Megemlékezés Szita Bencéről

Egész országunkat megrázta Szita Bence brutális meggyilkolása.  Társadalmi temetése 2012. november 10-én volt. Édesanyja családja kérésére a kaposvári templomban január 12-én Bellai Zoltán lelkipásztor és a Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak szolgálatával emlékeztek a 11 éves kisfiúra.

>Ha én betlehemi pásztorgyerek lennék,

Karácsony estéjén a jászolhoz mennék…

Mért megyek elébe? Megköszönni szépen,

a sötét világra, hogy leszállott értem.

Megmondani neki: életem, halálom:

már én csak ezentúl  mindig őt szolgálom.

Megsimogat, tudom, szerető szemével,

megtelik a szívem Szíve melegével.

Megtartó Úr Jézus édes mosolyával:

Karácsonyestének nagy boldogságával.<

„Az a kisfiú, - folytatta Bellai Zoltán -, aki ezt a verset akkor egy kis társával együtt elmondta, Szita Bence volt!  

Egy évvel később, 2012. Karácsonyán BENCE már nem volt közöttünk. Ördögi, gyilkos indulatok, kegyetlen gyilkos kezek tizenegy évesen kitaszították innen.  

Hisszük azonban, erős hittel és teljes bizonyossággal: Bence számára már valósággá lett, amit abban a karácsonyi versben elmondott: >Megsimogat, tudom, szerető szemével, megtelik a szívem Szíve melegével< – igen: Bence ott van, az Úr Jézusnál van, az Úr Jézus ölelő szeretetében van! Kicsi földi életét elvehették gyilkos kezek, az örökélet ajándékát, a mennyei hajlék boldogságát és nagyszerűségét senki emberfia nem vehette el tőle! Istennél van, és ha üzenhetne nekünk, biztosan azt mondaná: gyerekek, felnőttek, mindannyian – gyönyörű világ az, ahová hazaérkeztem!  

Ma azért vagyunk együtt, hogy azt a tizenegy évet, amit Bence közöttünk tölthetett, megköszönjük az Úristennek! Meg azért vagyunk együtt, hogy az elvesztése miatti gyászban, a fájdalomban, a rettenet szorításában vigasztalást keressünk és kérjünk! Meg azért vagyunk együtt, hogy miközben emlékezünk rá, elgondolkodjunk azon: milyen világban is élünk! És Isten előtt megállva feltegyük a kérdést: sorsszerű és szükségszerű, hogy ilyen világban éljünk mi magunk, a szeretteink, a gyermekeink és az unokáink!? 

Nagyon sok szeretettel köszöntünk mindenkit, aki itt van most velünk a templom csendjében. 

Szeretettel, együttérzéssel és fájdalmukban osztozva köszöntjük Bence hozzátartozóit, mindnyájukat, akik a gyász terhét hordozzák – és nagy-nagy szeretettel köszöntünk mindenkit, akik eljöttek, hogy a hozzátartozók iránti együttérzésüket az ittlétükkel csendben kinyilvánítsák.” 

Bence több mint két tanéven át a kaposvári református iskola, a „Lorántffy” diákja volt. Egykori diáktársai két énekkel és két verssel emlékeznek rá: 84. zsoltár: Ó seregeknek Istene…,Ady Endre: Az Úr érkezése, Reményik Sándor: Kegyelem, Dona nobis pacem.

 Ezt követően Bellai Zoltán így folytatta: „>Adj nekünk békét!<  – énekelték a gyerekek, és bizony nagyon rászorulunk arra, hogy az Úristen megcsendesítsen bennünket, hiszen háborog a szívünk, a fájdalom és az indulatok egyszerre vannak jelen bennünk.  

Nagyon nagy szükségünk van arra, hogy Isten közel jöjjön most hozzánk, átöleljen és megszólítson bennünket.”  

A bevezető szavakat követően Bellai Zoltán az 1Kor.13. alapján hirdette Isten Igéjét. Az igehirdetés és az azt követő imádság alább olvasható: 

 „Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra…”. Kedves költőm, a 20. század magyar költőóriása, Radnóti Miklós csaknem 70 évvel ezelőtt, a világháború vérzivatarában, a halálba vivő útján írta le ezt a mondatot. A háború már csak a legidősebbek emlékezetében él, a költői mondat azonban ma is fájdalmasan igaz, sőt: ma talán még igazabb! 

Nincs olyan nap, hogy a világ valamely pontjáról, vagy éppen a mi hazánk valamely tájáról ne érkeznének el hozzánk olyan hírek, amelyek a fájdalmas költői mondat mai igazát kell, hogy az eszünkbe juttassák! Az információáramlás mai világában a rémségek együtt élnek velünk, utolérnek bennünket, betörnek az életünkbe, az otthonainkba. 

