Nagytiszteletű Kövy Zsolt temetési istentisztelete Pápán

Adminisztrátor, 2010-10-04 06:39:15

Október 2-án szombaton délután zsúfolásig megtelt a pápai református templom, hogy a gyászoló gyülekezet, a Gyászoló Család, a Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi közössége, a Dunántúli Református Tudományos Gyűjtemények dolgozói, a pápai gyülekezet tagjai, valamint Pápa város képviselői búcsút vegyenek a 85 éves korában hazatért Kövy Zsolt lelkipásztortól, a nagy formátumú egyházpolitikustól, a Pápai Református Kollégium tiszteletbeli főigazgatójától.

***

A palástos lelkészek templomba való bevonulása és a 90. zsoltár éneklése után Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette a vigasztalás Igéjét. Prédikációját teljes terjedelemben a következőkben közöljük:

===================================================

KÖVY ZSOLT temetése (2 Kor 4,5) 2010.10.02.

„Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem Krisztus Jézust, az Urat,

magunkról pedig úgy beszélünk, mint akik szolgák vagyunk Jézusért.

Mert az Isten az, aki így szólt: A sötétségből világosság ragyogjon fel.

Gyászoló Család! Gyászoló Gyülekezet! Kedves Testvérek!

Nagytiszteletű Kövy Zsolt lelkipásztor, a Pápai Református Kollégium tiszteletbeli főigazgatója ravatalánál szól hozzánk Isten Igéje!

1. Református értelmezés szerint minden temetési szertartás ISTENTISZTELET, Isten Igéjének hirdetése, különösképpen az evangéliumnak, az örök élet bizonyosságának a hirdetése.

Gyász idején hirdetjük a legnagyobb örömhírt, a halál Krisztus által nem az élet vége, hanem az élet beteljesedése.

Felolvasott Igénk is eszerint mutat kiutat nekünk a gyász fájdalmából: „Nem magunkat akarjuk prédikálni, hanem Krisztus Jézust, az Urat". KÖVY ZSOLT szolgatársunk, testvérünk koporsójánál, tehát ne emberi beszéd hangozzék fel, ne magunkról szóljunk elsősorban, ne is az Istenről, hanem az Ige által, maga az Úr szólaljon meg közöttünk: Ő erősítsen, vigasztaljon, tanácsoljon bennünket.

2. Alapigénk azt hangsúlyozza, hogy JÉZUS KRISZTUS ÚR. Ebben a kijelentésben, amely egy korai keresztyén hitvallás, benne foglaltatik Jézus Krisztus személyének titka.

Elsősorban az a tény, hogy Jézus Krisztusban az élő Isten jött el közénk, erre a világra; benne az Isten lett emberré.

Jézus Krisztus azért jött el közénk, hogy megmutassa, hogy az Isten szeretet, Ő mindig az élet oldalán áll, az életet megújítja; amit mi elrontunk, azt Ő helyreállítja; és amivel szemben tehetetlenek vagyunk, ott megvált, megszabadít bennünket.

Ő nemcsak az élet ura; nemcsak múlt jelen és jövő ura; nemcsak a történelem, a világ és az egyház ura, hanem Ő Úr minden ártó erő felett, a betegség és a halál felett. Ő az örök élet királya. Hatalma a megváltó szeretet hatalma.

3. RÓLA AKARUNK BIZONYSÁGOT TENNI KÖVY ZSOLT testvérünk koporsójánál.

Kell-e ennél nagyobb vigasztalás? Nem gazdátlan az életünk, Urunk van, Megváltónk van, örök életünk van.

Nem beszélhetünk, és nem is tudunk másról beszélni, mint csak Róla, mert a halál hatalmát látva minden egyéb eltörpül, semmivé lesz; az emberi válaszok elégtelenek. Most az élet forrására van szükségünk. Emberfeletti vigaszra, erőre és megoldásra van szükségünk. Vissza kell menni eredetünkig, az élő Istenig, aki Krisztusban eljött erre a világra.

II.

1. Az Úr színe előtt azonban HELYÉRE KERÜL AZ EMBER ÉS AZ EGYHÁZ.

A teológia után világosabb az antropológia és az ekkléziológia.

