„Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau; aki egy tál ételért eladta első szülöttségi jogát!" Zsid. 12: 16

Sokszor élünk mi, emberek a pillanatnyi vágyainknak. Próbáljuk azt megelégíteni és kimeríteni, amit adott pillanatban érzünk. Felhasználunk minden lehetséges eszközt, hogy elképzeléseinknek eleget tegyünk, mindegy milyen áron. S ez a borzasztó helyzet nem csak egy sokat tapasztalt, „érett" felnőtt embert gyötör; hanem már gyermekkorban is kínozza az embert. Nagy hátrányt jelent, hosszabb távú veszteséget, ha nem tudunk, vagy netán nem akarunk kiszakadni ebből az emberi kicsinységből fakadó elesettségből.

Ézsau és Jákob történetét jól ismerjük valamennyien. Az idei tanév egyik törzs anyaga volt a hittanórákon is, szerették és java részt megismerkedtek vele a gyerekek is. Az Ószövetség talán legismertebb családjának története kezdődik így, egy nép történelme, élete „indul útjára" és pecsételődik meg ezekben az eseményekben. Felsorolhatjuk a történetben szereplő embereket, a helyszíneket; sőt a gyermekekhez hasonlóan akár le is rajzolhatjuk az egyes eseményeket is. Elég jó részletességgel ír ugyanis Mózes első könyve a fent nevezett történetről. Könnyen elképzelheti bárki, sőt akár melyikünk könnyen láthatja magát a történések sűrűjében.

Persze bárki mondhatná, hogy ma már egy tál lencsét meg sem említünk, nemhogy ekkora veszteség tárgyává tennénk. Észrevehetjük igen ezeket a tulajdonképpen apróbb részleteket is. De észrevesszük - e, meglátjuk - e mégis a saját életünket, társadalmunkat, gyülekezetünket Ézsau és Jákob történetében? Elgondolkodunk - e azon, hogy mi is éppen így, ehhez a testvérpárhoz hasonlóan élünk és viszonyulunk egymáshoz?

Testvéreim, szörnyű dolog kimondani és megállapítani, de a tényt nem tudjuk eltakarni. Ki kell tehát mondanunk, hogy a Jákob és Ézsau között lezajlódó beszélgetés, csalás, „csere - bere" teljes egészében mutatja a mi, mai életünket és viselkedésünket. Ha ugyanis éppen szükségünk van valamire, ha elképzelésünk szerint „meg kell szereznünk" valamit, akkor nagyon sok esetben senki és semmi nem állíthat meg bennünket. Nem tudunk nemet mondani, nem tudjuk elengedni a saját gőgős, makacs indulatainkat, hanem „adj Uram, Isten azonnal" akarunk mindent magunknak. Testvéreim, olyanok vagyunk mint Ézsau, aki az egy tál ételért mindenét eladta. Mindent, ami őt illette volna meg, ami ősi idők szokása, rendelete, törvénye szerint neki járt; mivel ő volt Izsák első szülött fia. S igen, persze mondhatunk ítéletet Jákobról is, aki mindezt a szükséget kihasználva csalással szerzett javakat magának. Igen, ez sem „dicséretes magatartás". De mégis Ézsau látszik „vétkesebbnek", erre utal a Zsidókhoz írott levél kiemelt mondata is. Ez ellen figyelmeztet bennünket a levél írója, így igyekszünk a címzetteket és bennünket is a helyes útra terelni, ott megtartani"

Testvéreim, emberek vagyunk persze, s ebből adódóan egyikőnk sem hibátlan. Mindegyikünk magával hordozza a saját vétkeit, hiányosságait. DE! Mindegyikünk Isten gyermeke, Benne és Általa létező teremtmény. Ami pedig azt jelenti, hogy nem lehetünk hűtlenek és engedetlenek. Nem lehetünk „istentelenek és paráznák"; akik kilépünk az Úrral kötött szövetségünkből csak, mert éppen elképzeltünk valamit magunknak!

Igen, vannak keserűségek az életünkben, kisebb - nagyobb bosszúságok, szinte minden nap. Körül vesznek bennünket a sátán emberei és egyéb módon kiábrázolt eszközei. De „ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?" Senki nem árthat nekünk Testvéreim; nem törhet az életünkre.

Isten nem gondtalan vagy akadályoktól mentes életet ígért, ha az Ő oldalán állva, Mellette és Vele éljük az életünket. Ő „csupán" segítséget ad Krisztus által, hogy a teljességet élhessük meg. S ebben a teljességben, Vele nincs helye a hűtlenségnek, a békétlenségnek, az istentelenségnek.

Az első korinthusi levél figyelmeztetését komolyan véve tehát nincs más dolgunk, mint szilárdan megállni a hitben és erősnek lenni!