"Nem pusztán testi, hanem lelki kenyérre is szüksége van a magyarságnak" - beszélgetés Szászfalvi Lászlóval

Szászfalvi László csurgói lelkipásztorként lett parlamenti képviselő, majd 2010 tavaszán államtitkári megbízást kapott. Úgy kerestük meg, mint aki az egyházban élő ember, de talán azokat a kérdéseket, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak jelenlegi szolgálatánál fogva egy szélesebb látómezőben is tudja értelmezni.

Milyen érzések, gondolatok fontosak az Ön számára ezen a Karácsonyon?

Keresztyén emberként szeretnék biztos lenni abban, hogy az Isten rólunk le nem mondó, ugyanakkor isteni fenségéről lemondó szeretete megtestesülésének bizonyosságát, mély hitét az idén Karácsonykor sem előzi meg bennem semmilyen más gondolat.

Más-e valamiben ez a karácsony, mint a korábbiak?

Mi vagyunk mások minden Karácsony alkalmával. Földi vándorutunkban nincs két egyforma Karácsony még pedig a mi változandóságunk miatt. Természetesen az a minősített feladatkör, ami tavaly még nem volt a vállamon, bizonyára befolyásolja a Karácsonyomat is. Egy módon biztos. Még nagyobb szükségem van az Isten utánunk jövő, sokszor reménytelen, kereszthordozó, poklokat járó életünkben való szolidáris és győzelmes részvételének megünneplésére.

Vissza tudott-e már tekinteni az elmúlt évre?

A mánkat általában meghatározza a tegnapunk. A múltat nem tudjuk és nem is akarjuk elfeledni. Abból tanulni szeretnénk, arra építeni szeretnénk, azt jobbítani szeretnénk. Így élek minden nap. Az év végi összegzésig viszont még nem jutottam. És nem is kívánom ezzel sem az év végi teendőket, sem az év végi ünnepeket terhelni.

Mi volt az elmúlt év legemlékezetesebb képe?

A nemzeti összetartozás melletti tanuságtételről szóló törvény elfogadását követő ünneplő parlamenti panoráma.

Mi volt az elmúlt évben a  legörömtelibb esemény?

A 2010. évi országgyűlési választások és az azt követő kormányalakítás. Orbán Viktor miniszterelnök úr kormányprogramot bemutató, majd a vitára válaszoló, felemelő, történelmi jelentőségű beszéde, amelyet azzal zárt, amit  Kálvin János óta református jelmondatunknak ismerünk: Soli Deo Gloria – Egyedül Istené a dicsőség.

Mi volt a legszomorúbb esemény?

Egy konkrét szomorú eseményt  nem tudok megemlíteni, mert nyilvánvalóan sok volt. Talán az a tudat, tapasztalat, hogy még mindig nagyon sokan kiszolgáltatott és rendkívül nehéz körülmények között élnek. De egyúttal ez a tudat erősít abban, hogy sokat kell még tennünk az emberekért és a magyarság felemeléséért. De nem pusztán testi, hanem lelki kenyérre is szüksége van a magyarságnak!

Mi volt a legnagyobb eredmény és mi volt az, amit kudarcként élt meg az elmúlt évben?

Keresztyén emberként, családfőként, lelkipásztorként és politikusként is nagy dolognak érzem azt az áttörést, amit az esztendő két választási eredménye hozott. Természetesen nem a számok bűvöletében élek, hanem abban a reményben, hogy ezek mögött a számok mögött nem csak kiábrándultság van, hanem kijózanodás is, bizalom is és tettrekészség is. Fontos eredménynek tekintem, hogy néhány hónap alatt megteremtettük az egyházakkal való kapcsolatokban a bizalom és dialógus alapját, sok konkrétumot már megvalósítottunk. Természetesen nekem is vannak gondjaim bőven. Vannak kudarcaim is. Ezeket azonban igyekszem újra és újra megoldandó feladatokká transzformálni. Ilyen értelemben az előttem lévő, esetleg már többször transzformált feladatokra tekintek és nem a mögöttem lévő kudarcokra.

Mi volt ennek az évnek illetve mi lesz a jövő évnek a legfontosabb feladata?

Arany János patetikus szavait nagyon szerényen idézem magamnak is és másnak is: „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben.”. És ehhez hozzáteszem még – amit Arany János magától értetődően bizonyára idegondolt – hogy olyan embernek lenni, aki tud gyarlóságairól, tud a bűnbocsánatról és tud a jóra való törekvés örök imperatívuszáról. Ezt igyekszem célként követni a jövőben is. Hogy egy feladat kicsi vagy nagy, sokszor szubjektív megítélés kérdése. Igyekszem minden feladatot nagynak tekinteni,  egyrészt mert valakinek a kicsi is lehet nagyon nagy, másrészt pedig minden nagy dolog sok apró dologból áll össze. A legfontosabb feladat az egyházakkal való stratégiai szövetség kialakítása, az együttműködés megvalósítása a közjó előmozdítása érdekében. A kormány egyházpolitikájában azt a paradigmaváltást megvalósítani, hogy egyrészt a kormányzatnak  fontos az egyházak közszolgálati tevékenysége mellett a hitéleti és közösségépítő tevékenysége is. Másrészt, hogy mi nem pusztán az egyházak materiális építkezéseit, épületeket akarunk támogatni, hanem az egyházak lelki-szellemi-kulturális programjait is. Ennek érdekében fogjuk a támogatási politikánkat is alakítani. Ezen túlmenően új egyházi  és egyházfinanszírozási törvényt is kell megalkotnunk.

Mit vár a 2011. esztendőtől?

Úgy érzem, hogy olyan változások indultak meg az országban, amelyek nem a pártok és nem a politikusok ügyei, hanem minden magyar, sőt európai polgárnak az ügye lehet. A nemzeti együttműködés rendszerében  azt várom és annak szolgálatára jelentkezem újra, hogy ezek a pozitív változások minél gyorsabban és minél kisebb áldozatok árán hozzanak szebb és jobb életet anyagi-szociális, szellemi-kulturális területen egyaránt minden magyarnak és másoknak is. Azt várom, hogy a következő esztendőben összefogásunk és kitartó munkálkodásunk eredményeképpen kézzelfoghatóan érzékelhessék az emberek ezt a pozitív változást és legyenek egyre bizakodóbbak, reményteljesebbek. S érezzek egyre inkább, hogy van értelme a munkájuknak, szolgálatuknak, cselekvésüknek imádkozva és munkálkodva, orando et laborando!

Végezetül, mit kívánna önmagának, szolgatársainak, olvasóinknak?

A máig érvényes ősi, református köszönési formulát: áldást és békességet.