Tatai Református Egyházmegye

Jubiláló házasok köszöntése Dadon

2018-03-08 12:09:45 / Nagy Attila

Egy napon az óvodás kisfiam jelentőségteljesen szegezte nekünk a váratlan kérdést:

-Anya, apa, ugye ti sosem fogtok elválni?!

Bizonyára napközben szóba került valamelyik óvodás társának, pontosabban az egész családjának szomorú története, amelynek bizonyosan ő, a gyermek lesz a legnagyobb vesztese. Napjaink „meghibásodás esetén eldobható" világában a házasság sokaknak egészen mást jelent, mint nagyszüleink, szüleink idejében jelentett. Ezért ma még fontosabb beszélni a jó házasságról, a sziklára épített ház biztonságáról, az Istenre, mint örök és abszolút alapra épített életről.

Dadon, 2018. február 11-én, a házasság hetének nyitányaként a vasárnapi istentiszteleten éppen ezen gondolatok mentén különleges, ünnepi keretek között köszöntötték a kerek évfordulójukat ünneplő házasokat. Az alkalomra külön meghívást kaptak mindazok a párok, akik a dadi református templomban kérték Isten áldását házasságukra 40, 30, 20 és 10 évvel ezelőtt, valamint azok is, akik ehhez a református közösséghez házasságkötésük után csatlakoztak.

 

Minden párt egy csokor virággal, egy emléklappal, valamint egy gyönyörű, házassági esküt megújító imádságot tartalmazó képkerettel köszöntött Kovács Tamás lelkipásztor valamint Rokosz Zsigmond gondnok. Azt mondják, az éneklés kétszeres imádság, ezért a köszöntések végeztével a gyülekezet Örömhír felnőttkórusa ilyen módon kérte Isten áldását a megjelent házaspárokra. Az Istentiszteletet kötetlen beszélgetés követte a gyülekezeti teremben, finom sütemények és italok mellett.

 

 

 

Az istentiszteleten elhangzott igehirdetés szintén megerősített bennünket, házasokat, de fontos tanulságokat rejtett a fiatalok számára is. Jézusnak a sziklára épített ház példázatával érthettük meg, hogy bizony évek alatt kiderül, hogy a „ház"-at érő viharok minden természetesnek tűnő építőkövet kikezdhetnek. A szerelem nem lángol mindig ugyanolyan fénnyel, a többi építőkövet is megtépázhatja az élet. A Krisztusban hívő élet viszont egész más távlatba helyez bennünket, a házasságunkat: átlátunk a vihar „felhőin", bizalmunkat nem vetjük mulandóba. Az így átvészelt vihar pedig mind erősebbé tesz bennünket, gyökereinket Krisztusba fonja.

 

Számomra különösen is megható volt ez a köszöntés. A Krisztusban való közösséget olyan módon élhettem meg, ami megmutatta, hogy Krisztusban sokkal jobban egymáshoz tartozunk, mint ami házainkat elválasztja egymástól. Bár más „faluban" épült a mi „házunk", a kő az mindenhol kő, a homok pedig mindenhol homok. A felebaráti szeretet mindenhol a Szentlélek munkája, a széthúzás pedig bármelyik faluban felütheti a fejét. Számomra nagyon felemelő, hogy szomszédos „falvak" közösen tudnak szolgálni egy énekkarban, egy közösségben, közös ünnepeink, közös értékeink felemelésén. Azt hiszem, a jó Édesapa azokat a gyermekeit kedveli igazán, azokat állítja jobbjára, akik - mint ahogyan egyszülött Fia is tette - elhordozzuk egymás terhét, nem keresve a versengést, nem vádolva, hanem szolgálva egymást, a halmokat elsimítják. Hiszen bárhogy is van, minden jóért, amink van, csak hálát adhatunk Istennek, minden jót odafentről kaptunk.

 

Petrovszki András