Mezőföldi Református Egyházmegye

Aktualitások - Hírek

Főoldal / Hírek

Jótékonysági est Székesfehérváron

Imre Enikő / 2021-12-09 08:32:08

Tizenötödik alkalommal került megrendezésre a Székesfehérvári Adventi Jótékonysági Est.

A Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház nagytermében lezajlott ökumenikus esemény idén is az összefogás, az összetartozás szép példája volt.

A Pro Pannonia Reformata díjas Prekrit Judit szervezésében létrejött színvonalas esttel most is határon túli magyar óvodákat segítettek.

 

 

Részletek a tovább mögött.

tovább

Steinbach József püspök úr adventi gondolatai - reformatus.hu

Imre Enikő / 2021-12-09 08:27:25

"Van egy áldott, boldog fix, egyetlen egy nyilvánvalóság, Jézus Krisztus megszületett, és ő világosságra hozta az elmúlhatatlan életet."


Püspök úr adventi gondolatait ezen a linken keresztül tudják meghallgatni:

https://www.youtube.com/watch?v=G3dW99SIUE8

 


tovább

GYÁSZJELENTÉS: Elhunyt Szonda János, az Iszkaszentgyörgyi Ref. Egyházközség gondnoka

Imre Enikő / 2021-11-26 10:39:08

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szonda János, az Iszkaszentgyörgyi Református Egyházközség gondnoka, aki 16 éven keresztül szolgált a gyülekezetben, 2021. november 11-én 77 éves korában hazatért Teremtő Urához.


Temetése 2021. év december 3. napján, pénteken, 11.00 órakor lesz az iszkaszentgyörgyi református temetőben.


Az örök élet reménységében adnak hálát életéért és szolgálataiért: közvetlen családja és az iszkaszentgyörgyi református gyülekezet.

 


tovább

ISTENNEL AZ EDZŐTEREMBEN IS! ifj.Czinger Attila 2021.október 9-i Férfi csendesnapon elhangzott bizonyságtétele

Imre Enikő / 2021-11-23 10:09:39

ISTENNEL AZ EDZŐTEREMBEN IS!

ifj.Czinger Attila  székeafehérvár belvárosi pótpresbiternek a 2021.október 9-i Férfi csendesnapon elhangzott bizonyságtétele

 

Czinger Attila vagyok, 1991.03.31-án születtem Dunaújvárosban. Jelenleg személyiedző vagyok és mellette a családi vállalkozásunkban dolgozom. Gyerekkoromban, ritkán voltam templomban, nincs sok emlékem róla, mivel a szüleim akkor még nem jártak gyülekezetbe. Nem is voltam megkeresztelve, így nagyon sokáig éltem a világi gyerekek életét. 6 éves koromtól kezdve labdarúgó szerettem volna lenni, mindig is azt képzeltem el, hogy majd külföldön és a válogatottban fogok játszani. Így ez volt a fő szempont az életemben, próbáltam ennek alárendelni mindent, bár visszagondolva sokkal több áldozatot is hozhattam volna érte.

Közben a szüleim kapcsolata, eléggé megromlott, annyira hogy el is váltak, ami egy nagy csalódás volt az életemben, láttam a baráti társaságomban sok válást, de azt gondoltam, hogy az én szüleim mindig is együtt lesznek. Hála legyen az Úrnak, hogy akkor édesanyám nála találta meg a biztonságot, és azt a szeretetet, amit semmi és senki más nem tud megadni. Láttam rajta a folyamatos változást, egy nagyon határozott nő, de az Úr szépen formálta át és teljesen máshogy reagált dolgokra, mint előtte. Mondtam is neki, „hogy szerettem a régi anyát is, de ezt az újat még jobban" - csak mosolygott.

