A Szentháromságról

A pünkösd utáni vasárnap a Szentháromság vasárnapja. Ezen a napon különösképpen is megemlékezünk arról, hogy az egy Isten, akiben mi hiszünk a Szentháromság egy Isten. A Szentháromság személyeinek egymáshoz való viszonyáról szólnak az óegyházi hitvallások. Ezek szerint a Fiú az Atyától született, a Szentlélek pedig mindkettőtől származik. Mindez pedig számunkra felfoghatatlan távolban történt, a teremtés előtt, minden időknek előtte. 

A Szentháromságról szóló tanítás egy nehéz tanítás. Augustinus a Szentháromságról szóló könyvét – ahogy ő megjegyzi – nem vitával, hanem imádsággal, könyörgéssel zárja. Az első óegyházi zsinatoknak szükséges volt ezzel a tannal foglalkozniuk az egyházban keletkezett viták miatt. A viták abból is fakadtak, hogy a keresztyénség naggyá nőve belekerült az ókor kulturális életébe. A hellén – latin kultúrában pedig a gondolkodás művészete nagy becsben állt. Elhangzottak tételek, ellentételek és szükséges volt megküzdeni az igazságért. Ezzel együtt a tan alapja mégsem csupán valamely elvont teológiai - filozófiai elmélkedés, vagy tétel, hanem Istennek az ó és újszövetségben adott kijelentése.

A szentháromság tan a keresztyénség sajátossága. Jóllehet alapja az ó és újszövetségi szentírás, az Ószövetség népe mégsem alkotta meg a Szentháromságról szóló tant. Ez az Újszövetség népére várt. Az újszövetségi Isten népe kialakulásának hatalmas nyomásában a világot teremtő mindenhatóról szóló hitvallásában, az új születésének lehetőségével élve megalkothatta a Szentháromság tanát. Ennek alapja pedig természetesen a Szentírás, annak ószövetségi és újszövetségi része. Az a Szentírás, mely tanúbizonyságát adja, hogy Isten Atya, Fiú, Szentlélek. A szentháromságról két bibliai rész beszél a legnyilvánvalóbban. Az egyik a teremtéstörténet, a másik pedig Jézus megkeresztelkedésének története.

A teremtéstörténetben jelen van mindhárom személy. Az Atya, aki a szavával, az Igével teremt, és ott a Lélek is, aki lebeg a vizek felett. I. Móz. 1, 1-3. János evangélista elmondja, hogy: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett,…” János 1, 1-3a.

Az újszövetségben pedig Jézus megkeresztelkedése ahol mindhárom személy együtt van. Ott van a Fiú, alászáll a Lélek, és megszólal az Atya hangja. Azután János evangéliumában elhangzik Jézus kijelentése is: „Én és az Atya egy vagyunk.” János 10,30. Jézus nem hasonlít az Atyához, mint azt az ariánusok később vélték, hanem egy az Atyával. Majd a 14. fejezetben beszél Jézus arról, hogy a Pártfogó a Szentlélek, akit az ő nevében küld az Atya. János 14,26.

A Szentháromság személyeinek megkülönböztetésére sokféle kép és hasonlat született, mint például a víz, melynek hármas állapotáról lehet beszélni: úgymint jég, víz, gőz. A hasonlat azonban mégsem jó, mert a víznél egy ugyanazon víz-anyag vesz fel olykor ilyen, vagy olyan formát. Ez az anyag a H2O és a külső fizikai viszonyok szerint lesz az víz, jég, vagy gőz. A lényeg a vízanyag, a többi csupán megjelenési forma. Istennél azonban nincsen olyan állapot, amelyben a másik két személy ne őrizné meg a maga személy voltát, még akkor is, ha alapigazságként kijelenthetjük, hogy a szentháromság személyeit ott láthatjuk bármelyikük sajátos munkájában.

Ugyanis a Szentháromság személyeit leginkább a munkájukban különböztethetjük meg

egymástól. A Szentírásban így vannak előttünk: Az Atya a teremtő, gondviselő Isten, a fiú a megváltó, szabadító Isten, a Szentlélek pedig a megvilágosító, megszentelő Isten. Mindhárom személynek megvan a maga különleges feladata és munkája. Eközben pedig azt látjuk akár a teremtéstörténetben, akár Jézus megkeresztelkedésekor, akár a Szentlélek elküldésekor, akit a Fiú küld maga helyett, de az Atyától is jön, hogy mindhárom személy munkájában ott van a másik kettő is. Ezzel együtt a bibliai bizonyságtétel beszél az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről. Nem az egy Isten különböző megjelenési formái ők, amelyet olykor felvesz, ilyen vagy olyan alakot öltve. A Szentháromság tehát nem, egy – negyedik – személy, különböző megnyilvánulási formája, hanem az egy örök Isten három személye, akit megkülönböztetünk. Eközben Isten mégsem válik hárommá, mert a személyeket nem lehet elválasztani egymástól annyira, hogy az, az Isten egységét megszüntetné. 

S miért van ez így? Mert Isten ilyen. Nem dönthettünk erről. Isten ilyen és csakköszönhetjük neki, hogy létezésének eme titkába engedett bennünket annyira betekinteni, hogy bizonyos képet alkothassunk róla. Persze nem olyan képet, amelynek megalkotását szigorúan tiltja, hanem olyat, amely elesett emberi létünkben segít minket a hozzávezető út megtalálásában. Azaz megtudhatjuk, Őbenne kit találhatunk meg. Megtalálhatjuk megvilágosítónkat, megváltónkat, teremtőnket. Akit kerestünk.

Miért jó nekünk az, hogy Isten Szentháromság Isten? Jó ez nekünk azért, mert személyessé teszi Isten képünket. Létünk gondjaira személyes választ kapunk, a mi személyes Teremtőnkben, Megváltónkban, Megszentelőnkben. Áldassék ezért az Ő háromszor szent neve!        

A szerző a Veszprémi Református Egyházközség lelkipásztora