"Fokozottabb odafigyelés" - Tolerancia-nap Kilitin

Az ENSZ kulturális világszervezete, az UNESCO kezdeményezésére – idestova 16 esztendeje – nagyszabású nemzetközi kampányt szerveztek a „türelmesség” jegyében. A Tolerancia Nemzetközi Napja is ebből az eseményből nőtt ki, mint évenkénti alkalom arra, hogy a napjainkban egyre inkább tapasztalható a tolerancia-hiány kapcsán annak fokozott szükségszerűségére hívjuk fel a figyelmet; méghozzá egy sajátos társadalmi színtéren – gyülekezetünk közösségében.

Egy toleráns társadalom alapja ugyanis az egymás iránti kölcsönös türelem és tisztelet. A mai krisztuskövetőknek is ez a feladata: a „szokásos részvét” helyett minél többeket a rászorulók segítésében való aktívabb részvételre buzdítson.

A Balatonkiliti Református Egyházközség istentiszteletein évek óta közreműködnek azok a fogyatékkal élő fiatalok, akik a gyülekezettel egyazon városrészben élik mindennapjaikat.

A gyülekezet közössége pedig – a Tolerancia Nemzetközi Napjának közelsége okán – egy kicsivel nagyobb figyelmet szeretne szentelni a sérült embereknek. Ez a fokozottabb odafigyelés fogalmazódott meg rendhagyó istentiszteletükön is, s az azt követő együttléten mindvégig. Méghozzá: lehetünk sokfélék, helyiek vagy vendégek, kilitiek vagy vidékiek, idősek vagy fiatalok, férfiak vagy nők, épek vagy sérültek… egyszóval egymástól teljességgel különbözőek, egyben azonban mégiscsak egyek vagyunk: egymástól soha el ne választhatók – lévén, hogy mindannyian egymás kölcsönös elfogadására szorulunk!

A rendhagyó istentiszteletet követő kötetlen együttlét alkalmából az „elfogadás-házává” lett a szomszédos iskolaépület, hiszen egyszerre több helyszínen – a tolerancia jegyében – sérültek és épek vegyes csapatokban versengtek – együtt egymással; jól láttatván: egymás elfogadása, segítése nélkül nem érhetünk célt…

A hittanos gyermekekre, valamint a fogyatékkal élő fiatalokra és kísérőikre öt állomáshely feladatai vártak, melyek mindegyike egy-egy érzékszervünk használatát zárta ki. Az első helyszínen csupán a hallásuk volt segítségükre: a hangok érzékelése után össze kellett kapcsolniuk a hallott hangjelenséget egy-egy hirtelen eléjük táruló képpel.

A második állomás a tapintás helyszíne volt: különféle egyszerű, majd egyre bonyolultabb formákat kellett felismerniük – ujjaik és tenyerük segítségével.

A következő helyszínen a látás érzékszervének kizárásával kellett úgy lemásolniuk egy képet, hogy kezüket egy doboz takarta szemük elől.

Az utolsó előtti stációnál egy-egy szó, illetve kifejezés csak a siket-néma jelbeszéd – az ún. „jelelés” – segítségével válhatott érthetővé.

Utolsóként pedig a Braille-írás jelrendszerével ismerkedhettek meg „kezdő szinten” – a záró feladat ugyanis a „tolerancia” szó megfejtése volt – a vakok és gyengén látók nem nyelvi eszközrendszerének segítségével.

A különböző érzékszerveket érintő feladatsorokon túljutva, egy szempillantás alatt a paralimpiai játékokon érezhették magukat a jelenlévők, hiszen ülőröplabda-mérkőzésekre is sor került – a részvevők s a szurkolók nem kis derültségére, s örömére…

Végezetre egy közös „színes tenyér-kép” elkészítésére is sor került, hogy erről az emlékezetes napról ne csupán a közösen megélt élmények maradjanak, hanem „tárgyi emlék” is…

E feledhetetlen élményekkel teli nap után illesse köszönet a dombóvári „Reménység” Napközi Otthonból érkezett meghívottakat, Kerényiné Rieger Erika intézményvezető asszonyt, valamint a „Reménysugár” Zenekar valamennyi tagját. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület siófoki intézményeinek vezetőjét, Hanyeczné Fülöp Szilviát; a Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének gondozóit, gondozottjaikat és szeretteiket, valamint az idősek otthona lakóit. A sérült gyermekek és fiatalok integrációjának elősegítése érdekében létrehívott, siófoki székhelyű Ments-vár Alapítvány elnök-asszonyát, Biczó Józsefnét, s az alapítványi tagokat, akik anyagiak tekintetében is hozzájárultak a meghívott vendégek támogatásához! Köszönet illesse továbbá a kiliti illetőségű Kikerics Egyesület elnök-asszonyát, Szalai Edinát és férjét, Szalai István presbitert, siófoki képviselőt, valamint azokat a segítőket, akik odaszánták idejüket, s kiknek köszönhetően a „tolerancia-napi” együttlét megvalósulhatott! És természetesen köszönet mindazoknak, akik valamilyen módon hozzájárultak e nagy nap még szebbé tételéhez!