2. Nem magunkról beszélünk, mondja Pál, hanem az Úr Jézusról. Ha magunkról beszélünk, csak úgy beszélhetünk, mint szolgákról.

ISTEN SZOLGÁI vagyunk, sáfárok, rabszolgák, „doulosok". Feladatunk, küldetésünk van ebben a világban. Ott, ahová Isten állított.

Isten szolgái vagyunk, úgy, hogy másokért élünk. Nem önmagunkéi vagyunk, ezért nem önmagunknak élünk. Ebben a világban soha nem elsősorban rólam van szó, hanem mindig a másikról. De ebben a viszonyban én is gazdagabbá leszek.

3. Hisszük, hogy e szolgálat közben az Isten felhasználja az övéit, hogy a sötétségből világosság ragyogjon fel. Jézus a világ világossága. Az a küldetésünk, hogy az Ő világossága ragyogjon fel általunk a világban. Ez az EGYHÁZ KÜLDETÉSE!

Ezt felfedezni óriási méltóság és hatalmas öröm. Mindenben az Isten dicsőségét, és a másik javát szolgálni.

3. Akik ismertük Őt, érezzük, hogy mennyire hiteles ez az Ige itt, ennél a koporsónál.

-Kéttornyúlaki, dákai, nórápi, borsosgyőri lelkipásztorként

-A legnehezebb időkben levéltárosként, könyvtárosként, gyűjteményi igazgatóként

-A Kollégium újraindításának tevékeny részeseként, majd főigazgatójaként.

III.

KÖVY ZSOLT testvérünk hazatért, megérkezett Urához, akinek itt szolgája volt.

De nekünk még, akik élünk, feladatunk van. Ezért, mivel a temetési igehirdetés mindig az élőknek szóló bizonyságtétel, nézzük meg végezetül, hogy mire kötelez bennünket a mai Ige üzenete.

- Az Ige üzenete először is ÉLŐ HITRE hív bennünket. Arra, hogy higgyjük, Jézus Krisztus a feltámadás és az élet, és aki hisz Őbenne, ha meghal is él, és aki él és hisz Őbenne, az nem hal meg soha. Ezért az örök élet reménységével álljunk most itt, hiszen egy hívő testvérünktől búcsúzunk, és ezzel a reménységgel szentelhetjük meg igazán az ő emlékét.

- Az Ige üzenete ezentúl arra kötelez bennünket, hogy SZERETETBEN tudjuk szolgálni egymásnak ebben a hazában. A Jézus Krisztusba vetett hitből ugyanis a szeretet következik. Mégpedig tevékeny szeretet. „Szeress, és tégy, amit akarsz", - mondta Augustinus. Olyan szeretetről van szó, amely mindent eltűr, mindent remél, amely soha el nem múlik. Szeress, hogy több legyen a fény, hogy szebb legyen az élet, hogy felragyogjon ebben a világban általunk az Isten dicsősége.

- Végezetül REMÉNYSÉGRE, az Ige Egyházának jövőjét illetően. Isten megtartja az Ő népét, a világ végezetéig. Lehet, hogy másként, 50, vagy 20 évvel ezelőtt, de megtartja. Ahogy hazahívott testvérünk is megtapasztalta. Vegyük észre ennek jeleit mi is.

Élő reménységgel, a viszont látás reménységével köszönünk el KÖVY ZSOLT testvérünktől: 1. A gyászoló család nevében: lányai, vői, unokái, testvére, sógornője, unokatestvérei, rokonai. 2. Egykori gyülekezetei. 3. Pápai Egyházmegye. 4. Dunántúli Egyházkerület, Tudományos Gyűjtemények, Pápai Református Kollégium. 5. Mándi Márton István Alapítvány. 6. Pápa Városa. 7. Szolgatársak, barátok, minden itt jelenlévő testvér nevében.

Alapigénk így szólt: „Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem Krisztus Jézust, az Urat, magunkról pedig úgy beszélünk, mint akik szolgák vagyunk Jézusért."

