Ez nem fesztivál

Szépen, lágyan süt a nap. Az árnyat adó fák alatt a véletlen alakította asztaltársaságok kvízjátékot töltenek ki, keresik a helyes választ a reformációval kapcsolatos kérdésekre. Odébb kicsi gyereket ültetnek éppen fel egy lovacska hátára, errébb ugráló várban sikongatnak, egy asztalnál csillámtetoválás, másiknál arcfestés. A focipályán íjászat, szablyavívás. Az asztalokon házilag készített sütemények és szendvicsek. Az ital víz vagy bodzaszörp. Minden a helyi asszonyok felajánlása. Hangszóróból szól a zene. Halkan. Ez az első, ami feltűnik. Lehet beszélgetni. A gyerekek elfoglalva, a felnőttek figyelhetnek egymásra. Nincs sörsátor, nem szól a tucc-tucc, harminc évet késett nagyszínpadi fellépőre sem várunk. Se árusok, se „pörgés". Nyugalom, béke, családias hangulat.

Sanyi mindenkinek segít. Áramot intéz, hosszabbítót hoz, vagy vízért szalad, ollóért, tollért. Lelkesen. A nevemen szólít és kérdi jól csinálja-e. Én nem tudtam, hogy hívják. Nem figyeltem oda. Szégyenlem is. Pedig nélküle akadozna a „rendezvény". Egy pici jel ez talán. Kire, mikor fordítsunk figyelmet. Hogy nem kell „nagy" dolgokat szervezni, csak rendesen tenni az alapokat.

Magunk vagyunk. Azok, akik fontosnak tartották, hogy elfogadják a hívó szót. Akik a programok széles választékából Az Őrségi Reformációi Családi Napot választották. Mindenki ismer, mindenkit.

A január elsejei évindító Istentiszteleten - mikor is Kercaszomoron gyűltek össze a református és evangélikus hívek, hogy erőt és buzdítást nyerjünk az évre - támadt az ötlet,hogy az 500. jubileumi évet meg kellene ünnepelni, emlékezni kellene rá, össze kellene hozni az őrségben élő protestánsokat. Azért, hogy emlékezzünk őseinkre és ünnepeljük, hogy közösségeink ennyi idő után is léteznek.

Az ötlet meghallgatásra, sőt azonnali támogatásra talált a bajánsenyei, kercaszomori, nagyrákosi, pártosfalvai református gyülekezetek lelkészeinél, valamint a szentgotthárdi - ahová az Őrség mint szórvány tartozik - evangélikus lelkipásztornál. Egymást követték a közös megbeszélések és egy nagyon jó hangulatú szervező csapat alakult ki, ahol mindenki önként vállalta a feladatokat,adta ötleteit. Jó volt ez a csapatmunka, a „nem egyedül kínlódás" elengedhetősége.

Pedig a reggel nem indult valami biztatóan. Megeredt az eső, borult volt az ég. Annyi szervezés, gondoltam...és elmos minket az eső? Amikor találkoztunk a reggeli, hálaadó Istentisztelet előtt, kiderült, hogy mindannyian imádkoztunk az időjárás kegyeiért, de az is hamar világos lett, hogy nem kevés résztvevő pont egy kis esőt kért a kertjére, földjére. „Csak Margit tréfálkozik, hamarosan kiderül" - mondta Kálmán barátunk, és amit ő mond az időjárással kapcsolatban, az „úgy van".

A hálaadó Istentiszteleten, az őrségi evangélikus hívek emléktáblát állítottak az Őriszentpéteren élő és szolgáló Baráth Pál, Sárkány András Tibor, Bártfai Gusztáv, Dr. Szikszay Zoltán és Molnár Jenő lelkipásztoroknak, akik 1932-1973 között, igen nehéz időkben erősítették a hitet a helyiekben. Hogy ez milyen embert próbáló feladat volt, érzékeltetésül talán elég annyit mondani, hogy az imaházzal és lelkészlakással szemben,az út túloldalán volt az ÁVO laktanya és szolgálati lakások. Ez még a titkos keresztelők, házi Istentiszteletek, a tiltás ideje. Az említett lelkészek köztiszteletben álló személyek voltak, felekezettől függetlenül elfogadták őket. Ezért természetes volt, hogy a mostani Istentiszteleten szolgált Major Lehel őriszentpéteri református lelkipásztor, valamint megemlékező beszédet mondott Varga Ottó katolikus plébános. Kollerné Loós Zsuzsa hirdetett igét.

