táborozással járó egyéb programokra is sort kerítettünk. A csendes környezetben lehetőség volt egymással is többet beszélgetnünk, egymást jobban megismernünk.

***

 

A már sokunk által ismert útvonalon részben autón, részben vonaton utazva tapasztalhattuk a Balaton-parti nyári zsibongást, majd a somogyi táj változatos szépségét. Így értünk Kisfalud nyugalmába, a gyönyörű fákkal körülvett otthonba.

A csendes napok itt kellően „élő zajossá" váltak. 3 évestől 82 évesig több mint 30-an voltunk.  Pál apostol és társai hajóútja,majd máltai hajótörése több napos együtt-gondolkodásra „hívott" bennünket. Hajótörés - sziget - rőzseszedés - melegedés - viperamarás - tűzbedobás -sértetlen továbbélés  stb. hogyan változtatják  véleményünket emberről, Istenről."A földi-vízi hajózást el nem kerülheted, életed Isten kezébe teheted."   Lelkivilágunk mélységei és magasságai közti bolyongásunk egyik hosszú beszélgetése  - néha elfogadható, néha         elfogadhatatlan érvelések  - közepette viszonylagos egyetértésre jutott a „csapat" a lelkigondozó és lelki tanácsadás  szükségességéről, legfőképp a felülről jövő gondoskodás elfogadásáról.

Asszonyaink ügyes, gyors keze és észjárása révén csodálatos ízű és mennyiségű ellátásban részesültünk. Mindenki hozzájárult valamivel a testi táplálék biztosításához. Finom falatok előtt-után, kellő nedűvel indítva és zárva a napot, nyugovóra térve ezekért is hálát adhattunk.

***

Várpalotai gondnokunk és családja érkezése után sokadik tervünk is teljesült. A test -karbantartás során a foci és  ping-pong meccsek kellően „elintéztek" bennünket. Az örömgólok és győztes szettek múlandóságunkra is emlékeztettek. A sok csontzene és izomhúzódás istápolásra várt.

 

***

Kencék, fürdők, masszázsok testünket új életre hozták. Ezek jótékony hatása és némi pihenő, majd vacsora után a „Kérdés-Felelet" izgalmas sorozatában életünk számos kérdésére kaptunk tartalmas, lélekből fakadó válaszokat.

Az egyik nap megkoronázása a csillagos égboltra való csodálkozás lehetősége volt csillagász tanár úr és távcsöve segítségével este fél 9-től a mélysötétség beálltáig. A többmilliós nagyságrendű távolságok, a fényerősségek és tompaságok, a hulló csillagok pillanatszerű sziporkázó elégése, a mindenkori ember képzeletvilága, a csillagos égbolttal is együttélése erősített bennünket az Isteni alkotás felfoghatatlan, csodálatos voltában.

Az elérzékenyülés sem hiányzott napjainkból. Két házaspár közelgő 20. házassági évfordulóját spontán ünnepeltük fonott mezei virág koszorúval, igeolvasással, imádsággal, áldással és vidám éneklő hálaadással. Nem tudni, ki hatódott meg jobban ez ünnepi órában. Ritkán adódik életünkben olyan pillanat, ritkán élünk át oly perceket, melyeket talán sosem feledünk. Ezek egyikét is itt éltük át.

***

 

Az egyik áhítat vége előtt a négyéves Matyi odakuporodott az ölembe. A közös Úri imádság alatt összekulcsolta két kezét és hangosan kezdte mondani a Miatyánkot szemben ülő ikertestvérével, Sárával együtt. Ekkor „robbant" be a terembe a higanymozgású, meglehetős akaratú 3 éves Tomi. Megtorpant, körülnézett és mikor látta a lehajtott fejeket és összekulcsolt kezeket „valamit megsejtett a misztériumból." Ő is kis kezeit összetéve egy helyben állva imádkozott. Majd az ima végén rohant át a helyiségen ki a kertbe, és élte tovább örökmozgó életét.  Ilyenkor szinte érzed Isten tapintható jelenlétét.

 

Miután a többszöri „Kérdés-Felelet" kapcsán öszintén mondtunk el élethelyzeteket, válaszoltunk olyan kérdésekre melyek időben-térben valószínűtlenek is lehetnek: pld. Ha Jézussal találkoznál péntek délután egy foci meccsen, mit kérdeznél Tőle? Egy úgynevezett bibliodráma során Pál apostolék hajótörése utáni helyzetbe képzeltük magunkat, s „eljátszottuk" viselkedésünket, reagálásunkat. Nagyon egyszerű, de nagyon mély lelki diskurzusoknak is voltunk résztvevői. Mindenki élvezte.

***

 

Köszönet Mindazoknak akik Isten ilyen ajándékával is éltek!

 

Áhitat az utolsó napon: Kovács Gyula és Bogdány Lászlóné

 

 

Kovács Gyula

pétfürdői gondnok

 

 

A fotókat Molnár György presbiter készítette.

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/veszpremiem/hir/lista/a-veszpremi-reformatus-egyhazmegye-hircsokra/



Share/Bookmark

Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2012. február 06., hétfő,
Dorottya , Dóra napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 1425
Összesen 2009. június 2. óta : 1856342

Ige Mellett

(11) „Méltatlan vagyok…” (1Mózes 32,1-22)

Nagy dolog, a vesztes Lábán el tudja engedni a kiválasztott és győztes Jákóbot, és visszatér lakóhelyére. Jákób húsz éve nem találkozott Ézsauval, aki... tovább

Református közélet

Miért hagyják ott az egyházat a fiatalok?


Ezzel a címmel olvastam a közeli múltban egy cikket egy észak amerikai keresztyén honlapon. A cikk tulajdonképpen egy vázolt beszámoló egy kérdőíves felmérésről.  Én magam ... ... Tovább

REPOSZT

Berlin


Mit ihrem Debütalbum "Mit K" sind Kraftklub von null auf eins in die Charts eingestiegen. Jetzt werden ihre Songs über Langeweile und Verzweiflung wohl endgültig ...
... Tovább

Mai programok

Mai napra nincs esemény

Ha tud vagy netán szervez egy jó programot és megosztaná mással, kérjük kattintson erre a linkre! Hamarosan közzé tesszük. Köszönjük!

Dokumentumtár

NL110801

Formátum:.doc
Méret: 53.0 KB

Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2011.08.01

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

eloadas_ja

Formátum:.mp3,
Méret: 26.2 MB

Hit és hivatás a mai Magyarországon - Dr. Jávor András előadása

Hanganyag letöltése