KÖVY ZSOLT testvérünk egész élete szinte illusztrálta, magyarázta, megértette velünk ezt az Igét.

Soli Deo Gloria

Ámen.

A püspöki igeszolgálat után ifj. Márkus Mihály könyörgött imádságban az itt maradókért, s adott hálát Istennek Kövy Zsolt munkásságáért, szolgálatáért, majd emékezésekre került sor. Nekrológot először Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője, a Könyvtár és a Tudományos Gyűjtemények Főigazgatója mondott. Megemlékezésété az alábbiakban olvashatjuk:

=====================================================

Gyászoló Család!

Gyászoló Gyülekezet!

Kedves Testvéreink!

A Dunántúli Református Egyházkerület egész közössége megszomorodott szívvel, de Isten akaratában megnyugodva, a feltámadás bizonyosságával búcsúzik Kövy Zsolt nagytiszteletű Úrtól.

Kövy Zsolt a Felvidéken, Losoncon született 1926. április 30-án. Édesapja Kövy Árpád losonci református lelkész, teológiai tanár, író, újságíró volt.

Középiskoláit Losoncon, Pécsett és Sopronban végezte. Debreceni egyetemi tanulmányait félbeszakította a háború. 31 hónapot szenvedett orosz hadifogságban. Hazakerülve a Pápai Református Teológiai Akadémián folytatta tanulmányait, s 1950-ben lelkészi oklevelet szerzett. Kaposvári, majd enyingi segédlelkészi szolgálat után 1953-tól 1992-ig a kéttornyúlak-dáka-nóráp-borsosgyőri egyházközségek lelkipásztora. Számos tisztséget töltött be a pápai egyházmegyében.

A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek 1956. január 1-től - kisebb megszakításokkal - 1993. november 1-ig levéltárosa és könyvtárosa, s 1981-től 1993-ig a Gyűjtemények igazgatója. Ez idő alatt számos tanulmányt írt, könyveket szerkesztett, kiállításokat rendezett. Amint az közismert, a Pápai Református Kollégium erőszakos megszüntetését követően a volt Főiskolai Könyvtárból és az Egyházkerületi Levéltárból, majd a hozzájuk csatlakozó Múzeumból kialakult Tudományos Gyűjtemények vált a Kollégium történeti folytonosságának egyetlen intézményi letéteményesévé. Kövy Zsolt munkatársként is, s majd igazgatóként is felismerte azt a történelmi szerepet, mely a Gyűjteményekre hárult, s méltatlan körülmények és mostoha adottságok közepette is kollégáival együtt védte, őrizte, s ahogy lehetett gazdagította a dunántúli reformátusság, a Pápai Kollégium történetének e gazdag tárházát. A történeti örökség őrzőjeként több társával együtt vállalta azt a szerepet, amelyet az egyetlen megmaradt intézmény, a nagy múltú Könyvtár is sugallt, hogy ti. a nem létező Kollégium markáns szószólója legyen. Tette ezt olyan politikai körülmények között is, amikor a Kollégium esetleges újraindítása még sokak szemében naiv ábrándnak tűnt, s az ezzel kapcsolatos szervezkedés vagy nyílt állásfoglalás sem volt éppen kockázatmentes. Nem véletlen, hogy amikor a Kollégium visszaállítására reális történelmi esély nyílt, Kövy Zsoltra komoly feladat hárult. 1989-ben társaival együtt létrehozta a Mándi Márton István Kollégiumi Alapítványt. 1990-ben szervező, 1991-ben kollégiumi főigazgatóvá választja meg az egyházkerület. E tisztséget 1993 novemberéig, nyugdíjba meneteléig töltötte be. Haláláig a Kollégium tiszteletbeli főigazgatója volt.

Kövy Zsolt habitusában az volt a megkapó, hogy még a legnehezebb időkben is úgy tudott élni, szolgálni és szólni, mintha látta volna a jövőt, az újrainduló Kollégiumot, a régi kulturális rangjának visszaszerzéséért küzdő Pápát. Mintha látta volna, hogy a dunántúli reformátusság ősi szellemi-lelki központja újra Pápa lesz majd, újrainduló oktatási intézményrendszerével, és a kerületi székházzal. Kövy Zsolt jobban bízott Isten megtartó és történelmet formáló hatalmában, mint a dunántúli reformátusság pápai központját is leromboló ateista hatalomban. Élete példázza a jól ismert Igét: „De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk." (Zsid.10:39.)

