„Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát és hajával törölte meg;

„Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt a kenet illatával. Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt: „Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?" Jn. 12: 3 - 5

Az elmúlt vasárnapon, miután megkereszteltünk egy négy hónapos kislányt; a fenti Ige alapján szólalt meg az Úr üzenete gyülekezetünkben. Többen talán furcsának is tartották első hallásra ezt a történetet ilyenkor novemberben, hiszen a leginkább a húsvétra készülő időben szoktuk hallani, olvasni esetleg. Azonban a Bibliaolvasó kalauz szerint adott napon újszövetségi szakaszként felolvasott történet nem csak a nagy ünnepre készülve, hanem most is éppen olyan jókor szólalt meg közöttünk, mint bármelyik másik alkalommal.

Többek számára ismerős volt a történet, s talán az egyik legmegdöbbentőbb azok közül, amikor Jézus a Benne hívők között van, olyannal kerül kapcsolatba, akik hisz az Ő megváltói mivoltában. Elgondolkodtató lehet a számunkra a történetben megjelenő két szemléletmód, ami Júdást - az árulót - és Máriát illeti. Egyikőjük a tizenkét tanítvány közül egy s azt gondolnánk, hogy éppen tanítványsága miatt nem csak testben, hanem lélekben is Krisztus mellett van. De - amint azt tudjuk is - ez nem így volt, hiszen árulóként játszott később szerepet abban, hogy Jézus gyilkosai kezére kerüljön.

A másik, Júdással szemben álló, viselkedés pedig egy asszonyé. Egy Krisztusban bízó, Rá felnéző hívő léleké. Egy olyané, aki áldozatot vállalt, megmutatta alázatosságát annak ellenére, hogy nem volt ez a cselekedete általánosan elvárt, pláne elfogadott akkori időben.

Ma, hogy ha lejátszódna ez a történet így, vagy hasonlóképpen; mi melyik reakciót tudnánk magunkénak? Tudnánk - e Máriák lenni, akik nem törődve az elvárásokkal, az emberek reakcióival tesszük, amit a hitünk tettet velünk?

Esetleg kényelmesebbnek gondoljuk a júdási áruló szerepét, aki átlátszó aggodalmaskodásával próbálja megtéveszteni az őt körülvevőket, miközben a gonosz szándék már a szívében van?

Kedves Testvéreim, hol és hogyan állunk mi Krisztussal? Állunk - e valahogy Vele; vállaljuk - e azt, hogy jelen van az életünkben? Akarjuk - e, hogy ott megjelenjen?

S, ha igen vállalunk - e bármiféle áldozatot ezért?

Egyszer egy Igemagyarázatban hallottam azt a mondatot, hogy mi emberek nem várhatjuk az Istentől jövő áldást/ eredményt akkor, ha mi azért nem hozunk áldozatot. S ez így van valóban. Mert a kéréseinket megfogalmazzuk imádságban, mondván hiszünk Benne, így fohászkodunk is Hozzá. Viszont a Hozzá tartozásunk ennyiben nem merülhet ki, többet kell jelentsen a számunkra.

Mária így jó példává válhat előttünk, aki áldozatot vállalt és megmutatta azt, hogy számára - minden más előtt - fontos volt a Krisztussal való találkozás, hogy megérinthesse Őt!

A keresztyén ember számára, ha nem csupán névleg vállalja a Krisztushoz tartozást, akkor igazán a legtöbbet kell jelentse a Jézussal való kapcsolat. Mindegy, hogy mások mit mondanak erről, esetleg bírálják - e az illetőt. Vele lenni ugyanis a legnagyobb boldogság az ember életében; Őt az életünkben - mindennapjainkban tudni pedig a megvalósult csoda, melyért egyedül Őt illeti a dicsőség! S.D.G.