Istenről mindig is hittem, hogy létezik, de személyes kapcsolatom nem volt vele. Hittan órákra nem jártam, így először 16 éves koromban voltam istentiszteleten itt a gyülekezetben, amikor édesanyukám öcsémmel együtt, elhívott magával. Akkoriban kezdtem ismerkedni azzal, hogy milyen az Istennel való személyes kapcsolat (kezdtem el imádkozni), legfőképpen kéréseim voltak felé, illetve akkor kezdtem el tanulmányozni a Bibliát. Mindig is megnyugtatott, erőt adott, bátorított, amikor olvastam, viszont sajnos az elején nem voltam túl kitartó. Sokszor megelégedtem azzal, ha csak eljövök az istentiszteletre, vagy ha csak reggel gyorsan olvasok néhány sort a Bibliámból és egy gyors imádkozás, aztán mentem bele a napba. Úgy gondoltam ez bőven elég „sokan még ezt sem csinálják" - mondtam, de igazából Isten szavára nem nagyon figyeltem. Voltak kedvenc igéim, amiket kiírogattam, elkezdtem járni ifire is, de úgy igazán áttörés nem történt, mondhatnám úgy, hogy kezdtem élni a vallásos életemet. Akkor még nem voltam tisztában azzal, hogy az Úrnak sokkal nagyobb terve van az életemmel. Amikor nehéz helyzetbe kerültem (vizsgák, sport, vagy valamit nagyon szerettem volna) mindig imádkoztam hozzá, hogy adja meg, amire én vágyom. Azt gondoltam, hogy ez így működik, én kérek és Isten teljesíti a kívánságlistám. Nagyon hálás vagyok neki, hogy az önzőségem ellenére mennyire gondot viselt rólam egész életem folyamán.

Emlékszem az is járt a fejemben, hogy ha majd sikeres focista leszek, mindig hálát adok Istennek a tehetségemért, a lehetőségekért, a sikerekért és minden másért. Láttam olyan játékosokat, akik a pályán is hirdetik, hogy Isten követői, úgy gondoltam én is ilyen leszek, mert ez biztos tetszik majd az Istennek. Hamarosan kiderült számomra, hogy az Urat nem lehet így kihasználni.

18 éves voltam amikor először eltörött a lábam, majd még másfél éven belül kétszer ugyanott, (akkor már gondolhattam volna, hogy más terve van az Úrnak velem) de még ez sem volt eléggé világos az én számomra.

Édesapámmal, mindvégig jó volt a kapcsolatom, sokat találkoztunk attól függetlenül, hogy nem éltünk együtt. A családi cégünkben anyával együtt dolgoztak és néha eljött velünk a templomba, de nagy változás csak akkor történt, amikor az életében történt egy nagy törés és akkor ő is az Úrhoz fordult és átadta neki az életét.

Ezután az a csoda történt az életünkben, hogy apa újra megkérte anya kezét, és 2013-ban újra összeházasodtak. Emlékszem, említette is Somogyi László nagytiszteletű úr, „hogy sok mindent látott már pályája során, de ilyet, hogy valaki válás után újra összeházasodjon, még nem" - ezt is csak az Úr tudta így rendezni. Ez az egyik legnagyobb csoda az életemben.

Ezzel szinte egyidejűleg, ért véget a pályafutásom, miután Pakson fociztam és az edző számított volna rám, de a sportigazgató azt mondta, hogy a fiatalokat kölcsönadjuk másik csapathoz, így kicsit megelégelve és csalódottan, 16 év után 22 évesen abbahagytam a labdarúgást. Két hét múlva már Kanadában voltam, azt gondoltam, hogy jobb lesz majd nekem a világ másik végén, majd ott elérem az álmaimat. Már focista koromban is nagyon szimpatizáltam az erőnléti edző szakmával, mivel volt nekem egy egyéni edzőm, aki nagyon sokat tudott hozzáadni a teljesítményemhez a csapatedzéseken kívül, így szerettem volna én is ezzel foglalkozni. Úgy éreztem, hogy az milyen jó lesz majd, ha én ezt a képesítést a tengerentúlon szerzem meg. Mindössze 4 hónapig tartott ez a „kaland", hamar rá kellett jönnöm, hogy nekem a családom közelében a helyem, és nem a világ másik végén. (mint utóbb kiderült, rengeteg imádság is volt ezért, és az Úr sem akarta, hogy messze kerüljek tőle). Miután hazajöttem elkezdtem itthon az edzői pályafutásomat, és a tanfolyamok mellett a családi vállalkozásunkban is dolgoztam.

