Az új tanév elején régió-szerte istentiszteleteken kérjük Isten áldását gyermekeink tanulmányaira és pedagógusaik munkájára. Bozsoki-Sólyom János lelkipásztor alábbi igehirdetése Balatonkilitin szólt.

"Egy tanévnyitó istentisztelet kicsit mindig más, mint a többi vasárnapi alkalom. (A jelenlévők sem feltétlenül gyülekezeti közösség állandó tagjai; egy kicsit mintha megváltozna a hallgatóság összetétele is! Ilyenkor majdhogynem megtelik a hatalmas templom...)

A holnapi nappal visszavonhatatlanul kezdetét veszi az új tanév - a 2013/14-es; s mind a pedagógusok, mind pedig a diákok kénytelen-kelletlen kell, hogy „rákészüljenek" a rájuk váró tanulmányi feladatok elvégzésére...

E nemes, lelket emelő, elmét pallérozó tevékenység - a tanítás s a tanulás - előtt azonban mindenképp szerencsés, sőt, talán helyesebb így mondanom: üdvös, mert kellő erőt és bátorítást adhat mindnyájuknak - óvodapedagógusnak, tanítónak, tanárnak és diáknak egyaránt -, hogy így, együttesen feszülhessünk neki az előttük álló tanév (egyelőre talán még ismeretlen) kihívásainak - katedrán innen, és azon túl!

Itt és most, e templom falai közt, így együttesen önthetjük hát imába leghőbb óhajunk: „Veni Sancte Spiritus - Jövel, Szentlélek Úristen!"

Egy új tanév kezdetén szükséges is, hogy épp a templomban - az Örökkévaló Isten ideigvaló hajlékában - gyűljünk így egybe, s az nemkülönben, hogy egyöntetűen kiáltsunk fel hozzá: „jöjj, segíts"!

Jóllehet az oktatói, nevelői munka; a testi, szellemi fejlesztés ténylegesen a tantermekben folyik ugyan, de a lelki nevelés-növekedés másik fontos színtere a templom falai közt található!

Mert miért is épült 200/216 esztendeje, minek is van ez a templom?! Mert már akkor fontosnak tartották a mi eleink, hogy legyen egy nívós közösségi élettér. Olyan erőforrás, amihez kivétel nélkül mindenki odajárulhat!

Az azonban már más kérdés, hogy mi vajon szeretjük-e ezt a „nagy valamit", amit itt hétről-hétre találunk?!

Azért mondtam, hogy „valamit", mert ha azt mondom, templom, akkor esetleg azt lehet mondani, hogy egyeseknek az épület nem nagyon tetszik alakjával, korával. Ha azt mondom, gyülekezet, akkor rögtön jön a válasz: én az idejárók többségét nem is ismerem.

Itt aztán tényleg bőven jut hely mindenkinek: az időseknek, a kismamáknak, elváltaknak és egyedülállóknak, gyászolóknak, és házasulandóknak, vagy épp annak, aki egész egyszerűen csak betér hozzánk a maga gondjával, bajával...

Így vetődhet fel a kérdés is: akkor hát kié is ez a templom?! Jöhet rá számos felelet: Istené, ahogy egykor a jeruzsálemi is volt. Ez igaz, hiszen ez - ahogy mondani szokás - az ő háza: róla szólnak az elmélkedések; benne neki éneklünk; őt akarjuk megismerni, amikor vasárnapról-vasárnapra ide eljövünk.

No de kié lehet még ez a templom?! Valaki talán azt mondhatná, hogy a lelkészé, hiszen a gyülekezetek sokszor a lelkészükről jegyzik a templomot, s annak közösségét: „X.Y." lelkész gyülekezete. Való igaz, hiszen ő áll a presbitérium élén a gondnokkal; ő az, aki a gyülekezet életét valamilyen szinten koordinálja; és az, hogy ma még vagyunk itt ennyien (is), kétség kívül a lelkipásztor hozzáállásának is nagyban köszönhető...

