Kezdet

Kezdet? A kezdetet az Újszövetségben, az ApCsel 2-ben (Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv 2. rész) találjuk hitelesen és részletesen leírva.

Megalakulás

Gyülekezetünk megalakulásának pontos idejéről és körülményeiről nincsenek ismereteink. Jelentős egyháztörténeti munkák azonban hitelt érdemlő hagyományok alapján megemlítik, hogy környékünkön, a Balaton-felvidéken Dévai Bíró Mátyásmunkássága nyomán már 1535-ben megjelent a reformáció, amelyhez Szentkirályszabadja lakossága 1545-ben egy az egyben csatlakozott. Istentiszteleti helyül továbbra is a falu szép, Árpád-kori templomát használták. Ezután hosszú ideig semmit sem tudunk a református gyülekezet sorsáról.

A legelső adatok

Több jel is arra mutat, hogy Szentkirályszabadja és Szárberény (a mai Vörösberény) reformátusai jó ideig vagy közösen alkottak egy gyülekezetet, vagy legalábbis a prédikátoraik ugyanazok voltak, tehát egy lelkész gondozta a két település református gyülekezetét. Ezt támasztja alá, hogy  az első név szerint ismert szentkirályszabadjai református lelkész (Vámosi) Csok (vagy Tsok) Imre, akit egy 1633-as szentkirályszabadjai végrendelet mint helyi református prédikátort említ, ugyanakkor az 1633-ban Köveskuton megtartott zsinat jegyzőkönyvében vörösberényi lelkészként (is) szerepel.

1657-ben már Vépi Imrét találjuk a helyén, aki a pápai református zsinaton képviselte a szentkirályszabadjai református gyülekezetet.

A következő ismert prédikátor nevével 1674-ben találkozunk, akit Csik Mózesnek hívtak. Ő a magyar protestantizmus talán legfájdalmasabb időszakában volt itt lelkész, az ún. gyászévtizedben (1671-1681), mely időszakban szervezett üldözés indult a protestáns (evangélikus és református) köznemesek, prédikátorok és tanítók ellen. 1674-ben sok protestáns lelkészhez és tanítóhoz hasonlóan koholt vádak alapján Csik Mózest is perbe fogták, majd meghurcolták evangéliumi hitéért, és teljes vagyonelkobzással sújtották. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy szolgálati helyén maradhatott. Az ő nevéhez fűződik a szentkirályszabadjai reformátusok első templomának építése.

Az első templom

A protestáns-üldözések következtében a szentkirályszabadjai reformátusok által használt Árpád-kori templomot is vissza kellet szolgáltatni a faluban élő kis számú római katolikus közösségnek.   A templom nélkül maradt szentkirályszabadjai református gyülekezet kénytelen volt magának új  istentiszteleti helyet kialakítani. E célból 1677-ben megvásárolta a Pápára költözött nemes Keresztes Balázstól a mai református templom és lelkészlakás területét, és azon egy egyszerű és kis méretű,fából ácsolt templomot építtetett. Egyes történészek szerint ez a fatemplom egészen 1735-ig szolgált istentiszteleti helyül. Más vélemények viszont arról szólnak, hogy a fatemplom két év múlva, 1679-ben leégett.

Egy jól kihasznált kiváltság

Gyülekezetünk történetének egyik meghatározó tényezője, hogy Szentkirályszabadja, mint nemesi ("curialista") település, ún. artikuláris helynek ("loca articularia") számított az 1681:26. tc. értelmében. Ezt az 1687. évi országgyűlés, az 1691-es Lipót-féle rendelet ("Explanatio Leopoldina"), majd az 1731-es "Carolina Resolutio" is megerősítette. Mi volt ennek a jelentősége?

Az "artikuláris helyeken" a protestánsok szabadon gyakorolhatták hitüket. A szabad királyi városok és a mezővárosok mellett vármegyénként még két falu is artikuláris hely lehetett. Ezért élhették meg itt szabadon református őseink hitüket. Hamarosan azonban olyan idők jöttek, amikor ezzel a kiváltságukkal nemcsak a maguk, hanem környékbeli hittestvéreik  hasznára  is élhettek - és éltek is. Valószínűnek látszik, hogy ezzel függ össze a második templom története.

