A sárkeszi MERIT-en koncertezett Pintér Béla

Polgárné Szendrák Edit, 2012-02-07 04:00:00

 Az első élményem vele ifjú házasként ért. Első gyülekezetünkben éltünk és szolgáltunk már, felelősségteljesek és felnőttek voltunk, épp vártuk első gyermekünket, mikor a férjem visszament Sárospatakra, szeretett Teológiájára vizsgázni, konzultálni. 

 

 Vártam haza, hogy majd belép az ajtón, ahogy szokott, ahogy szerettem... de egy másik ember jött haza, egy lelkes egyetemista, aki felvillanyozódva lengetett a kezében egy kazettát. Valami Pintér Béla énekelt rajta, akinek a nevét addig még csak nem is hallottam... Nekem nem tetszett se a szöveg, se a zene, jó magam Continental Singers-ön nőttem fel hitemben, és ez a zene oly távol esett attól. Rap-es, modern hangzása és diákként hazatérő férjem látványa összekapcsolódott, és ellenállássá hangolta bennem az első élményt...

De folyton ő szólt a magnóból... és szíven ütöttek a szavak. Pár jó ritmus, nagyszerűen összerakott rímek, nem túl magas szintű zenei háttér... Elgondolkodtatott: mi lehet a titka, hogy vele dúdolok, hogy hatással van rám... Egyre kíváncsibb lettem, ki is ez az énekes. És akkor hazahozta a párom a Csemetéket. Ezzel végérvényesen eldőlt a sorsom, mert a gyermekeink olyan nyitott szívvel hallgatták és énekelték „A Bélá"-t, miközben a csupán szóban elmondott evangélium nem sokáig kötötte le őket.

 

Aztán eljutottunk az első koncertre, ahol megismerhettünk egy hívő, nyitott szívű, magáról és Istennel való kapcsolatáról őszintén vallani tudó embert. Állt a színpadon, egyes egyedül, vékony testalkata még inkább sebezhetőnek mutatta. De ahogy énekelt, megtelt a levegő erővel és Isten-imádattal. Dalaiban bátran vallott gyengeségeiről, de győzelmeiről is, és ezekkel teljes szívemből azonosulni tudtam, mert IGAZNAK éreztem. A végső áttörést és elfogadást a Homokba írva című albuma hozta bennem. Megtudtuk belőle honnan jön, milyen volt fiatal kora, hány gyermeket nevel, milyen nagyszerű asszony a felesége, és hogy homokba kell írni a szót, melyekkel megbántott más... hagyni kell, had' vigye a szél... Ezerszer meghallgattam... nagyszerű ez a szám zeneileg, üzenetében, lelkiségében is.

Nyáron a balatonfenyvesi Családos héten már nagyon vártuk a vele való éneklést. Fergeteges koncertet adott, és megízlelhettük röpke egy óra alatt a csordultig töltő örömet éppúgy, mint a bűnbánat arcunkon patakokban hulló áradatát is. Oldalra pillantgatva láttam, hogy törött, megsebzett szívek szakadnak fel és gyógyulnak meg, ahogy énekel. A CD-kről ismert dalokat vele együtt énekeltük, gyermekeink ott álltak mellette a színpadon, kipirulva, boldogan és én örültem, mert lám, nem csak abból kaphatnak ízelítőt, milyen a befegyelmezett lelkészgyerek sorsa, hanem azt is, micsoda öröm vár azokra, akik Istent szeretik.

  

Utoljára Sárkeszin találkoztunk. Az élmény erejét nem is magam, hanem tanítónő kollégám így fogalmazta meg: nem csak énekelt a szeretetről, hanem sugárzott belőle a szeretet. És így volt. Nem mondhatom azóta se, hogy minden egyes száma tetszik, akad egy-egy szám, ami zeneileg nem a legigényesebb, de tagadhatatlan, hogy bármelyik számot hallgatom tőle, igazságokat fogalmaz meg, kérdések törnek fel bennem, oldódnak bűneim, terheim, HATÁSSAL van rám, ahogy csak Isten igéje képes, mert élő és ható.

Aztán a koncert vége felé, a tapsvihar közben egyszer csak lejött a színpadról, leült közénk, és ő is tapsolni kezdett... Jézusnak... mert hiszen mindenki tudta, hogy Ő ott volt, jelen volt, és megáldott minket... és ez volt számomra a legnagyobb élmény!

  

Ezúton köszönöm a Sárkeszi Református Gyülekezetnek és Lelkésznőjüknek, hogy volt bátorságuk ezt az országosan is elismert zenészt meghívni, a koncertet megszervezni, kitartani a felmerülő próbák és akadályok között! Mert mi is bátorságot MERÍTettünk, és idén nyáron Magyaralmásra várjuk Pintér Bélát egy koncert erejéig!

  

  

psze


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2012. május 18., péntek,
Erik , Alexandra napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 1891
Összesen 2009. június 2. óta : 2273100

Ige Mellett

(11) „…valóban tegyétek is…” (Róma 13,11-14)

A szeretet bibliai mércéje az 1Korinthus 13 szeretethimnuszában áll előttünk. Ez Isten megváltó szeretetének leírása, de mivel csak ennek az önátadó s... tovább

REPOSZT

Áldozópéntek

A hegyen állok és földbe gyökerezik a lábam. Csak úgy elszáll, mint egy léggömb, amit nem tartottak jól. Mint az áldozati oltár füstje - hiába fognám ...
... Tovább

Mai programok

Mai napra nincs esemény

Ha tud vagy netán szervez egy jó programot és megosztaná mással, kérjük kattintson erre a linkre! Hamarosan közzé tesszük. Köszönjük!

Dokumentumtár

DRL 2009/2

Formátum:.pdf
Méret: 2.2 MB

Dunántúli Református Lap XIII. évf. 2. szám. 2009. április

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

koszonto

Formátum:.mp3,
Méret: 15.0 MB

Dr. Kövér László

Hanganyag letöltése