Marcalmenti Nap 2009.

Adminisztrátor, 2009-10-13 08:44:59

A Marcalmenti Nap 1995 ősze óta minden évben megrendezésre került. A Marcal veszprém megyei oldalán fekvő öt kis település (Nagypirit, Kispirit, Csögle, Egeralja és Adorjánháza), valamint a vas megyei oldalán található Celldömölk reformátusainak évenkénti rendszeres találkozása ez az alkalom.

Az idei évben október 4-én került sor rendezvény megvalósítására a celldömölki gyülekezet házigazdaságával. A délelőtti istentiszteleten igehidretéssel az egyházkerület püspöke, Steinbach József szolgált.

Igehirdetésében az emlékezés teológiáját hozta az ünnepi gyülekezet elé. Elmondta, hogy az emlékezés általánosan tekintve keser-édes, mivel a jó emlékeinkbe is vegyül egy kis rosz érzés, mivel a múltra való visszagondolás óhatatlanul is az ember elé vetíti az elmúlás érzetét. Így lesz az édes emlékezés is fűszerezve egy kis kesernyés ízzel.

A keresztyén ember emlékezése ennél viszont jóval több. A múltból nemcsak arra kell emlékezni, amit átélt, hanem emlékezetében Jézus Krisztust kell megőriznie, és állandóan megtartania.

A mi emlékezésünk ezen túl ebben az esztendőben Kávinra is irányul születésének 500. évfordulója kapcsán, valamint október 6-ra gondolva az aradi vértanúk felé is.

Az istentiszteletet a celldömölki gyülekezet kórusának szolgálata gazdagította. Repertoárjukban megtalálható volt háromszólamú zsoltárfeldolgozás, régi Halleluja-ének, gitárkísérettel előadott modern hangvételű ének és még egy kánon is. A kórus egyik tagja Kálvinra emlékezve adott elő egy verset.

Az istentiszteletet egy rövid szünet követte, amikor is az egymást rég nem látott rokonok (mert bizony nemcsak az Úrban voltak testvérek sok esetben a jelenlevők, hanem vérségi kapcsolat is átszöbi a gyülekezeteket) kötetlen módon köszöntötték egymás és beszélgettek a templom előtt, körül.

 

Mindezen idő alatt a gyermekek számára a szomszédos Evangélikus Óvodában külön tartottak foglalkozásokat, amelyben volt gyermekistentisztelet és játékos, szórakoztató rész is.

 

 

Amikor a jelenlévők visszatértek a templom padjaiba, két előadás következett. Mindkettő Kálvinról szólt, csak az egyik evangélikus, a másik katolikus szemmel közelítette meg a témát.

Győri Veronika beosztott lelkipásztor (Boba) beszélt először. Kedves előadásában érdekes volt figyelni, hogy protestáns testvéreink hogy látják reformátorunkat, illetve mi magunkat.

A másik előadást az alsósági r.kat. plébnos-esperes tartotta volna, de betegsége kórházi ágyhoz kötötte, így nem tudott jelen lenni. Ezt ő maga is nagyon sajnálta, és előre elkészített előadását eljuttatta a helyi lelkészhez, aki így papírról olvasta fel a gondolatait. (Istenünk gyógyító erejét kívánjuk felépüéséhez!)

A társaság lelki tápláléka után a testi táplálék következett. A celldömölkiek vendéglátása biztosította az ebédet. Az éhes szájak hamar eltüntették a feltálalt étkeket, a süteményes tálak és üdítők mellett pedig még hosszan beszélgettek a jelenlévők. (A gyermeksereg egy része az ebédet követően a városi játszóteret cserkészte be és foglalta el nagy örömmel.)

Következett a délutáni program, ahova kerületünk püspöke mellé érkezett Köntös Lászó főjegyző és Bellai Zoltán püspöki főtanácsos. Ő hármójukkal történt aztán "Az egyházat mindig reformálni kell" című fórum-beszélgetés.

Sokan voltak kíváncsiak az egyházkerület első embereinek kötetlenebb formában történő gondolat-közléseire is. Az általános kérdés (Mit jelent számukra személyesen Kálvin?" megválaszolása (ebben sorrendben: püspök-főjegyző-főtanácsos) után jöttek a kerületünket érintő konkrétabb felvetések, gondolatok. Nemcsak ők hárman szóltak, hanem a jelenlevők közül többen is kifejezték gondolataikat, kérdéseiket. A hosszúra nyúlt beszélgetés így nagy öröm volt mindenki számára.

 

Köszönjük Istenünknek ezt a napot és találkozást!

 

Találkozunk hasonló keretek között egy esztendő múlva, 2010 őszén Adorjánházán!

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/papaiem/hir/mutat/327/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 10023
Összesen 2009. június 2. óta : 39874587