2016-ban jelentkeztem Somogyi Lászlónál, hogy szeretnék konfirmálni és egyúttal megkeresztelkedni. Egyre jobban vonzott az Úrral való közösség, de még mindig nem történt meg a nagy áttörés. 2017 májusában volt a konfirmációi vizsgám és a megkeresztelésem, szinte együtt az öcsémmel, aki akkor végzett az általános iskolában, ez is egy nagy öröm volt számomra.

Néhány héttel később ismertem meg Henit. Első pillanattól kezdve szerelem volt, nagyon sok időt töltöttünk együtt, még úgy is, hogy ő Hatvanban lakott. Mivel ő sportriporter, én pedig a Videoton FC utánpótlásában voltam erőnléti edző, így nehéz volt a hétvégi találkozásokat megoldani a mérkőzések miatt. 2018-ban kértem meg a kezét, és el is kezdtük tervezni, az esküvőnket. Minden ment a terveink szerint, csak éppen Istent nem kérdeztem meg, hogy Ő mit szeretne.

27 éves koromig nem tudtam, hogy Istennek milyen terve van az én életemmel.

Akkor 2019. február 23. férfi csendesnap volt a gyülekezetben, amire többen is hívogattak, de nem voltam benne biztos, hogy el fogok tudni jönni, viszont az Úr úgy alakította, hogy mindenképpen ott lehessek, amiért nem tudok neki eléggé hálás lenni. Akkor a bizonyságtételt hallgatva rám nehezedtek a bűneim, és válaszút elé állított. Nagyon boldogan mentem haza, a csendesnapról, örömmel meséltem a Heninek is mennyire örülök, hogy el tudtam menni és próbáltam neki mindent elmesélni. Másnap válaszút elé állított az Úr. „Ki nem lehet Jézus tanítványa?" - Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom. (Lukács 14,27) Az igeszakaszt tanulmányozva megértettem, mi kell ahhoz, hogy Jézus tanítványa legyek. Megértettem, hogy amíg nem Ő az első az életemben addig nem lehetek a tanítványa. Amíg bűneimet, nem rakom le az Ő keresztjéhez, addig nem tudja irányítani az életemet. És ha nem teszem le a megkötözöttségeimet és nem kérem, hogy megszabadítson tőle, addig nem tud velem mit kezdeni. Átadtam az életemet az Úrnak. Azóta próbálom alárendelni magam Jézus Krisztus akaratának és közben háttérbe szorítani magamat.

Eleinte menyasszonyomnak nehéz volt ezt elfogadni, de meg akarta érteni, hogy mi ez a változás az életemben. Ő is egyre jobban próbálta megismerni az Urat, bár ő sokkal előbb kapcsolatba került vele, mivel gyerekkora óta járt templomba és evangélikus iskolában is tanult. Személyes kapcsolata viszont ezután lett csak vele. Fél évvel később ő is átadta az életét Jézusnak, így már újra egyirányba eveztük a csónakunkat, de most már Jézus ül a kormánynál.

Neki köszönhetően, 2020. augusztus 22-én összeházasodtunk Henivel, amiért nagyon hálásak vagyunk, hogy lehetővé tette.

Nem tudok eléggé hálás lenni az Úrnak, hogy az egész családom életét megváltotta. Örülök, hogy ilyen közösségünk van és egymás hite által is tudunk épülni, és segíteni egymást. Henivel a kapcsolatunk is sokkal erősebb, mint valaha. Próbáljuk mindenben kérni az Úr vezetését és rábízni az egész életünket.

 

Nagyon örülök, hogy az Úr megajándékozott, egy olyan edzőteremmel, ahol nap mint nap hirdethetem az nevét és bármikor, ha megkérdeznek, hogy mi ez a változás az életemben, örömmel elmondhatom és ajánlhatom másoknak a vele való közösséget.