A Dunántúli Református Egyházkerület, a Pápai Református Kollégium, a Pápai Református Egyházközség, sőt, meggyőződésem, az egész magyar reformátusság egy hitvalló lelkipásztorra emlékezik most, amikor megáll Kövy Zsolt koporsója előtt, és ad hálát Istennek egész életéért.

S az Ige alapján bizonyossággal mondhatjuk, Kövy Zsolt személyében egy olyan embertársunktól búcsúzunk e földi életben, aki hitt, és ezért életet nyert. Legyen áldott emlékezete.

=============================================

a főjegyzői megemlékezés után Dr. Vladár Gábor Pápai Református Teológiai Akadémia rektora szólt a gyászoló Családhoz és a gyülekezethez. Keresztyén hitvallásában, bizonyságtételében így emlékezett Nagytiszteletű Kövy Zsoltra:

===================================================

Gyászoló Család!

Közöttük is kedves Leányai: Rózsa, Hajni és Lilla!

Végtisztességet tévő Keresztyén Gyülekezet!

Most, amikor Kövy Zsolttól, a tiszteletes és tudós lelkipásztortól, a Pápai Református Kollégium tiszteletbeli főigazgatójától, az elhivatott közéleti személyiségtől búcsút veszünk, és szavakat keresünk, hogy fájdalmunkat Isten elé vigyük, először is ennyit mondunk: együtt, közösen osztozunk a Család fájdalmában, és hisszük, együtt vigasztalódunk az Isten szeretetében. A szűkebb családdal együtt gyászol a nagyobb család: a Kollégium, Teológiai Akadémiánk, az egyházmegye és az egyházkerület egész közössége, akik között szinte élete végéig, szent alázattal szolgált.

Annyi személyesség engedtessék meg most nekem, hogy elmondhassam: a Pápai Református Gyűjteményekben egy időben felettesem, az egyházmegyénkben lelkésztársam, a Mándi Márton István Alapítvány kuratóriumában elődöm volt. Tanúsíthatom: nála szelídebb főnököt, testvériesebb gondolkodású kollégát és készségesebb elődöt nehéz volna elképzelni. Mi volt e gazdag és tartalmas élet titka?

Bármennyire is furcsa ez egy lelkipásztor esetében, de Kövy Zsolt életének egyik - és mindenképpen elsőként említendő - meghatározó alapeleme: az Istentől ajándékba kapott mély hite volt. Ez a hit a lélek „belső szobáiban" megélt, soha nem hivalkodó hit volt, amelyet - kálvinista szemérmességből - nem annyira szavakkal, hanem sokkal inkább az életfeladat teljesítésével, nehéz időkben is szilárd lelki erővel fejezett ki. Ebből a hitből fakadt és táplálkozott az a csendes, szelíd, mindig békességre törekvő magatartása, amellyel a nehéz helyzeteken is úrrá tudott lenni. Az emberi történelem vad játékai között is egy magasabb harmónia emlékét hordozta szívében, annak útjait kutatta konokul. Pillantásával azt a látomást őrizte és kereste, amelyről a patmoszi látnok szól a Jelenések könyvében. Szeretetlen korban élt itt a földön. Sok fájdalomnak volt megrendült tanúja, rettegő részese. Mégis, Isten ezzel a szíve köré fonódott, védelmező hittel tartotta meg és segítette őt élete sok nehéz próbatételében.