A második templom

Attól függően, hogy mely nézetet fogadjuk el, a második templom vagy már 1679-ben, vagy 1735-ben készült el. Ez utóbbi mellett szól, hogy levéltári adatok szerint az 1720-1730-as évek fordulóján a gyülekezet új templom felépítését határozta el. E döntés hátterében valószínűleg ott állhat a veszprémi református gyülekezetet ért üldözés, és annak következménye: 1716. karácsony havának 14. napjától  ugyanis a veszprémi reformátusok számára megtiltották  istentiszteletek tartását. Templomukat, lelkészlakásukat, iskolájukat elvették. Veszprémi hittestvéreink, amikor csak tehették, a zaklatások ellenére eljártak a környékbeli kádártai, vámosi és szentkirályszabadjai református gyülekezetek templomaiba. Gyülekezetünk így menedékhellyé, befogadó közösséggé vált. A szentkirályszabadjai istentiszteletek résztvevőinek jócskán megnövekedett létszáma indokolttá tehette az addigi istentiszteleti hely megnagyobbítását és korszerűsítését. Ez a második templom már kőből épült, és a mai templomépületnek kb. a kétharmada volt. Lapos deszka - (talán fakazettás?) mennyezettel készült el. Karzata is volt, mely a déli oldalon helyezkedett el. A bejárata - akárcsak napjainkban - szintén a déli oldalon nyílott. Toronnyal nem rendelkezett. Helyette a templomépület mellett kőből épített harangláb állt, melyen fából ácsolt harangházban függött a harang. A bejárat fölé, a külső falon vörös homokkő táblát falaztak, melyen latin nyelven a következő felirat volt olvasható: "A Szentháromság Isten dicsőségére a Szentkirályszabadjai Református Ecclésia építette 1735-ben"

Egyházi épületek

Az első lelkészlakás (parókia), amelyről tudunk, 1741-ben épült kőből, boltíves, nyitott tornáccal. Itt őrizték az 1718-tól vezetett keresztelési anyakönyvet, valamint az 1763-tól írott halotti - és az 1764-től vezetett házassági anyakönyveket.

A lelkészlakás építését követően a gyülekezet 1742-ben egy közeli telken hozzákezdett egy református iskola építéséhez is. Ebben a földszintes épületben 1743-ban kezdődött el a tanítás Nagy Ferenc iskolamester (tanító) vezetésével. Ezen építkezések idején nemes Kereszturi Tuba István volt a gyülekezet lelkésze.

A harmadik (jelenlegi) templom

II. József császár 1781-es Türelmi Rendelete után 1782-1785 között a szentkirályszabadjai reformátusok is jelentősen átalakították templomukat, mely ekkor nyerte el mai formáját. A késő barokk stílusban történt átépítés következtében a templomhajó hosszát megnövelték, déli oldalára négy, keleti felére egy nagy ablakot vágtak, melyek lantformájukkal rendkívül széppé és egyedivé teszik az egész épületet.  Az eltávolított deszkamennyezet helyén a belső teret négy ún. csehsüveg boltozattal zárták le. A boltozatokat és a falak egy részét is gazdag stukko-díszítéssel látták el. A templomhajó keleti és nyugati végén is épült karzat, melyeknek mellvédje faragott deszkafalakból  áll. Valószínűleg ekkor épült a szószék és a hozzátartozó, fából készült korona. Az 1785-ös nagy átépítéskor készült el a templom tornya is. Ebbe 1852-ben szerelték be a toronyórát.

További építkezések

1864-ben a szentkirályszabadjai reformátusok ismét nagyarányú építkezésbe kezdtek: a régi, földszintes iskola helyén egy teljesen új, emeletes iskolát építettek. Ennek földszintjén helyezkedett el a tanítói lakás, mely három padlózott szobából állt, emeletén pedig maga az iskola működött két tanteremmel. A tetőzetet cserépzsindellyel fedték be. Az iskola életében állandó gondot jelentett, hogy a mindig nagy számú tanulókra (120-130 gyermek!) csak egyetlen tanító jutott. 1882-től ebben is változás állt be: az iskolatanító mellett a segédlelkész a másodtanítói munkát is ellátta. Innentől kezdve már folyamatosan két, később pedig már három tanítóval működött a gyülekezet iskolája. Ekkortól számíthatjuk az iskola fénykorát. 1895-ben tovább bővítették az iskola épületét, elsősorban a földszinti részen lévő tanítói lakást.

1890-ben a templom nyugati karzatára orgonát építtettek Szalay Gyula orgonaépítő-mesterrel. 1899-1900 között pedig felépült az új parókia, mely ekkor nyerte el mai formáját.

