„Szükségünk van egymásra” – a dunántúli egyházkerület vezetőségének látogatása Tiszántúlon
Adminisztrátor, 2009-11-25 21:50:11„A tapasztaltabbaktól szeretnénk eltanulni azt, ami jó” – mondta Steinbach József püspök. A Dunántúli Református Egyházkerület vezetősége csaknem egy napot töltött Debrecenben, hogy a tiszántúli egyházkerület működéséről többet tudjon meg.
„Ugyanazok a kihívások állnak előttünk és ugyanazok az örömeink és gondjaink” – fogalmazott Steinbach József, majd hozzátette: szó volt az intézményekről, a fenntartási problémákról és egyházjogról is. A dunántúli vezetőség már a tiszáninneni és a dunamelléki egyházkerületnél volt látogatáson.
„Ha az elmúlt kilenc hónapra gondolok, akkor jóleső fáradtságot érzek” – mondta Steinbach József. A dunántúli püspök hozzátette: „azt ígértük, hogy meglátogatjuk az összes lelkipásztorunkat és hat egyházmegyéből már háromban jártunk is. Ezek a találkozók nagyon jók, mert nem generális vizitációk. Őszintén, nyakkendő nélkül megismerjük a lelkészt, a családját és a valós helyzetét. Már az biztos, hogy jövő évben a lelkészi egzisztencia kérdéséről komolyan gondolkodni kell. Ezen kívül még azt is ígértük, hogy foglalkozunk a misszió kérdésével, ez már Győrben a napokban kezdődik is. - fogalmazott a püspök.
Steinbach Józsefet január 30-án iktatták be püspöki tisztségébe.
forrás: www.reformatus.hu, Kommunikációs Szolgálat
Kapcsolódó link:http://www.reformatus.hu/?cikk=1259163796