Mégis: ha távoli tájakról érkeznek a szörnyű hírek, lehet, hogy megrendítenek, elgondolkodtatnak, azonban hamar túltesszük magunkat rajtuk. Mennyire más, amikor a közvetlen környezetünkből kapjuk a híreket…

Így voltunk sokan mi is október utolsó napjaiban, amikor híre jött, hogy egy kisfiú eltűnt Kaposváron. És összeszorult a szívünk, amikor az is napvilágot látott, hogy az eltűnt kisfiú nem más, mint Szita Bence, a református iskola volt diákja…

Aztán november 3-án megérkezett a szörnyű hír: megtalálták a kegyetlen brutalitással meggyilkolt kisfiú holttestét…

Máig előttem van a kép, amikor a rendőrségi sajtótájékoztatón a sokat látott somogyi főkapitánynak többször is elcsuklik a hangja…

„Oly korban éltem én a földön…” – milyen világ az, amelyben mindez megtörténhetett? – szakad fel belőlünk a kérdés? Milyen világban élünk? Milyen világban nőnek fel a gyermekeink meg az unokáink?

Merjük kimondani: a világ, amelyben élünk, Isten nélküli világ! Nem azért, mert Isten elhagyta, hátat fordított a világnak, hanem azért, mert a világ hátat fordított Istennek.

Gondoljuk csak meg: az egyesülni vágyó Európa alkotmányában nem találjuk meg Isten nevét, vagy a keresztyén gyökerekre történő utalást. És tulajdonképpen érthető is: a ki tudja, milyen érdekek mentén szerveződő új Európát zavarja Isten, és zavarja az a bibliás erkölcsi rend, amely a keresztyén évszázadokban utat mutatott, tartást adott…

Gondoljuk csak meg: az egyesülő Európa fővárosában, Brüsszelben 2012. Karácsonyán nem lehetett karácsonyfát állítani. Ne hirdesse semmi, ne emlékeztessen arra semmi, hogy Isten Fia, a Világ Világossága eljött közénk, itt van közöttünk. 

Az Úr Jézus egyik tanítványa, János apostol a saját koráról szóló látleletnek szánja, de ma is fájdalmasan igaz: „az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot…”.

Isten nélküli világban élünk, mert az, ami a szeretet himnuszában elhangzik, hogy ti. Isten ránk áradó végtelen szeretete megcselekedheti a csodát – ha kérjük, engedjük, és nagyon akarjuk – hogy ne ördögi, gyilkos erők, hanem a szeretet erői határozzák meg az életünket, az bizony nem történik meg velünk, nem megy végbe bennünk. 

Az Isten nélküli világ ugyanis nem lehet más, csak a szeretet valóságát nélkülöző világ. Ezért a mindennapjainkban és a bennünket körülvevő világban éppen az ellenkezője történik annak, amiről a szeretet himnusza beszél: szépségek helyett rémségek, a szeretet erői helyett ördögi erők vesznek körül bennünket!

Óhatatlanul felszakad belőlünk a kérdés: akkor hát nincs kiút? Olyan világban kell leélnünk az életünket, amelyben SZITA BENCE sorsa akármelyikünk sorsa lehet, a gyermekeink, az unokáink sorsa lehet?

Nem, Testvéreim! Nem kell ilyen világban élnünk! Isten folyamatosan azt üzeni, és hiszem, most nekünk is azt üzeni: az Ő ajándékai, a hit, a remény, a szeretet megmarad. Hagyjuk hát, hogy Isten ajándékai betöltsenek először bennünket, hogy a magunk élete ne legyen többé Isten nélküli élet – és merjük hinni: minél többünk élete lesz az Isten szeretete által áthatott élet, annál inkább válik az Isten nélküli világ az Isten világává, amelyben mi boldogan, félelem és rettegés nélkül, szeretetben, örömben és békességben élhetünk! Úgy legyen, ámen. „    

Jöjjetek, forduljunk most Isten felé imádságunkkal:

„Mindenható Isten, kegyelmes Édesatyánk az Úr Jézus Krisztusban!

Most, amikor reá emlékezünk, megköszönjük Neked Szita Bence földi életét, azt a tizenegy évet, amit ebben a földi világban tölthetett. Köszönjük a vidámságát, a csibészes mosolyát, mindent, amit vele kapcsolatban emlékként őrizhetünk a szívünkben. Neked köszönünk minden jó szót, szeretetet és törődést, amit rövid földi útja során a körülötte lévőktől kaphatott.

Kérünk, segíts bennünket: a fájdalmas valóság, hogy elveszítettük, ne taszítson bennünket reménytelenségbe. Add nekünk a bizonyosságot: ő már színről színre lát Téged, ott van Nálad, édesatyai szereteteddel magadhoz ölelted őt!

Könyörgünk Hozzád: vigasztaló, könnyeket letörlő, sebeket gyógyító szereteteddel légy jelen mindazok életében, akiknek szívét fájdalom szorítja és gyász keseríti az ő elveszítése miatt.

Kérünk: cselekedd meg először a mi életünkben, hogy ne legyen az nélküled való élet, hanem Téged tudhassunk az életünk Urának, és ajándékaid – a hit, a remény és a szeretet – betölthessék szívünket-lelkünket. És kérünk: engedd látnunk, hogy amennyire mi magunk Tebenned és Teáltalad élünk, annyira változik a világ körülöttünk is: az Isten nélküli világot a szeretet erői Hozzád segítik közelebb!

Könyörgünk, hallgass meg minket annak az Úr Jézus Krisztusnak a nevében kérünk, akiben Önmagadat, és szereteted teljességét ajándékoztad nekünk. Ámen.”