Egyházi célú állami pályázatok támogatásáról döntött az Elnökségi Tanács

Adminisztrátor, 2013-02-07 09:40:41

Egyházak közösségi célú programjait és beruházásait, illetve az egyházi épített örökség védelmét támogató pályázatokat írt ki az EMMI. Az MRE Elnökségi Tanácsának előzetesen döntenie kellett a pályázni kívánó egyházi szervezetek ajánlásáról.

Az Elnökségi Tanács rendkívüli, egy héttel előre hozott ülésre első körben azért volt szükség, hogy a januári elnökségi tanácsi ülésen elhatározott rend szerinti döntés szülessen az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által meghirdetett pályázatokra (az EGYH-KCP-13 Egyházak közösségi célú programjainak és beruházásainak támogatása című és Az EGYH-EOR-13 Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások című) pályázni kívánó egyházi szervezetek ajánlásáról.

A minisztériumi kiírás szerint az EGYH-KCP-13 Egyházak közösségi célú programjainak és beruházásainak támogatása című pályázat esetében a felettes egyházi szerv ajánlása nem kötelező kelléke a pályázat beadásának. Az EGYH-EOR-13 Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások című pályázat esetében ugyanakkor a pályázó szervezet nem tudja regisztrálni pályázatát anélkül, hogy feltöltené a felettes egyházi szerv hivatalos ajánlását.

A minisztériumi felhívásra mindösszesen 482 pályázati ajánlási igény érkezett az egyházunkon belül megadott belső határidőn belül (azaz február 4. déli 12 óráig). Az Elnökségi Tanács a javaslat kialakításakor abból indult ki, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, a MRE-re eső várható támogatási keretet a belső egyházi szabályrend szerint osztotta fel az egyházkerületek között, és ennek mértékéig kérte az egyházkerületek elnökségeit, hogy tegyenek javaslatot.

Az EGYH-KCP-13 Egyházak közösségi célú programjainak és beruházásainak támogatása című pályázat esetében a felettes egyházi szerv ajánlása nem kötelező kelléke a pályázat beadásának, ezekben az esetekben az  Elnökségi Tanács megállapodása szerint az Egyházkerületek csak azokat a kéréseket szűrik ki, amelyek formai okokból nem felelnek meg a kiírásban foglaltaknak.

Az EGYH-EOR-13 Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások című pályázat esetében az egyházkerületi elnökségek az Elnökségi Tanács ülésén megállapodott következő szempontok szerint döntenek, a várhatóan rájuk jutó támogatási kerethatárig. A döntésnél figyelembe veendő szempontok: templomépítés, -felújítás; az adott egyházi szervezet máshova nem pályázhatott és jelenleg sem pályázhat különböző körülmények okán; illetve a pályázat a szükséges állagmegóvásra irányul. Ezen pályázati téma esetében csak azok a szervezetek tudnak majd érvényes pályázatot beadni, akik az Egyházkerületi Elnökség döntését követően a Zsinat Elnökségétől az ajánlás elektronikus változatát megkapják február 8-án 16 óráig.

Fontos megjegyezni továbbá, hogy a pályázat témáit, feltételeit a pályázat kiírója, az EMMI határozta meg. Az EGYH-EOR-13 Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások című pályázatnál az egyház vezetésének a pályázatokkal kapcsolatosan döntési jog nincs, a pályázatok támogatásáról minden esetben a pályázat kiírója dönt.

Forrás: Reformatus.hu, fotó: Sereg Krisztián


Vélemények, hozzászólások

A hírhez 1 hozzászólás érkezett, ezeket ide kattintva olvashatja

2024. April 20., Saturday,
Tivadar napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 1867
Összesen 2009. június 2. óta : 40188103