Hiteles keresztyénekre vár a világ
Jakab-Köves Gyopárka , 2012-07-11 04:00:00
Az idei REND nőszövetségi programja változatos módon beszélt arról, mit jelent a keresztyén nők számára a föld sójának lenni. Hogyan tudunk szolgálni ebben a világban? Milyen válaszaink vannak a kor válságjelenségeire? A székesfehérvári esemény után beszélgettünk P. Tóthné Szakács Zitával, a Zsinat Missziói Irodájának vezetőjével, a Dunántúli Református Nőszövetség elnökével szolgálatunkról, a REND tapasztalatairól, valamint a nőszövetség további programjairól és terveiről.
Az idei REND Nőszövetségi programjának főelőadása azt a kérdést járta körül, hogyan kerülhet ki a só a sótartóból. A képletes beszéd mögött keresztyén mivoltunk kisugárzásáról szóltunk. A Dunántúli Református Nőszövetség elnöke szerint hogyan kerül ki a só a sótartóból?
Először is el kell hinnünk, hogy életünk nem céltalan lét ebben a világban, hanem küldetésünk van. Azért merem ezt mondani, mert még gyülekezeti, nőszövetségi tagjaink között is sokan vannak, akik csak „elfogadó” keresztyének. Elfogadják Isten nagylelkűségét, végtelen szeretetét és irgalmát, s ebből élnek naponta. De nem adják tovább ezt az ismeretet: azaz, hogy Isten jóvoltából mennyire más is lehet az életünk! Úgy gondolják, milyen jó is az, hogy ők egy közösségbe bekerültek, ahol erről tudomást szerezhettek, s így már nem kell rettegniük az élet folytatásától, hiszen elfogadták a megváltás tényét, mint rájuk is vonatkozó üzenetet. Csak az a baj, hogy itt megrekednek. Így aztán ülnek a „sótartóban”, s nem gondolnak azokkal, akik körülöttük élnek. Házastársukkal, gyermekeikkel, rokonaikkal, barátaikkal, munkatársaikkal, akik pedig velük kapcsolatban vannak, kommunikálnak egymással, s mégis ez az üzenet rejtve marad. Mert nem beszélnek róla. Csak felélik az Isten szeretetét és nem megélik mások fele. Sütkéreznek a jóban, s nem gondolnak azokkal, akiknek az üdvössége attól függ, hogy vajon valaki elmondja-e nekik a megváltás örömüzenetét? Úgy élnek a gyülekezetben, mint a fogyasztói társadalom tagjai: maguknak elveszik a jót, s nem adják tovább a jó hírt, hogy mi is kapható itt? Nos, ezt a magatartást kell megváltoztatnunk: ne csak meghallgassuk, hogy mily nagy jót tett velünk az Isten, hanem beszéljen erről minden cselekedetünk és szavunk! Az evangélium megismerése és elfogadása kötelez bennünket arra, hogy továbbadjuk. Fel kell ismernünk, hogy ebben a világban mi vagyunk Isten szája és keze, akiken sok-sok ember üdvössége múlik. Ha átérezzük, hogy mennyire fontos az, hogy kárhozatra ne jussunk, akkor ezt nemcsak magunknak akarhatjuk, hanem mindazoknak, akiket szeretünk, akikért felelősséget érzünk. Meg kell tudni szólalni, el kell tudni mondani, milyen hálásak vagyunk Isten szabadító kegyelméért, és el kell indulni azon az úton, hogy ezt minél többekkel tudassuk, hogy nekik is örökéletük lehessen. A mozdulás készsége a sótartóból való kikerülés. Nem félek attól, hogy felolvadok mások életében, nem félek attól, hogy a személyiségi jogaiban megsértem, hiszen a féltő szeretet mondatja velem a figyelmeztetést: Krisztussal járj, mert csak akkor jársz jó úton, az Ő tanítása szerint éld az életed, mert csak akkor lesz életnek nevezhető az e földön eltöltött időd.
A szombati napon tartott nőszövetségi találkozó áhítatán arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy nem szabad alábecsülnünk Jézus Krisztus megbízatását. Hamar elfeledkezünk róla, hogy a „föld sója” legyünk?
Hajlamosak vagyunk rá. Nem szokás ma erről beszélni. Vigyázni kell arra, hogy politikailag korrektül fogalmazzunk, nehogy megsértsük a másik ember szuverenitását. Csak hát nekik joguk van megtudni, hogy Krisztus érettük is eljött a földre, vállalta a kereszthalált, pokolra szállt, feltámadt a halottak közül, s elment, hogy helyet készítsen nekik. Ha ezt elhallgatjuk, megrövidítjük az életüket, s megkárosítjuk őket. Ezért nekünk kötelességünk ezt elmondani!