A külső épülés mellett belsőleg is épült a gyülekezet. Ennek egyik jele, hogy 1873-ban megalakult az Olvasó - és Társaskör. Ennek szervezésében jelentős szerepe volt Faa István református lelkésznek, aki a társaskör elnöke is lett.

Nagyjaink

Sok névtelen és neves református keresztyénre gondolhatunk itt, akik életükkel nem csupán jó példává lettek, hanem Jézus Krisztusra mutattak. Azok közül, akiknek neve fennmaradt, hadd említsünk néhányat:

• Göböl Gáspár (sz. 1745. Szentkirályszabadja, mh. 1818. Kecskemét) református lelkész, költő és műfordító.


• Simony Imre (sz. 1791. Szentkirályszabadja) volt pápai lelkész, műfordító.


• Antal Gábor (sz. 1843. Szentkirályszabadja, mh. 1914. Komárom) a Pápai Református Főiskola igazgatója, majd 1896-tól a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke.

Közelmúlt

A 20 sz. nagy megpróbáltatásokat és sok veszteséget hozott a mi gyülekezetünknek is. Az I. és II. világháború, majd az ateista-materialista országvezetés intézkedései következtében sorra veszítette el földjeit, szőlőit, erdőit és ingatlanjait. Különösen fájdalmas veszteséget jelentett a gyülekezet  iskolaépületeinek elvétele.

1945. március 20-án az iskola bombatalálatot kapott, és olyan súlyosan megsérült, hogy nyilvánvaló lett, a tanulókat új épületbe kell költöztetni. A presbitérium már ekkor értesült arról, hogy a volt Dalmay-kastély eladó, és elhatározta, hogy az új iskola céljára megveszik. A vételt viszont csak 1947-ben sikerült lebonyolítani. Addig a gyerekek nevelésének a parókián ill. az Olvasó - és Társaskör épületében biztosítottak helyet. Végül 1947-ben, sok áldozat árán a gyülekezetátköltöztethette iskoláját a megvásárolt kastélyba, a régi iskolaépületből pedig Gyülekezeti Otthont létesítettek. Ezzel rendkívüli hitről és élni akarásról tettek jó bizonyságot a legnehezebb időkben. Ezek után különösen is súlyos csapásként érte a gyülekezetet, hogy 1948-ban a községben működő mindkét felekezeti iskolát államosították. 1950-ben pedig a régi iskolaépületből kialakított Gyülekezeti Otthont is el akarták venni. A presbitérium ellenállása ekkor még meg tudta akadályozni az elvételt. 1951-ben azonban a folyamatos tiltakozás ellenére a községi tanács azonnali hatállyal lefoglalta az épületet, és éveken át gabonaraktárnak használta. Majd 1970-ben az épület eladására kényszerítette a gyülekezetet.

A bajokat tetézte, hogy 1985-ben a berhidai földrengés súlyos károkat okozott mind a templom-, mind a parókiaépületben. A gyülekezet akkori lelkészével, Benkő Andrással az élen, áldozatos munkával és sok segítséggel elvégezte a szükséges felújításokat. Benkő András 1996-ban történő távozásával azonban gyülekezetünk elindult a hanyatlás útján, amihez hozzájárult az is, hogy a parókia ettől fogva üresen állt. A teendőket a litéri lelkipásztor látta el.

Jelen és jövendő

2002 óta a szentkirályszabadjai református gyülekezetnek ismét van helyben lakó lelkésze. Közös összefogással Isten kegyelméből az elmúlt öt évben sok külső és belső épülés történt, és ez azzal bíztat, hogy meg lehet állni a hanyatlás útján, sőt... De ez már a gyülekezet jelenének és közeljövőjének kérdése, amelyről részletes tájékoztatást nyújt a gyülekezeti missziói munkatervünk.

Reménység

Hisszük és valljuk, hogy nem véletlenül maradtunk meg, Istennek terve van velünk. Hisszük és valljuk, hogy gyülekezetünk megelevenedéséhez, felvirágzásához, és az isteni terv közöttünk és általunk megvalósuló kibontakozásához ma is ugyanarra a pünkösdi csodára van szükségünk, amely Az Egyházat létrehívta. Hisszük és valljuk, hogy a pünkösdi csodával az Egyház Ura, a mi Megváltónk, Jézus Krisztus ma is megajándékozza a Benne hívőket. Ő a mi reménységünk.

Összeállította: Szűcs László lelkipásztor