Hálaadás a megújult Ősi református templomért

Halai János, 2012-01-25 04:00:00

2011. december 10.-én de. 10 órakor hálaadó istentiszteletre gyülekeztünk az Ősi reformáus templomba. Gyülekezetünk régi nagy álma valósult meg azzal, hogy 2011-ben teljes belső felújításon esett át templomunk. Mindezt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által kiírt Új Magyarország programban megvalósult Vidéki Örökség Megőrzése pályázat tette lehetővé.

Nagytiszteletű Papp Gyuláné lelkipászor Asszony köszöntötte az ünnepségen megjelenteket. Valamint köszöntötte Főtiszteletű Steinbach József a Dunánúli Református  Egyházkerület püspökét, Nagytiszteletű Kuti  Géza a Veszprémi  Református Egyházmegye esperesét, Köntös László egyházkerületi főjegyzőt, Bellai Zoltán főtanácsost,  Dr. Huszár Pál főgondnokot és Főtisztelendő Beke Zsolt helyettes esperes plébánost a helyi testvéregyház pásztorát.

Az ünnepségen Főtiszteletű  Steinbach József püspök úr is hírdette Istennek igéjét.(Máté evangéliuma 1:1 és 16-17 versek)

Az istentisztelet után szeretetvendégségre került sor, ami a lelkészi lakáson került megrendezésre. A gyülekezet asszonyai nagy szeretettel és sok finnomsággal látták vendégül azokat akik megtiszelték ezt a kedves ünnepséget.

Ezuton is mondunk köszönetet mindazoknak akik a munkák kezdetétől a lebonyolítás végéig részt vettek, s köszönet mindazoknak akik eljöttek, hogy velünk ünnepeltek és  adtak hálát Istennek  a megtartó kegyelméért.

A szerző az egyházközség gondnoka


Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/veszpremiem/hir/lista/a-veszpremi-reformatus-egyhazmegye-hircsokra/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2012. február 23., csütörtök,
Alfréd napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 95
Összesen 2009. június 2. óta : 1931740

Ige Mellett

(4) „Ne félj lemenni Egyiptomba…” (1Mózes 46)

Az újjászületett ember rátalál az Isten útjára, és ettől kezdve mindig megáll az Úr előtt, és az Isten vezetését kéri minden lépéséhez. Jákób ezért mu... tovább

Református közélet

Coming out


Míg a közéletben az egymással szemben álló, demokráciát eljátszó erők  több-kevesebb sikerrel igyekeznek a másikra rásütni az „antidemokratikus”, „nemdemokrata” jelzőt, addig én nyíltan felvállalom: Nem ... ... Tovább

REPOSZT

Torkos Csütörtök

A Farsang a magyar néphagyomány egyik kiemelt jelentőségű időszaka. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik a Torkos Csütörtök is, mely a „farsang farkát”, azaz a farsangi időszak ...
... Tovább

Mai programok

Mai napra nincs esemény

Ha tud vagy netán szervez egy jó programot és megosztaná mással, kérjük kattintson erre a linkre! Hamarosan közzé tesszük. Köszönjük!

Dokumentumtár

Szántó Balázs gondnoki köszöntője Alsóörsön a Kálvin ünnep alkalmából

Formátum:None
Méret: 0 bájt

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

eloadas_vg

Formátum:.mp3,
Méret: 22.9 MB

Hit és hivatás - Dr. Vladár Gábor előadása

Hanganyag letöltése