Ez mind igaz, azonban a templom és a gyülekezet a maguké, testvéreim, (meg a tiétek is, ifjú barátaim), egyszóval: valamennyiünké, akik ide járunk, akik itt imádkozunk, éneklünk, beszélgetünk; melynek kertje olykor különféle gyülekezeti rendezvényeknek színtere: játszunk, bográcsozunk, forralt borozunk meg zsíros kenyerezünk, fényképezkedünk... és sorolhatnám!

Akik itt élünk, akik szeretjük ezt a helyet, vigyázunk rá, és becsüljük. Sőt tovább megyek, mi vagyunk az egyház is: mi, azok az emberek, akik így, vagy úgy, jól-rosszul, de mégiscsak igyekszünk az Úr Krisztussal járni!

Ezért szeretném most nagyon is hangsúlyossá tenni, amit most mondani fogok: kiválasztottak vagyunk: maguk is, ti is, meg én is! Olyan valakik tehát, akikre Isten azt mondta (és mondja ma is) - Ézsaiás próféta szavaival élve: neveden szólítottalak, enyém vagy!

Hogy ez mit is jelent?! Manapság Isten akár azt is mondhatná nekünk - mindünknek: ismerlek, tudom ki vagy. Tudom minden dolgod. Tudom az elfuserált életedet; a mindennapos apró-cseprő vétkeidet; az igencsak cinkes dolgaidat; az italt; a játékszenvedélyt... (Az elsinkófált leckéket, tudok a pasi- és nőügyeidről, a bulikról) Azokról a tettekről is, amiket titokban teszel.

Mégis kellesz nekem, fontos vagy nekem! Ismerj meg engem te is! Találkozz velem rendszeresen. Járj velem! Légy egy élő kő ebben a nagy lelki házban - az egyházban. Valamiért a mindenség Ura erre méltónak talál bennünket!

Testvéreim, jó ezt végiggondolni, mert azzal, hogy itt vagyunk, tulajdonképp valamilyen formában már válaszoltunk is Istennek! Gondolkozunk róla nap, nap után az Ige felett, otthonainkban. Bizonnyal vannak olyanok is köztünk, akik már régesrég tudják, hogy: „igen, Uram, nemcsak te ismersz engem s akarod fogni a kezem, hanem én is akarom fogni a tiéd, hogy mind jobban megismerjelek!"

Erről szól az, hogy ide járunk, és ezért mondom, hogy a templom, a gyülekezet mindünké is! Azé (aki szépen zenél, remekül ír, jópofaságával szórakoztat), felhívja a másikat, ha az szomorú, aki szívesen beszélget, vagy sír/nevet együtt másokkal. Aki szeret komoly dolgokon gondolkozni, vagy épp keresi a helyét a világban. Sőt nem csupán a helyét, hanem talán még önmagát is...

Mindannyiunké ez a templom, és ez a gyülekezet! De hogy mivé lesz? (Sokban rajtad, ifjú barátom, igen, rajtad is áll!) Sokban rajtatok, ifjú barátaim, igen, rajtatok áll!

Jó lenne, ha nagyjából 20-30 év múlva visszanéznétek (talán már komoly felnőttekként: nénikként/bácsikként, és az akkori gyerekek és fiatalok számára ti magatok mondanátok azt, hogy: szeretjük a gyülekezetet, ide tartozunk, mert Isten tulajdon népe vagyunk, Őt szolgáljuk, és követjük!

Hiszem és kívánom, hogy a Lélek által ma is feltöltődhetünk e falak között; mert hisz' hallottuk az isteni tanúságot, amit a templomépítő Salamon királynak mondott egykoron: Meghallgattam imádságodat és könyörgésedet, amikor könyörögtél előttem. Megszentelem ezt a templomot, amelyet építettél, hogy ott legyen az én nevem mindörökké. Ott lesz a szemem és a szívem is mindenkor - ha te előttem jársz... tiszta szívvel és őszintén, és megteszel mindent, amit megparancsoltam neked, megtartva rendelkezéseimet és végzéseimet...

Ámen.