Naponta küzdelmeim vannak, mert a Sátán tudja, hogy mik azok a dolgok, ahol támadni tud engem, és sokszor meg is szégyenülök, hogy mennyire gyarló vagyok. Hálás vagyok az Úrnak, hogy annak ellenére, hogy milyen sokszor elbukok, kérhetem az ő segítséget és hogy rávilágít azokra a bűneimre, amit még nem adtam át neki. Így próbálok minden nap hálával és bűnbánattal járulni elé. Megértettem, hogy az Urat nem csak a szűk környezetem kell hirdetnem (családomban, munkahelyemen) hanem feladatokat akar rám bízni a gyülekezetben is. Nemrégiben nagy megtiszteltetés ért, Szász Zoltán lelkipásztor felkért, hogy ősztől vezetném-e az ifi-t, amit az Úr elé vittem és az igét tanulmányozva megértettem, hogy most ezt a feladatot Tőle kaptam és jelen pillanatban így tudok Neki szolgálni a gyülekezetben. Nagy öröm számomra, ha a bárhol bármilyen feladatban szolgálhatok az én Megváltómnak.

 

ifj. Czinger Attila pótpresbiter

 


tovább

Kórházi találkozások - Ludvigné Izsay Szilvia székesfehérvári kórházlelkész írása

Imre Enikő / 2021-11-23 10:07:27

Kórházi találkozások

1.

- Ne tessék neki magyarázni! - mondják a szobatársak - Hiába mosolyog, nem érti, ő külföldi!

De mintha értené az imádságot mégis... hisz bólogat, mozgatja ajkait.

Meglátok az ágya mellett egy Bibliát, angol nyelvűt. S betegünknek erre a szövegre valóban felcsillan a szeme, és beszélni kezd. Érződik, hogy régóta nem beszélgethetett már senkivel, akadozva, de mégis magabiztosan jön a szó a törékeny, fekvő kis alak felől. Igét olvasunk, összehasonlítjuk az általam adott kártya magyar szavait az ő Szentírásával. Beszél hittel Jézusról, a Mennyországról. Aztán így folytatja:

- Csak az a baj, hogy félek. Nem tudom egész pontosan, mi vár rám, és majd hogy fogadnak.

Egyre kevésbé értem, amit mond. Már készül az útra. Ne félj, ne aggódj - makogom. Minden új lesz, de... "nem változik az Ő, és az lesz aki volt" - próbálom lefordítani valahogy az énekszöveget. Megfogom a kezét, és biztatom: Jézus is fogja, még akkor is, ha én már nem. Aztán imádkozunk, s ő megnyugszik. Isten áldjon meg! - egyszerre mondtuk a másiknak először s egyben utoljára.

 

2.

Erősen nagyot halló 97 éves hölgy betegem harsogó hitvallását az egész osztályon hallották, a nővérpultnál is csend lett: "Nekem nincs családom. Meghalt mindenki már. Barátaim sincsenek. Hogy mit mond? Kinek a családjába tartozom, Istenébe? Hát miféle nővér maga? De amúgy igaz: van Istenem, látja, az van! Imádkozom minden nap háromszor! Ma már itt sétáltam ám, műtét után egy nappal, s majd holnap is megyek! Úgy fogok menni, hogy csak na!" - fiatalabb, műtétre váró szobatársát nagyon megérintették e szavak. Nézte könnyesen a ráncos, ragyogó arcot, s összekulcsolva kezét, halkan szólt: „Megpróbálnám én is."

 

3.

Égre földre-kerestem ma egy bácsit, akit áthelyeztek. Végre valaki megmondta, hol lehet, de nem ismertem azt az épületet. Ráadásul én az a tipikus mindenhol eltévedő vagyok, nincs jó tájékozódó képességem. Sosem szállok be liftbe a kórházban, a legfelső emeletre is gyalog megyek, különben ki tudja, hol lyukadok ki, milyen épületben és annak melyik oldalán. Küldtek erre-arra, az épületet mindenki máshogy nevezte meg. Végül zsákutcába kerültem, ahol már nem voltak kórtermek, és senki, egy darabig bolyongtam a nagy ürességben, romok, törmelékek közt, vészjósló folyosókon lépdelve, s rábukkantam egy karbantartóra. Oh, hála. Nagyon jó emberismerő lehetett, amolyan elrejtett pásztor a gépek közt, látta rajtam, hogy jobb, ha ezt a nőt személyesen elkíséri egy darabon.

