Csurgó új Nagyváthy-könyvvel és Sárközy-emléktáblával gazdagodott

Adminisztrátor, 2009-11-03 14:22:57

Csurgó az idén ünnepli első írásos említésének 990. évfordulóját. A város jelképének számító, Csokonai által is megénekelt „első oskola” adott otthont az Országos Protestáns Napok keretében megrendezett rangos helyi eseménynek.

Sárközy István születésének 250. évfordulóján népes hallgatóság előtt avattak emléktáblát és tartottak konferenciát. Példátlanul hosszú ideig, 52 éven át volt a Belsősomogyi Református Egyházmegye gondnoka, a csurgói református gimnázium ügyének elkötelezett szorgalmazója  Az alkalomra a helyi Baksay Sándor Alapítvány kiadta a szintén az iskola felépítésében majd felfejlesztésében 22 évig itt fáradozó Nagyváthy János gimnáziumi inspektor Csurgón írt, ám a cenzúra által 1822-ben betiltott „A magyar fewdes és zászlós úr” című könyvét.  
A Sárközy István és Nagyváthy János konferencia résztvevőit Szászfalvi László polgármester, országgyűlési képviselő köszöntötte, és Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg. Violáné Bakonyi Ibolya: Az elfeledett Sárközy, Szabó Sándor: Nagyváthy János, az Európai Polgár és Dr. Horváth József: Sárközy István és Nagyváthy János kapcsolata a levelezésük alapján címmel tartottak előadást. A könyvet Varga Róbert a Somogy Megyei és Városi Könyvtár igazgatója mutatta be. A ma Városi Múzeumként szolgáló épület falára emléktábla került, amelyet Nagy Csaba, a Somogyi Református Egyházmegye esperese avatott fel.

Az alkalomról készült képeket az alábbi galériában tekinthetik meg


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 6360
Összesen 2009. június 2. óta : 39860117