Bajánsenyén folytattuk a programot, ahol Istentiszteletet tartottunk az őrségi gyülekezetek presbitereinek. Az volt a célünk, hogy együtt legyünk, lássuk, megismerjük egymást, tudatosuljon bennünk, hogy mi a feladatunk a gyülekezetekben. Majd 100 presbiter van az őrségben, ami óriási erővé válhatna az evangélium hirdetésében. Bódis Tamás lelkipásztor hirdetett igét, buzdított a hitben való elöl járásra, a lelkészekkel való együttműködésre, az egymással összefogásra a többi hívőért.

Rozgonyi Emőke lelkipásztor szervezte és rendezte be az imasétát, amely egy szinte mindenki számára ismeretlen lehetőség volt az egyéni elmélyülésre. Többen jöttek ki a séta végén, láthatóan elcsendesedve, elgondolkodva, megérintve.

A lelki táplálék után közös ebéden vettek részt a presbiterek.

Délután kettőkor folytatódott a program a bajánsenyei Művelődési Házban és a sportpályán. Meg kell említeni, hogy a bajánsenyei önkormányzat rendkívül támogató volt, szervezéssel, eszközökkel és anyagilag is támogatta a rendezvényt, polgármester úr pedig végig részt vett a programokon jelezve mennyire fontos a községnek a gyülekezetek élő jelenléte.

A köszöntők után Ozsváth Imre nagytiszteletű úr és Kapornaky Sándor presbiter testvérünk közösen tartottak érdekfeszítő előadást a reformáció kialakulásakor fennálló gazdasági viszonyokról, ezek hatásairól kiemelve az őrségi emberekre való hatásokat. (Az előadás elérhető a kercaszomori református lelkészi hivatalnál, Ozsváth Imre nagytiszteletű úrtól).

A pályán és környékén az Őrállók Alapítvány hagyományőrző történelmi játékparkja és egyéb gyermekprogramok foglalták le a kicsiket, a katolikus imaház pedig befogadta a Luther életét bemutató ún. Láthatatlan színházat, ahol is bekötött szemmel lehetett végigkövetni (egyéb érzékszerveinkkel) az előadást.

Az őriszentpéteri mentőállomás számára Jótékonysági futást szerveztünk. A helyi fiatalokat lehetett szponzorálni, akik a szponzoraik helyett futották le a négykörös távot. Ne felejtsük el, Szakál Anikó bajánsenyei lelkésznőt megemlíteni,aki becsülettel teljesítette a távot,példamutatásul. Közel hatvanezer forintot futottak össze a fiatalok.

Öt órakor a Művelődési Házban az Őrségi baráti Kar előadását hallgattuk meg. Első szóra, örömmel fogadták el a felkérést, és Boldog András kántor vezetésével gyönyörűen adták elő énekeskönyveink jól ismert énekeit. Igazi dicsőítő hangulatot varázsoltak.

Az est zárásaképpen a nemescsói evangélikus gyülekezet fiataljai Luther életéről szóló zenés darabjukat mutatták be. Jó volt látni a sok fiatalt, akik „ilyesmire" szánják idejüket, tehetségüket. „Azért nincs minden veszve, ha vannak még illen fiatalok" - súgta a fülembe az előaadás alatt Juci néni.

Felhívjuk egymást késő este. Milyen volt? Átbeszéljük, értékeljük mit csináltunk. Abban maradunk, hogy ezt akartuk. Erre ajánlottunk fel magunk, hogy az Úristen használjon minket eszközül.

Mit csináltunk?

Lelkészek és presbiterek egy csapatot alkotva, sok-sok segítővel együtt, örömmel együtt dolgozva létrehoztak egy emberi, családi alkalmat, amelyet a helyi közösségek és vezetőik is örömmel fogadtak. Az egyház mi vagyunk. Mindannyian. Ezt tanultam „Cursillon" és az evangélikus munkatársképzőn is. Hirdettük az evangéliumot. Együtt voltunk.

Megemlékeztünk öt evangélikus szolgádról Uram akik, a nehéz időkben is őrizték a hitet. Buzdítottunk presbitereket a Benned való hitre, imasétával emlékeztetve és kérve őket a példamutatásra. Előadást hallgattunk a reformáció gazdasági hátteréről, hatásairól az őrségi emberek életére, látható és láthatatlan színházban jártuk végig Luther életét, összefogtunk egy közös jó célért, énekszóval dicsőítettük neved.

Rólad szólt, érted történt ez a nap. Igyekeztünk. De azt is tudjuk, hogy a hozzád vezető ösvényt ápolni kell, minden nap. Sokan vannak, akiket nem tudtunk megszólítani vagy nem hallották meg a kopogtatást.

Mert ez nem egy fesztivál.

A szívek ajtaján belül van a kilincs.

(Bajor János,evangélikus presbiter; S.D.G)