Adventi jótékonysági est Székesfehérváron

Adminisztrátor, 2009-12-22 08:07:42

Székesfehérváron több éves hagyománya van az adventi időszakban az egyházi iskolák támogatására megrendezett jótékonysági estnek. A rendezvények különleges jelentősége, hogy nem csak a vendégek ajándékoznak, de a kiváló művészek, énekesek, énekkarok és a tehetséges fiatalok is a talentumuk legjavát mutatják be.

Jóval többről van szó, mint egyszerű hagyományőrzésről. A szervezők nem titkolt szándéka, hogy felkeltsék a város polgárainak érdeklődését a keresztény tudomány, az erkölcs és a hozzájuk kötődő értékrendre.

Az est nagyszerű alkalmat kínál arra is, hogy a közönség megcsodálhassa az elszakított országrészeinkből érkező fellépők páratlan művészetét, mely az anyaországból szemlélve már-már feledésbe merül. Az Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről érkező tehetségek egy közös ügyet hordoznak - az összetartozás üzenetét. A Ciszterci Szent István Gimnázium és a Református Általános Iskola javára negyedik alkalommal rendeztek jótékonysági estet városunkban.

A Szent István Művelődési Ház adott otthont ebben az évben is a jótékonysági est ünnepi alkalmának. A rendezvény kezdetén dr. Spányi Antal római katolikus megyéspüspök köszöntötte a vendégeket. Ünnepi gondolataiban arról szólt, az elvtelenség, az önzés azok a bűnök, melyek meghatározzák, irányítják sokak életét. Ezért tartunk ott, ahol vagyunk, az erkölcsi gyengeség taszít bennünket, egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe.

Még sem vagyunk hajlandóak elkeseredni, sem feladni - mondta a püspök, majd hozzátette, látható, hogy megtelt a gyönyörű szép terem, ami azt jelzi a kezünkbe akarjuk venni sorsunkat, magunk akarjuk irányítani saját életünk és intézményeink ügyét. Létezik összefogás, közös felelősség! Jó példa erre a mai alkalom, hiszen még vannak olyan emberek, akik nem csak magukra gondolnak, hanem igyekeznek felelősséget vállalni egy nagyobb közösség, az iskolák jövőjéért is.

Hát ezért kell nekünk felemelt fejjel, bizalommal, reménnyel telve tekinteni a jövőbe, nem csupán magunk érdekéért, hanem másokért, az utánunk jövő generációkért.

A műsoros est első fellépőjeként a református egyházközség iskolájának végzős tanulója, Hegyi Laura lépett színpadra és a Zsoltárok könyve 33. dicséretét szavalta el lélekemelő üzenetként, majd a Hermann László Zeneiskola fuvolatriója színvonalas játékában szólaltatott meg Mozart és Bach - Gounod műveket.

Konyeczki Tímea, a református iskola nyolcadikos tanulójának előadásában Petőfi Sándor „Egy Apához" című, alkalomhoz méltó költeményét hallgathatták a vendégek. A verset követően a „Millenniumi óda" csendült fel a Ciszterci Szent István Gimnázium énekkarának nagyszerű tolmácsolásában.

Schubert, „Elszáradt virágok" című művét Rónaszéki Mónika, a Pécsi Tudományegyetem Művészettudományi karának hallgatója fuvola játékával adta elő.

Visszatérő előadónak számít az ifjú művész, Varga Kornél István. A fővárosi Farkasréti Általános Iskola diákja, Jancsó Adrienne előadóművészi-díjas ifjú az aktuális üzenetet hordozó „Magyar ének 1919" című Sajó Sándor verssel mutatkozott be.

Ferencz Éva és Oberfrank Pál ezen az esten sem feledkezett meg Székesfehérvárról. A Magyar Örökség Díjas énekművésznő Istenes népénekeket, archaikus imádságokat, Mária-siralmakat szólaltatott meg, a színművész pedig az „Angyalok tisztása" című Wass Albert verssel ajándékozta meg a hallgatóságot.

Pillanatok alatt igazi felvidéki népies hangulatot varázsolt tisztán csengő népdalok segítségével Bencz Gabriella, aki Zoboraljáról érkezett, hogy műsorával gazdagítsa a jótékonysági est fényét. A diáklány, aki szintén állandó szereplője a fehérvári rendezvénynek, a Gímesi Általános Iskola tanulója, rendszeresen részt vesz Kárpát-medencei népdal versenyeken, a 2006-os budapesti Vass Lajos Kárpát-medencei döntő óta pedig egy Nagydíj birtokosa.

A csíkszeredai Kovács Tímea moldvai és bukovári népdalokat „hozott magával", hogy vele köszöntse művelődési ház közönségét. Tímea az erdélyi Márton Áron Gimnázium diákja, hamarosan pedig a brassói egyetemen folytatja tanulmányait.

Gerencsér Gerda, a református iskola nyolcadikos diáklánya Ady csodálatos „Sirasson meg!" című költeményét adta elő, majd különlegességként hamisítatlan palóc énekek csendültek fel a délvidéki Bácskertesről érkezett József Attila Általános Iskola leánykórusa előadásában.

A közönség ez alkalommal is megcsodálhatta a többféle hangszeres kísérettel fellépő délvidéki, adai Török-testvérek műsorát.

A jótékonysági esten fellépő művészek sorát végül a református gyülekezet Csomasz Tóth Kálmán énekkarának kórusjátéka zárta, Dóczi István karnagy vezényletében.

- Most ismét megérthettünk valamit abból az egységből, amely egykor majd a mennyek országában valósággá lesz. Isten úgy gondolta, megajándékoz minket egy csodálatos nemzettel és egy gyönyörű anyanyelvvel. Ezért hisszük, hogy számára is kedves, amikor a Kárpát-medencei magyarok egymást kezét megfogva, egymás tehetségét és személyét tisztelve szép nyelvükön közösen dicsérik az Istent - fogalmazott záró áhítatában Somogyi László, a református egyházközség lelkészi elnöke.

Kevesen gondolták volna 20-30 éve, hogy egy színpadon lehetnek majd egykor Délvidék, Felvidék, Erdély gyermekei és együtt énekelhetnek.

Emlékeztetett arra, hogy a felekezeteket elválasztó falak valójában akkor omlanak le, amikor a Mennyei Atyát és a Megváltó Úr Jézust magyar nyelven köszöntik, tisztelik és imádják.

- A Krisztushoz tartozás öröme, dicsőítése és az egy nemzethez tartozás kettős kapcsolata szétszakíthatatlan. Hiszen Ő az, aki több mint ezer éve megtartott bennünket a Kárpát - medencében, és Ő az, aki meg tudja bocsátani az egymás ellen elkövetett vétkeinket is. Hozzátette: a Megváltóhoz kell fordulni azért is, hogy volt olyan nap, amikor csupán a kis-Magyarország egy apró töredéke ki merte mondani, hogy állampolgárai lehessenek azok is, akik a határain túl élnek. Éppen ezért van miért magunkba szállni, ugyanakkor az is biztos, hogy Jézusnál már készen van a kegyelem - hangsúlyozta a lelkipásztor.

A záróeseményen Gyóni András a ciszterci gimnázium és Pojányi Balázs a református iskola igazgatója vette át az intézmények működtetésére, a keresztény oktató-nevelői munka további gyarapítására felajánlott adományokat.

Szűcs Gábor

Az alkalomról készült képeket a Mezőföldi Református Egyházmegye oldalán láthatják, az alábbi linkre kattintva.

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/mezofoldiem/galeria/mutat/168/?oldal=1448



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 15189
Összesen 2009. június 2. óta : 39879760