S nem azért mondjuk, mert ez a mániánk, hanem mert Jézus Krisztus ezt bízta ránk: azt mondta: ti vagytok a föld sója! Mert ti ismertek engem, s én is ismerlek benneteket, ti énbennem maradtok, s én tibennetek! Ezért nem kell félnünk attól, hogy megízetlenülnénk! S tényleg nem szabad ezt alábecsülnünk: ha egyszer a Világ Megváltója azt tudatosítja bennünk Igéje és Szentlelke által, hogy mi Isten munkatársai vagyunk, akkor nem tehetünk úgy, mintha ezt nem hallottuk volna, ne fognánk fel, s ne éreznénk belső elkötelezettségünknek, hogy elmondjuk mindenkinek, akivel csak kapcsolatba kerülünk! Nem tehetjük, hogy ne mondjuk el, amit láttunk és hallottunk! Ami nekünk jó hír, az másoknak is az!
A nő életét talán még jobban meghatározza egyfajta rutin, mindennapos elfoglaltság, ami idejét és energiáját is jócskán leköti. Család, munka, háztartás hármas szorítójában lehetséges-e az egyáltalán, hogy a nő is minőségi lelki életet éljen?
Ó. hogyne! Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy imádkozni tudunk-e a szeretteinkért, hogy Isten adjon nekik értő szívet, látást, hogy ne csak azt nézzék, ami a szemük előtt van. Amikor beszélgetünk, s cselekedeteink, döntéseink motivációját megindokoljuk, akkor tulajdonképpen továbbadjuk azt a tudást, hogy mi Isten szerint jó és mi a szerinte rossz. Egy ideig foghatjuk a gyermekeink kezét, parancsolhatunk nekik, de amikor már nem velünk élnek, akkor az a fontos, hogy tudjuk, Krisztus kezét fogva járnak, s bízhatunk abban, hogy Isten bölcsességére támaszkodva hozzák meg életük kisebb-nagyobb döntéseit. Persze a keresztyén nő is elfárad, de mivel nekünk megadatott az a lehetőség, hogy Isten igéjéből fel tudunk töltekezni, ezért fontos a naponkénti bibliaolvasás és imádkozás, azaz Istennel való beszélgetés. Ha Tőle kérünk tanácsot, Vele beszéljük meg dolgainkat, akkor segít, hogy különbséget tudjunk tenni sürgős és fontos dolgok között. Megadja az erőt és hitet, hogy mi tudjunk úrrá lenni a körülményeken, és ne a körülmények sodorjanak el bennünket. Imádkozni nemcsak templomban és összetett kézzel lehet! Én azt tanultam, hogy rántáskavarás, autóvezetés, vagy épp zuhanyozás közben is imádkozhatok: hiszen Isten mindig figyel rám, meghallgat, és mindenütt ott van. Csak az a kérdés, hogy én vele vagyok-e vagy messze kerültem tőle? A „minőségi lelki élet” számomra azt jelenti, hogy Isten jelenlétében élek, hozom meg a döntéseimet, nem hagyom magam elcsábítani, eltéríteni erről az útról, hanem életem minden pillanatában Rá figyelek. Persze ezt azt jelenti, hogy nem tehetek meg olyan dolgokat, amiket más nők gátlás nélkül megtesznek. De ez nekem nem fáj, vagy hiányzik, sőt inkább sokkal nagyobb biztonságban érzem magam így, az Isten tenyerén, mert nem esik nehezemre vállalni évek múlva is szavaimat és tetteimet. Akik gyakorolják ezt a fajta életvitelt, azok el tudják mondani, hogy például a munkahelyen is fontos ez a tudás. Tartást ad, segít, hogy a beszédünk egyenes beszéd legyen, nem korrumpálódunk, egyenes gerinccel, felemelt fejjel élhetünk, mert nem két, hanem csak egy Úrnak szolgálunk. A fejünkben és az igényeink felállításakor is el kell döntenünk, hogy kihez tartozunk. Istennel folyamatos kapcsolatban kell legyünk: ez a hiteles keresztyénség titka és csak hiteles keresztyénekre vár a világ is!
Hosszú előkészítés, sok munka és szervezés után lezajlott az idei REND nőszövetségi programja, mind a program helyszínén, a Kissátorban megtartott több mint kétórás rendezvény, mind a nőszövetség állandó jelenléte a Református Utcában. Mik az idei REND tanulságai a Dunántúli Nőszövetség számára?
