Szeretlek, haragom! - Dunántúli Református Ifjúsági Tábor

Az elmúlt héten 175 fiatal volt együtt a Dunántúli Református Egyházkerület által szervezett ifjúsági táborban. A fiatalokkal töltötte a hetet Fekete Zsuzsa a Parókia Portál munkatársa, akinek a hét témájáról készült interjúját és Orbán Anita, a kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium diákjának beszámolóját a tovább mögött olvashatják

Repül a tányér, csapódik az ajtó, duzzogunk, megvonunk, tüntetve hallgatunk. A harag lehet mérgező és építő. De hogyan? Erről szólt egy héten át a balatonfenyvesi református ifjúsági tábor.

Amikor mérges vagyok, jól tudok írni, imádkozni és Igét hirdetni, mert az egész vérmérsékletem fölgyorsul, az értelmem kiéleződik és minden földi kellemetlenség, kísértés eltűnik – így vallott a haragról Luther Márton, a reformáció egyik atyja. A harag érzését mindenki ismeri, de eltérően viselkedünk, ha felgyúl bennünk. A DURIT 2011, avagy a Dunántúli Református Ifjúsági Tábor a harag témakörét boncolgatta a múlt héten. Az előadásokat Gondos Gábor tartotta csaknem kétszáz fiatal előtt. A zánkai református lelkipásztor szerint a harag szeliditetlenül akár pusztító is lehet.

Egyáltalán miért leszünk mérgesek? Mire reagálunk haraggal?

Ha nagyon egyszerűen akarok fogalmazni, mindenre, ami fenyeget minket - ideértve a környezetünket, a szeretteinket. Mindenre, ami veszélyezteti életünk különböző részeit, például a karrierünket, céljainkat. Ilyenkor úgy érezzük, nem kell elmenekülnünk, hanem még ha éretlen, romboló formában is, de van lehetőségünk szembeszállni.

Romboló a harag?

A harag eszköz, ajándék az ember életében, ami szelidítetlenül nagyon pusztító lehet, de talán éppen az a feladatunk, hogy megtanuljuk jól használni. Az egész hét lényegi mondanivalója, hogy a haragra ne destruktív erőként gondoljunk, hanem olyan indulatra, amit munkára foghatunk, ami megszelidítve előreviszi, építi az életünket, kapcsolatainkat, a környezetünket, tehát konstruktívvá válik.

Ezek szerint a rosszul kezelt harag torzulásokat okozhat, vagy akár tönkre is teheti egy ember életét?

A rosszul kezelt vagy még inkább rosszul megélt harag – nevezzük egyszerűen destruktív haragnak, valahol bennünk, körülöttünk természeténél fogva elvégzi romboló munkáját. A rombolás tárgya lehet a környezet, a másik ember, az emberi kapcsolataink, a saját fizikális-mentális egészségünk, az embereknek rólunk alkotott képe, bármi. Extrém esetben - illetve abban sem vagyok biztos, hogy ma ez kirívónak számít - tönkreteszi az ember életét.

Mi történik akkor, ha valaki tartósan elnyomja a haragját? Lenyeli a mérgét?

Mi történik azzal, aki lenyel valamilyen mérget? Meghal tőle. Ez a fajta méreg talán egy kicsit lassabban hat. A harag annyiban más, mint a valódi méreg, hogy sokan nincsenek tudatában a lassú önpusztításnak. Még rosszabb, ha esetleg ráébrednek, de akkor sem biztos, hogy tudnak tenni ellene. Lehet persze mindezt finomabban, szebben mondani, de ettől még a folyamat nem lesz más.

Hogyan haragudhatunk jól?

Ez az utolsó nap témája volt, amit igen nehéz egy mondatban összefoglalni. Talán kezdetnek annyi is elég az ember életében, ha megbarátkozik önnön haragjával, és nem úgy tekint rá, mint átokra, hanem valamire, amit munkára foghat. Már ez sokat változtat bennünk. Fontos a haragot néven nevezni, kimondani, hogy ne tudjon elbújni, más formában megjelenni, ahol nem is látjuk. Fontos odakötni ahhoz a helyzethez, vagy személyhez, ami miatt keletkezett, hisz ott kell a problémamegoldó erejét kifejtenie. Fontos megőrizni építő jellegét, de a legfontosabb Isten elé vinni, mert ott megcsendesedik, és igazán alkotóvá válik.