Ebből a hitből nőtt ki egyház- és magyarságszeretete: e kettőt soha nem tudta, de nem is akarta egymástól elválasztani. Kövy Zsolt a történelmi Felvidéken, Losoncon született, de a világháború viharában szeretett Szüleivel együtt kiutasították a holtig haza szülőföldről, a soha el nem felejtett szülővárosából. Szívére kötött egy maréknyi anyaföldet, és megjárva háborút, hadifogságot, embertelenséget megérkezett Pápára, majd Kéttornyúlakra, a Kollégiumba és gyülekezetébe. Kövy Zsolt már fiatalon, egy életre megtanulta: ki kell beszélni a magyarság és benne az egyház minden örömét és keserűségét. Mert tudta: akitől valamit erőszakkal elvesznek, akit magyarságáért, magyar beszédéért megvernek, szájon ütnek, az hamar elharaphatja az anyanyelvét. Ezért vállalt részt a Magyarok Világszövetsége munkájában és ezért volt a Pápai Református Kollégium újjáélesztésének egyik fontos, megkerülhetetlen kezdeményezője. Emlékezett és emlékeztetett. Mert tudta, hogy amit elfelejtünk, az nemcsak az emlékezetünkből hull ki, hanem az véglegesen elvész, és megsemmisül. Tudta, hogy a bibliai értelemben vett emlékezés („emlékezzél meg a szombatnapról...") azt jelenti, valamit megőrizni és a következő nemzedék számára szentül továbbadni. Ő ebben a szent emlékezésben a jelennek és a jövőnek élt, azt szolgálta: hogy ami volt, az újra legyen. Ezért harcolt, küzdött a Kollégium újjáélesztéséért. Eközben soha nem az élők holt hitére tekintett, hanem a holtak élő hitét őrizte konokul és adta tovább. Valóban, erős szívű volt, mint aki látta a láthatatlant (Zsid 11,27).

Június végén még itt állt ezen a helyen, hogy a 60 évvel ezelőtt lelkészi oklevelet szerzett diáktársai nevében köszönetet mondjon az útra indító alma maternek, amely 1998-ban újra kitárta kapuit. Többek között ezt mondta: „Az örökkévalóság internetén üzenem Benedek Sándornak, Trócsányi Dezsőnek, Pongrácz Józsefnek, és a többi tanáromnak, hogy a Pápai Református Kollégium ismét működik". Hisszük és tudjuk: nemcsak az üzenet, hanem maga a hírvivő is célba érkezett.

Az életút végén Istennek adunk hálát azért, hogy Kövy Zsolt testvérünk személyében hitben, tudományban és emberi magatartásban ilyen bőségesen megajándékozott minket. Emlékezetét megőrizzük, élő hitét továbbadjuk a következő nemzedékeknek.

Most alszik. Rólatok, rólunk álmodik. Vigyázzunk, szépek legyenek álmai.

==============================================

Pápa város nevében Dr. Áldozó Tamás alpolgármester a következőképpen búcsúzott Kövy Zsolttól:

====================================================

Tisztelt Gyászoló Család!

Tisztelt Gyászoló Közösség!

Alig néhány hónapja, június 25-én a Pápai Református Teológiai Akadémia tanévzáró és lelkészkibocsátó istentiszteletén ugyanerről a helyről szólhattam. A tanévzárón a hagyományoknak megfelelően köszöntötték a jubiláló lelkipásztorokat, s a jubiláló lelkipásztorok között is Kövy Zsoltot, aki azt megelőzően 60 esztendővel, 1950-ben tette le lelkészképesítő vizsgáit.

Az istentiszteletet megelőzően alkalmam volt kezet fogni Zsolt bácsival, beszélgetni néhány mondatot, amennyi nekem jutott, hisz ünnep volt az a nap, a dunántúli református közösség ünnepe; méltóbb időben és helyen nem is köszönthették volna jubileuma alkalmából a Nagytiszteletű Urat.

Kövy Zsoltot munkás éveinek a végét ismerhettem, illetve azokat az időket, amik az elismerést hozták számára. Évtizedek sokszor talán hiábavalónak tűnő küzdelmei után az elismerést; a nyár végét láthattam és az őszt, amikor a levegő illatában már ott az eljövendő hideg üzenete; de még pompa van, kiszínesedik a világ és beérik a termés.