A lengőfolyosó alatt haladtunk el, s épp megmutatta a keresett helyet, amikor "VIGYÁZZON!!!", harsant fel, és pontosan mellém zuhant fentről egy tartóelem, amit előzőleg egy szabálytalanul közlekedő teherautó lazított ki.

Eszembe jutott az elveszett bárány példázata. Mindenkinél eljön az idő, amikor várja, hogy rátaláljanak... az a bácsi is hogy várt, szegény. De mi van a pásztorral? Számtalanszor eljátszottam a példázatot óvódásoknak, elsősöknek. A bárány bajban van... no és a pásztor? Ő is veszélyben volt, sőt.

Nekem a hajam szála sem görbült, még csak meg sem ijedtem. Az Úr gondoskodott előre arról is, hogy a baj tudva legyen, a dolgozó nyilván intézkedett. Épp a megfelelő ember.

De Jézus, a jó pásztor nem úszta meg. Utánunk jött, és meghalt.

S meg is mentette bárányait.

Ami az én báránykámat illeti, megtaláltam a bácsit, persze. Sírva fogadott a kórteremben: "Szilvike! Majdnem meghaltam!"

Kegyelem, kegyelem...

 

4.

- Azért ugye van, aki hazamegy? - kérdem a nővértől a covid osztályon.

- Én hazamegyek! - mondja pár perccel később egy bácsi. Rákos volt, sztómazsákos, aztán covidos, fél lábban sírban levő, sokat megélt beteg. Most pedig még egy árva oxigénpalack sincs a közelében. Sziporkázik, határozottan megette a tréfarépát reggelire.

- Annyi cukor is volt bennem, tudja? Ki lehetett volna centrifugázni s eladni. Az erkélyt nézi? Jó nagy, kár, hogy nem mehettem ki. Ott tartjuk a lányokat! Amúgy amikor azt mondtam, hogy hazamegyek, azt komolyan mondtam... de még nem a mennybe. Imádkozunk? Aztán lassan összekészülődök. Megyek a templomba holnap, a gyülekezetembe. De lehet, hogy előbb skype-olok az unokámmal. Otthonról...

 

5.

Volt-e itt valaki? Tudom, nincs családja...

Szakállt növesztett, de más az orcája!

Régóta itt fekszik, pelusát takarja,

Elmondja nekem, hogy szomszédját akarja,

Ki eljött egyik nap, messziről, vidékről,

Beszélgetett is jóról-szépről

Valami Tivadar. Kérdem: miről szólt hát?

Mondja a betegem, említi a szilvát,

Ringló a fajtája, érik már a kertben,

Nem néz rám, de ragyog, egyre szebben-szebben,

„Szeretik, látja? Van hát valakije!"

Születésnapjára vajon ideér-e?

Jövő héten lesz már, fogadom, itt leszek,

Lehet, hogy valami szilvásat készítek.

(Tivadart meghívnám, gőzöm sincs, ki lehet,

Szívében ott van a szomszédi szeretet,

Ne gondoljátok, hogy e beszéd semmi,

Valakinek az életet jelenti.)

 

6.

"Ne légy egyedül a szolgálatban!" - mondta nekem valaki még a dolgok elején...

Érzem is, hogy nem vagyok egyedül. A Lélek jön velem, mindig jön.

Ma megnéztem, mi újság a sürgősségin - köpeny nélkül... megmutattam összetört képemet, kitört fogamat, lila térdeimet, nem mozduló csuklómat. Röntgen megvan, no, megmaradok, de holnap csak prédikálok, gitár nem fog menni a zenés reggeli alkalmon. S írnak a zenészek: jönnek, játszanak.

Főnöktesó fogászt kerít - ami nem semmi, mert most van a fogászok nemzetközi konferenciája, de egy néni visszaír, felült a vonatra, ha hazaér, mehetek. El is megyek, szorongva - csodát tesz, azt hiszem. Megint van fogam. Rendelőjében számos ige, gyülekezeti tagok ajándékai - mintha otthon lennék. Nem fogad el semmit, jó ég. Tudja az egész sztorit, sorolja, ki mindenki hívta fel "szegény Szilvike miatt".

