„Az Úr hegyén a gondviselés…”

Steinbach József, 2012-01-22 04:00:00

(1Mózes 22) 1. Isten próbára teszi az övéit, azokon keresztül, akiket szeretünk (2), hogy meglássa, jobban szeretjük-e Őt ezeknél (János 21,15)? Feláldozni a szeretteinket az Úr ügyéért? Mindig a szolgálat a fontos? Ez lenne Isten akarata?

2. Isten próbatétele nem egyenlő Isten akaratával, az ugyanis lehetetlen, hogy mások „feláldozása” által mutassuk meg az Iránta való szeretetünket, sőt, Krisztusban kijelentette, hogy az Isten iránti szeretetünk csak a másik ember iránti tevékeny szeretetünkben mutatható meg, elsősorban azok között, akiket különösen ránk bízott. Egyébként minden hit csak hasznavehetetlen elmélet.

3. Ábrahám mindvégig kitart, az utolsó pillanatig, mert tudja, hogy az Istentől való próba nem mindig azonos Isten akaratával. Ábrahám rendületlenül hiszi, hogy Isten gondoskodni fog róluk, megoldja ezt a lehetetlen helyzetet, csak engedelmeskedni kell Neki. Az Úr hegyén majd adatik a gondviselés (14). Adatott is; akkor a szarvánál fogva, egy faágon fennakadt kos által (13), akit Ábrahám feláldozhatott Izsák helyett; most, nekünk pedig Krisztusban, akit Isten, a Golgota hegyén értünk áldozott. Azóta Ő irgalmasságot akar, és nem áldozatot!

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2012. február 23., csütörtök,
Alfréd napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 97
Összesen 2009. június 2. óta : 1931742

Ige Mellett

(4) „Ne félj lemenni Egyiptomba…” (1Mózes 46)

Az újjászületett ember rátalál az Isten útjára, és ettől kezdve mindig megáll az Úr előtt, és az Isten vezetését kéri minden lépéséhez. Jákób ezért mu... tovább

Református közélet

Coming out


Míg a közéletben az egymással szemben álló, demokráciát eljátszó erők  több-kevesebb sikerrel igyekeznek a másikra rásütni az „antidemokratikus”, „nemdemokrata” jelzőt, addig én nyíltan felvállalom: Nem ... ... Tovább

REPOSZT

Torkos Csütörtök

A Farsang a magyar néphagyomány egyik kiemelt jelentőségű időszaka. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik a Torkos Csütörtök is, mely a „farsang farkát”, azaz a farsangi időszak ...
... Tovább

Mai programok

Mai napra nincs esemény

Ha tud vagy netán szervez egy jó programot és megosztaná mással, kérjük kattintson erre a linkre! Hamarosan közzé tesszük. Köszönjük!

Dokumentumtár

NL110829

Formátum:.doc
Méret: 39.0 KB

Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2011.08.29.

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

prk_laudacio

Formátum:.mp3,
Méret: 8.9 MB

Bogárdi Szabó István laudációja a Magyar Örökség-díj átadásán 2011. december 17-én. A Magyar Örökség-díjat a Pápai Református Kollégium kapta

Hanganyag letöltése