Hogyan lehet elmondani, hogy haragszunk a másikra, anélkül, hogy megsértenénk, vagy még inkább elmérgesedne a helyzet?

A helyzet éppen akkor mérgesedik el, ha nem mondunk ki valamit a másiknak, mert ha „jótékonyan" elrejtjük a haragunkat, az bennünk tovább dolgozik és folyamatosan mérgezi két ember kapcsolatát. Ha a másiknak kimondjuk őszintén, szeretettel, hogy valamiért haragszunk rá, azzal a munkát elvégeztük, és feladatot adtunk a másiknak. Valamit kénytelen kezdeni ezzel. Nem biztos, hogy megoldás születik, de a kapcsolat őszinte marad, és ez mindennél fontosabb. Aztán mi is könnyen kaphatunk feladatot másoktól. Ezt meg nekünk kell tisztességgel elvégezni.

De hogyan kezdjünk hozzá?

Talán legjobb egy imádságban megkérni Istent, hogy tanítson meg jól haragudni minket. Érdemes ezt is Tőle tanulni, ha már az Ő tanítványainak valljuk magunkat.

Valóban igaz, amit mondott az előadásában, hogy aki nem tud igazán haragudni, az nem tud igazán szeretni sem?

Ez kicsit veszélyes mondat, könnyű félreérteni. Ezt a kérdéskört a közöny oldaláról közelítettük meg. Próbáltuk megrajzolni egy olyan gyermek portréját, aki rosszat tesz, butaságot csinál, és erre válaszul a szülő részéről nem jelenik meg a harag, hanem mindenre közönyösen legyint. Úgy éreztem, szinte együtt tudtuk kimondani a fiatalokkal, hogyha ezt a gyermeket a szülő szeretné, akkor igenis haragudna, mert nem közönyös számára a gyermeke sorsa. De ez nem csak a szülő-gyermek kapcsolatra igaz, hanem a létező összes emberi kapcsolatra; párkapcsolatra, baráti kapcsolatra, de akár egy egyszerű szomszédságra is. Ha hiányzik ez a féltő, építő harag a kapcsolatainkból, a szeretetünk mellé kérdő, de legalábbis valamilyen hiányjel kerül.

Mit jelent az, hogy Isten haragja? Hogyan érezhető az, hogy most nem egy másik ember, hanem Isten haragszik rám?

Ha van nehéz téma a keresztyén teológiában, akkor ez ilyen. Vagy nem veszünk tudomást Isten haragjáról, vagy minden arról szól, mint egykor Jónásnak. Ahogy a tökéletes szeretetet Istennek tulajdonítjuk, úgy ez a haragra nézve is igaz kell legyen. Az ő haragja tökéletes. Konstruktív harag. Még amikor úgy tűnik, hogy rombol, akkor is épít. Erre mi, emberek nem vagyunk képesek, de tanulhatjuk, pont úgy ahogy a szeretetről is azt tartjuk, hogy egész életen át tanulnunk kell.
Ha egészen őszinték vagyunk magunkkal és Krisztus által Atyánknak tekintjük őt, tudjuk, hogy mikor haragszik jogosan Isten, de akkor is ugyanazzal a végtelen szeretettel szeret, amivel megteremtett minket, és amivel jelen van az életünkben. Amikor haragszik, akkor ez a harag (ez a tényleges és meglévő harag) nem minket talál el, hanem Krisztust, aki a helyünkre állt. 

Fekete Zsuzsa/Parókia Portál

Fotó: Füstös Gábor

Beszámoló a hétről és további "hangképek" a limkre kattintva a Parókia Portál oldalán

Kapcsolódó link:http://www.parokia.hu/hir/mutat/2636/