S de szívesen dicsekednék sebeimmel, hogy például leestem a toronyból, mikor felhúztam a toronyórát (haha), vagy hitemért verekedtem, vagy ilyesmi, esetleg autó elé ugorva megmentettem valakit.

De nem! Egyszerűen rántott Szilvi lett belőlem. Elrántott a kutya hirtelen, én repültem egyet a pórázt szorítva, mint Batman palást nélkül, s becsapódtam a térkőbe. Persze pásztorkutya.

Tanulság: ha nem figyelek, és a világ magával ránt, s továbbra is görcsösen kapaszkodom, mindig sérül az ember, mindig!

De sérüléseim közepette sem hagy egyedül az ÚR! Hála mindenkiért! SDG

 

Ludvigné Izsay Szilvia

Kórházlelkész, beosztott lelkész

Székesfehérvár Budai Úti Református Egyházközség


tovább

Lelkészbeiktatás Sárkeresztesen - Ujváriné Császár Boglárka írása

Imre Enikő / 2021-11-23 09:57:28

Lelkészbeiktatás Sárkeresztesen

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." (Filippi 4,13)

 

Istennek hála, elérkezett Ujvári Sándor Csaba lelkipásztor beiktatásának napja, amelyet a sárkeresztesi és a mohai gyülekezet is nagyon várt. Nagytiszteletű Farkas Gergely püspöki tanácsos úr igei köszöntésével és imádságával kezdődött az istentisztelet. Az ünnepi istentiszteleten Főtiszteletű Steinbach József püspök úr hirdette az Igét, Pál apostol Timóteusnak írt 2. levele 1. fejezetének 15-16. versei alapján. Az igehirdetésben elhangzott, hogy a szolgáló élet nem keserű élet, mert bár érhetnek minket keserűségek, soha nem keseredünk meg. A szolgáló élet hálaadó élet, mert az Isten sosem hagy el bennünket, még a legnehezebb helyzetekben sem. A szolgáló élet kitartó élet, mert az Isten emberének felülről jövő erővel kell kitartania a szolgálatban. A szolgáló élet másokat felüdítő élet, mert az evangélium, a krisztusi örömhír az egyetlen, amely minden körülmények között felüdíti a testünket, lelkünket, az értelmünket, a szívünket. A szolgáló élet irgalmas élet. Mivel bizonyosságunk van, hogy nekünk Krisztusban üdvösségünk van, azért imádkozunk, hogy a másik ember is üdvözülhessen. Az Isten ilyen szolgálókká akar bennünket formálni.

 

Az igehirdetés után Máté László egyházkerületi lelkészi főjegyző imádkozott a beiktatandó lelkipásztorért, a gyülekezetért, az egyházmegyéért, az egyházkerületért és a reformátusságért.

 

Az imádság után Imre Bálint esperes úr beiktatta a megválasztott lelkipásztort, átadva neki a templom kulcsait és pecsétjeit. Ezt követően a mezőföldi egyházmegyében szolgáló és vendég lelkipásztorok áldása következett.

 

Ujvári Sándor Csaba beiktatott lelkipásztor az Apostolok Cselekedetei 4. fejezetének 20-ik és 31-ik versei alapján hirdette Isten üzenetét. „Mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk... és bátran hirdették az Isten igéjét."


A lelkipásztor igehirdetésében hangsúlyozta: Jézus Krisztusról az övéinek bizonyságot kell tenniük! Mi sem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit a saját szemünkkel láttunk és a saját fülünkkel hallottunk. Mert Jézus Krisztus által csodák történtek és történnek ma is. Pétert és Jánost hallgatásra ítélik, mégsem maradnak csendben, hanem bátran hirdetik az Isten igéjét és tetteit. Természetes velejárója a Krisztusban való hitünknek az, hogy amit megtapasztaltunk Jézus Krisztusban, azt tovább adjuk, azt nem hallgatjuk el, hanem megosztjuk a környezetünkben élőkkel. Bátor bizonyságtevőnek lenni csodálatos feladat Istentől, hogy a kellő időben és helyen az Isten szeretetével szólok. Mindehhez pedig erőt kapunk a Krisztusban!

