Dunántúli Református Egyházkerület második püspökére emlékeznek Nagykanizsán

Hella Ferenc, 2012-05-11 04:00:00

A Nagykanizsai Református Egyházközség Presbitériuma a Dunántúli Református Egyházkerület jubileumi programsorozatának keretében kíván méltó módon emlékezni Kanizsai Pálfi Jánosra, a Dunántúli Református Egyházkerület második püspökére május 13-án, vasárnap 15 órától a református templomban.

Kanizsai Pálfi János városunkban született 1582 környékén. Belföldi és külföldi tanulmányait követően több helyre hívták. Kiváló tehetségének s nagy tudásának híre messze terjedt, az egyházközösségek valósággal versenyeztek érte. Volt olyan, hogy egy időben három helyre is hívták: Lévára, Debrecenbe és Pápára. Végül a pápai meghívást fogadta el, ahova 1612. június 16-án költözött, majd részt vett a néhány nappal később, június 19-20. között megtartott körmendi zsinaton. Pathai István püspökké választását követően kezdte el megörökíteni az egyházkerületre nézve fontos eseményeket egy vastag jegyzőkönyvben.

Kanizsai Pálfi János volt az, aki 1618-ban Pápán a Magyar Református Egyházban először szervezte meg a presbitériumokat. Azt írja róla Makár János, hogy a Dunántúli Református Egyházkerület sokat üldözött, bujdosott főpásztora, hűséges kormányzója és zseniális egyházszervezője volt.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. May 07., Tuesday,
Gizella napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 10469
Összesen 2009. június 2. óta : 40442534