Kálvin, a magyar

Köntös László

A Kálvin kapcsán, na meg  aztán a reformáció ünnepének a tájékán manapság van egy már-már sablonossá vált kérdésünk: mit jelent ma reformátusnak lenni? A kérdés felvetődésének nyilván történeti oka van: a református mibenlét ma már magyarázatra szorul.

A magyar keresztyénség egyik jellegzetessége, hogy a 16. század óta a kialakult felekezeti identitások egymással szemben határozták meg önmagukat, s az identitást meghatározó viszonyítási pont mindig a másik volt. Ma viszont, mikor maga a keresztyénség egésze vált kérdésessé és magyarázatra szorulóvá, az önmagukat egymással szemben meghatározó felekezeti identitások nyilvánvalóan elbizonytalanodtak. Nem szűntek ugyan meg, s a mindennapi élet minősített fordulóin elő-előtörnek, de az emberek hétköznapi életében, egymáshoz való viszonyában a felekezeti hovatartozás egyre kevésbé orientációs pont. Elmúlt már az az idő, amikor a katolikus és református legények egymásnak estek a falu végén.

S amikor felteszik a kérdést a református mibenlétről, s okos emberek előadások százait ontják a reformátusság  elvi-teológiai alapjairól, Kálvin teológiájáról, a 16.századi teológiai pozíciók egymásközti viszonyáról, akkor bennem nagyon gyakran támad valamiféle hiányérzet. No nem az előadások színvonalát illetően, habár néha az is, hanem arra vonatkozólag, hogy  ezek a teoretikus előadások Kálvinról, a reformáció tanításairól valahogy mégsem képesek megragadni azt a komplex identitást, amit a református jelzővel írunk körül. Nem azért, mert az előadások rosszak, hanem azért, mert a mi mai számadásunkból jóformán teljességgel hiányzik az arra való reflexió, hogy a reformátusság valójában  egy közösség hosszú társadalomtörténeti folyamata, amely folyamat, akárhogyan is, önállósult történet, még akkor is, ha az eredete nyilvánvalóan Kálvinra nyúlik vissza, noha maga a hatástörténet nehezen kibogozható. Ezért nagyon  kockázatos az a kijelentés, hogy a magyar református mibenlét, vagy mondjuk így, a „kálvinistaság” magyarázatához elegendő annyi, ha Kálvint olvasunk, vagy hogy magyar reformátussá úgy lehet válni, hogy Kálvint olvasunk. Mint ahogy az is igen problematikus, ha a mit jelent ma reformátusnak lenni kérdésére az íróasztal mellől akarunk válaszolni. Nyilván sok igazságot elmondhatunk magunkról, az elveinkről, az alapvető tanításainkról, de hiányozni fog belőle az a közösségi érzület, szellemiség és lélek, az a nehezen megfogható, de mégis jelenlévő történeti mi tudat, ez a „kálvinistaság”, amely egy embert bensőleg a református közösség részévé tesz, akár úgy is, hogy életében nem olvasott Kálvint. Amiből nem az következik, hogy ne olvass Kálvint, ha református akarsz lenni.

Az írás folytatása a Publicisztika rovatban olvasható

Kapcsolódó link:http://refkozelet.blogspot.com/