 

Veres Péter egyházmegyei lelkészi főjegyző megnyitotta a nyilvános ünnepi közgyűlést. Köszöntések sora következett. Először Dr. Nemes Pál egyházkerületi főgondnokot, majd Kovács János egyházmegyei főgondnokot hallhattuk. Az egyházmegye lelkészei nevében Ludvigné Izsay Szilvia és a volt székesfehérvári lelkésztársak köszöntötték kedves szavakkal és énekkel a beiktatott lelkészt. A Székesfehérvári Református Egyházközség nevében Berze János lelkipásztor, a maroshegyi gyülekezetrész nevében pedig Nagy Miklós volt gondnok személyes hangvételű köszöntését hallhattuk. A sárkeresztesi egyházközség nevében Nagy Imre gondnok és Szima István presbiter köszöntötte megválasztott lelkészüket. A mohai egyházközség nevében özv. Nagy Lajosné gondnok asszony köszöntését és Kalmár Lajos presbiter szavait, valamint gyönyörű furulyajátékát hallhattuk. A katolikus közösség nevében Oravecki Attila bodajki helyettes plébános üdvözölte a beiktatott lelkipásztort. Törő Gábor, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte Ujvári Sándor Csabát. Kovács Sándorné mohai polgármester asszony a polgármesterek nevében szólt a lelkipásztorhoz. Végül a sárkeresztesi ifjúság Mészáros Kata és Vági Ágnes vezetésével énekelte a meghívóra választott Igéhez kapcsolódó éneket: Mindenre van erőm a Krisztusban.

 

Ujvári Sándor Csaba megköszönte az igéket, a jókívánságokat. Kiemelte, hogy eddig is és ezután is az Úr Isten erejére támaszkodva szeretné a szolgálatot végezni.

 

Az ünnepi istentisztelet végén szeretetvendégségre invitáltuk vendégeinket.

 

Hálás szívvel köszönjük Isten áldásait és a szolgáló testvérek munkáját! Imádkozunk azért, hogy a beiktatott lelkipásztornak mindenre legyen ereje Krisztusban, és így végezhesse el mindazt, amire Isten elhívta őt.

 

Ujváriné Császár Boglárka


 

 

tovább

KÖNYVAJÁNLÓ - Bagdán Zsuzsanna: Az asszonyokat nem lehetett megszüntetni - megjelent a Kálvin Kiadónál

Imre Enikő / 2021-11-23 09:41:07

Igaz mesék igaz asszonyokról

 

Az asszonyokat nem lehet megszüntetni címmel jelentette meg negyvenhét Zsindelyné Tüdős Klára-díjas asszony laudációját a Kálvin Kiadó.

A könyv az életutak mellett fotókat és egy rövid felvezetőt is tartalmaz, amely összefoglalja a harminc éve újraindult szervezet tevékenységeit. Bagdán Zsuzsanna szerkesztő, újságíró meséli el, hogyan is született meg a kiadvány.

 

 

2020 októberében, amikor már másodjára zárult ránk a világ a pandémia miatt, ablakot nyitottam - nem a világra, csak a számítógépem böngészőjében. P. Tóthné Szakács Zita elnök asszony levele fogadott, hogy vállalnék-e könyvszerkesztést a Zsindelyné-díjasoklaudációiból. Nagyon megörültem a megkeresésnek, nem volt kérdés, hogy igent mondok. A Reformátusok Lapja korábbi munkatársaként számos nőszövetségi alkalomra eljutottam, amelyeken nemcsak megismertem, hanem meg is szerettem a szervezetet, és sok mindenért vagyok nekik személy szerint hálás. Egész estés stand-up műsorom van a velük szerzett élményekből, amelyeket érdemesnek tartok újra meg újra elmesélni.