Először is hálás vagyok Istennek, s köszönetet mondok ezúton is azoknak, akik idejüket, energiájukat odaszánták, hogy másoknak programot szervezzünk – hiszen a nőszövetség nem önmagáért van! Azok, akik a programok tényleges lebonyolításában részt vállaltak, bizonyságát adták annak, hogy igenis ki tud kerülni a só a sótartóból! Hiszen nem magunkat akartuk hirdetni, hanem Krisztusról, életünk Uráról bizonyságot tenni – most épp a REND programjához igazodva. A nőszövetségi tagok már hónapok óta készültek, készültünk: felkészítő konferenciával, a téma körüljárásával, sok-sok kézimunkával, ötletes ajándékokkal, receptek gyűjtésével, s egy kis receptfüzet közreadásával – hogy még hónapok múlva, a füzetke lapjait forgatva, a sütemények megsütése közben is eszünkbe jusson a lényeg: Jézus azt mondta: mi vagyunk a föld sója! Így a tanulság számunkra: soha, egy pillanatra sem figyelhetünk másra, mint a minket megbízó Krisztusra és a tőle kapott küldetésre. Tehát hirdetjük a hétköznapokban, a falunkban, városunkban, hogy ebben a válságos időben van váltság életünkben. S nemcsak nekünk. Mindazoknak, akik meghallják e hírt. Így aztán sok a feladatunk: hívogatni kell az embereket (nemre, korra és bőrszínre való tekintet nélkül!) Isten közelébe, hogy személyesen találkozhassanak életük megváltójával. Meg kell látogatnunk a megfáradtakat, lelket kell önteni az elcsüggedtekbe, újra fel kell ébreszteni a szunnyadó nőszövetségeket, s természetesen új helyi csoportok alakítását szorgalmazni. Hiszen mi lehetünk egyike azoknak a kiscsoportoknak a gyülekezetünkben, akik egyrészt megízesíthetik a környezetük életét, másrészt megtaníthatjuk a ránkbízottaknak, hogyan tudnak Isten erejével ellenállni a romlásnak, társadalmunk bomlását hogyan akadályozhatjuk meg, s állíthatjuk helyre a helyes értékrendet, mely arra segít, hogy újra emberhez méltó életet élhessünk e földön, közelebbről saját lakóhelyünkön.
Továbbtekintve milyen tervei vannak ez évre a Dunántúli Nőszövetségnek? Vannak-e újdonságok?
Az előbb felsoroltakat nem akarom ismételni – bár mint tudjuk, ismétlés a tudás anyja. Tehát az a legfontosabb feladatunk, hogy felmutassuk a Krisztust, s az ő jó illatját árasszuk. Mindenki jobban szereti az élet illatát, mint a dohos épületek szagát.
Gyülekezeti nőszövetségeink közül vannak, akik az idén ünneplik 20 éves megalakulásukat, illetve újjáalakulásukat, ők ezeknek a szervezésével vannak elfoglalva. Kora ősszel tervezi Országos Nőszövetségünk idei konferenciáját, melyen a Zsindelyné Tüdős Klára-díjakat is átadják a kerületek jelöltjeinek. A Dunamelléki Nőszövetségtől kaptunk meghívást október 6-ra, Budapestre a Ráday utca 28-ba délelőtt 10 órára jubileumi konferenciájukra. Készülünk a Kárpát-medencei imanap ezévi anyagának megismerésére, ebben az esztendőben a Királyhágómelléki Nőszövetség mutatja be kerülete életét, s hívnak bennünket közös imádkozásra nemzetünkért, magyar reformátusságunkért. Október 13-án a Dunántúli Kerület ünnepi közgyűlésére készülünk Pápára, 400 éves jubileumi évünk záróünnepségére és lelkészszentelésre. Őszi konferenciánk Balatonfüreden november 9-11-én lesz, témánk a víz, az élő víz. S már készítjük jövő évi jubileumi konferenciánkat, hiszen a Dunántúli kerületi Nőszövetség 2013-ban ünnepli 20 éves újjáalakulását. Szeretnénk egy szerény kiadvánnyal beszámolni a gyülekezeti nőszövetségek eddigi életéről, mert - mint ahogy gyülekezeteiben él az egyház -, hiszem, hogy a helyi nőszövetségek élete tükrözi legjobban kerületi nőszövetségünk életét.
Természetesen mindezeket még hirdetni fogjuk, s szeretettel várjuk mindazok jelentkezését is, akik csak érdeklődők. Ezzel is jelezni kívánjuk, hogy hidat kívánunk képezni keresztyén és nem keresztyén nők között.
S az e-mailes levelezőlistánk adta lehetőséget szeretnénk felhasználni arra, hogy az információk gyorsabban eljussanak mindenkihez, valamint egy tervezett, havonként megjelenő, igemagyarázatot tartalmazó körlevelet is eljuttassunk. Erre a levelezőlistára feliratkozhatnak mindazok, akik érdeklődnek nőszövetségi szolgálatunk iránt.
A Dunántúli Református Nőszövetség szeretettel várja azoknak a jelentkezését, akik szívesen bekerülnének a zárt levelező-listába. A levelező-lista célja, hogy minél több nőszövetség, és minél több érdeklődő a lehető leggyorsabban hírt kaphasson a nőszövetség programjairól és fontos tudnivalókról. A lista segítségével – amely a REND megszervezésekor már bizonyított – lehetőség van arra, hogy minden segítő a lehető leghamarabb be tudjon kapcsolódni egy-egy feladatba. A listára nem csak nőszövetségi tagokat várunk. Az érdeklődők a következő e-mail-címen jelentkezhetnek: ptothne.zita@gmail.com.
A galériában található képeket MoMo készítette