Évtizedek sokszor talán hiábavalónak tűnő, de mégis reménnyel telten, csendességgel és jó szóval, türelemmel és a megszerezhető és gyarapított tudással vértezetten megküzdött harcai után 1991. szeptember 1-jén Antall József miniszterelnök úr ugyanerről a helyről megnyitotta a református kollégium 460. tanévét. Sokaké az érdem, de az elsők között ott van Kövy Zsolt része; ha már a történelem nem adta meg a lehetőségét annak, hogy professzora legyen az évszázados intézménynek, ha nem adta meg azt a lehetőséget, hogy Bocsor és Tarczy katedrája legyen az ő helye is, kárpótolta azzal, hogy alakíthatta az újraindulást, hogy láthatta a folytatás első két évtizedét, a megerősödés, a régi tekintély visszaszerzésének korszakát.

Tisztelt Gyászoló Közösség!

Kövy Zsolt munkássága túlmutatott az egyházi intézményekben, gyülekezetekben végzetteken; a rendszerváltáskor szerepet vállalt a Magyar Demokrata Fórum megszervezésében, a könyvtárban szerkesztették és sokszorosították az együttműködő ellenzéki szervezetek különböző kiadványaikat, majd 1990-ben Borsosgyőr és Kéttornyúlak polgárai önkormányzati képviselőjükké választották a Nagytiszteletű Urat.

1990. október 26-án Kövy Zsolt mint korelnök köszöntötte a szabadon választott önkormányzat alakuló ülését, akkor elmondott szavai szerint:

„Köszöntöm a város életében jelentős napot, ami egyrészt az 1956-os történelmi áldozat beért eredményét tanúsítja, másrészt arra az elkötelezettségre ösztönöz, amely felelősséggel vezet át abba a jövőbe, amelyben egy szabad nemzet, szabad város vállalkozik sorsa jobbra fordítására!"

1990. november 19-én a képviselőtestület alpolgármesterré választotta. 1993. január 1-jével tisztségéről és önkormányzati képviselőségéről is - egészségi állapota miatt - lemondott, ahogy levelében írta:

„Baráti szívvel veszek mindenkitől búcsút. Rossz érzés senkivel szemben sem él bennem... szeretném kérni az önkormányzattól, a képviselőtestülettől... hogy megegyezésre törekedve kezelje és munkálja a Református Kollégium és a Petőfi Sándor Gimnázium ügyét."

Veszprém megye közgyűlése 1994-ben érdemrenddel, Pápa városa 2009-ben díszoklevéllel ismerte el Kövy Zsolt közösségért végzett és a megye, valamint a város jó hírét öregbítő tudományos munkáját.

Tisztelt Gyászoló Közösség!

Búcsúzom Kövy Zsolttól magánemberként, mint akit a nyolcvanas évek elején a gimnázium folyosójának végére száműzött gyűjtemény félhomályában ismerősei közé fogadott, mint akit kutatómunkájában könyvtárosként segített és biztatott;

Búcsúzom Kövy Zsolttól alpolgármesterként az önkormányzat nevében, mint aki azt a munkát végezheti, amit ő a kilencvenes évek elején megkezdett;

és búcsúzom Kövy Zsolttól pápaiként és köszönöm a Sorsnak, hogy vele együtt az a közösség az enyém, amellyel együtt dolgozva részese lehettem annak a vállalásnak: „amelyben egy szabad nemzet, szabad város vállalkozik sorsa jobbra fordítására!"

Nagytiszteletű Úr! Zsolt bácsi! Nyugodj békében! Emléked megőrizzük!

==============================================

***

A pápai református templomból rendőri a gyászoló család és a gyülekezet rendőri felvezetéssel a Széchenyi utcán, a Balla Róbert téren majd a Batthyány utcán keresztül érte el az alsóvárosi temetőt. A gyászoló menet a református keresztyén bizonyságtétel és hit alapján végig gyülekezeti énekekkel kísérte utolsó útjára Kövy Zsoltot. A sírnál Lentulai Attila a Pápai Református Egyházmegye esperese Pál apostolnak az első korinthusi levele 15. fejezetéből hirdette Isten vigasztaló evangéliumát. A gyászistentisztelet a Teológiai Akadémia épületében szeretetvendégséggel zárult.