 

A Móra Kiadó jelentetett meg egy kiadványt Mesék lázadó lányokról címmel. Elkezdett foglalkoztatni, hogy vajon lehet-e hasonlót készíteni a Nőszövetségről: olyan könyvet, amely nem történeti leírás, nem forrásgyűjtemény, hanem a jó értelemben vett mese- vagy mesélős könyv. Izgalmas kísérletnek tűnt az egész, és a koncepció Zita tetszését is elnyerte. Felkérést is írt számos nőszövetségi tagnak, vezetőnek, és 2021 januárjában elkezdtek sorjázni a postafiókomban a visszaemlékezések, történetek. Februárban kiderült, hogy a Kálvin Kiadó szívesen fogadja a majdani kéziratot. Beszélgetések sora következett Zitával, Mucsi Zsófiával és Hanula-Csordás Dórával, a kiadó munkatársaival, aztán forrásgyűjtés, a laudációk, életrajzi adatok, fotók összerendezése. Bármerre mentem a lakásban, a nőszövetséges, nagy zöld mappa mindig rámvillantotta korholó tekintetét - különösen akkor, amikor hetekig nem foglalkoztam a szöveggel. Július elején azonban nem volt hova hátrálni: jószerivel tíz nap alatt összeállt a kéziratba mindaz, ami addigra már töredékekben megvolt. Csak egy cél lebegett a szemünk előtt: hogy az októberi Zsindelyné-díjátadóra megjelenjen a könyv. Hála Istennek, aki megengedte nekünk, hogy a nyomdaipart sújtó készlethiány ellenére is időben kijöjjön a kötet a nyomdából.

 

Íróként vagyok feltüntetve a könyvben, ami meglehetős túlzás, hiszen közel negyvenen dolgoztunk ezen a köteten. Számomra ez az egyik legnagyobb erőssége, és az a sok önkéntes munka, amit ki-ki belefektetett. Hála van bennem a laudációk szerzőiért, a fotósokért, akik ingyen odaadták a képeiket, a pápai Pannonia Reformata Múzeumért, ahonnan a csodaszép illusztrációkat kaptuk, az igényes tördelésért, amiE. Zsemberi-Szígyártó Miklóst dicséri, Mucsi Zsófia felelős szerkesztőért, aki mellett végig biztonságban éreztem magam, mindazokért, akik visszaemlékezéseikkel megtiszteltek, no meg a Nőszövetség vezetőiért, akiket nem tudtam eléggé alkalmatlan időpontban keresni a kéréseimmel - mindig készek voltak tanácsaikkal, meglátásaikkal segíteni a könyv megszületését.

 

Különleges lelki élmény volt hónapokon át újra meg újra elolvasni a méltatásokat, és meglátni közös mintázataikat: az Ige szeretetét, a nehézségekkel való megküzdést, a hűséget, a vezetői készségeket, az évtizedes barátságokat, az Úr generációkon átívelő, megtartó kegyelmét. Ezek az életutak, élő bizonyságok nekem is megtartó erővé váltak a járvány legsötétebb hónapjaiban, és biztos vagyok abban, hogy másoknak is megerősítő bizonysággá lehetnek. Azoknak is ajánlom, akik nem vagy nem sokat tudnak a nőszövetségről: a felvezetőt és az élettörténeteket végigböngészve bárki úgy érezheti, hogy kicsit maga is ennek a közösségnek a tagjává vált. Innen már csak egy lépés valójában azzá is válni, és részt vállalni a Nőszövetség színes és szép szolgálatában.

 

Bemutatkozik a Nőszövetség: video megtekinthető a következő linkre kattintva:

https://www.youtube.com/watch?v=fC9ax3B7uXA

 

tovább

KÖSZÖNTÉS 30 ÉVES SZOLGÁLAT ALKALMÁBÓL Fehérvárcsurgón

Imre Enikő / 2021-11-10 12:07:41

2021. október 17-én hálaadó istentisztelet keretében köszöntöttük a Fehérvárcsurgói Református Egyházközségben végzett szolgálatának 30. évfordulója alkalmából lelkipásztorunkat, Jákob Judit Ibolya nagytiszteletű asszonyt és kedves családját.

 

 

Az ünnepi alkalomról bővebben a tovább mögött olvashatnak.

tovább