Istentiszteleti hirdetések 2014. március 2.
2014-03-06 09:55:07
Ma délután a megszokott időben lesz istentisztelet.
Jövő vasárnap délelőtt 9 órtától konfirmációi előkészítőt tartunk, 10 órától pedig felnőtt és gyermekistentiszteletet. A perselypénzt a Biblia terjesztésének céljaira fogjuk elküldeni.
Délután a megszokott időben tartunk istentiszteletet.
Jövő vasárnap 3 órától Bárányka klub lesz a gyülekezeti teremben.
Március 4-én, kedden 9.30-tól ...
Milyen lesz az új Biblia?
2014-03-05 06:02:46
Már a nyomdában van a revideált új fordítású Biblia legújabb kiadása, amelyet áprilisban mutatnak be a nagyközönségnek a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A református egyház az azzal egy időben összeülő Zsinaton veheti használatba az új Bibliát, amelyért ökumenikus istentiszteleten is hálát adnak a Magyar Bibliatársulat tagegyházai.
Galsi Árpád, a Kálvin Kiadó ...
Megérkezett az új orgona!
2014-03-04 18:57:282014. március 4-én megérkezett a várva várt elektromos orgona, amit a gyülekezet pályázat útján szerzett be másfél millió forint értékben. Az orgona a későbbiekben nemcsak az istentiszteleteket fogja magasztosabbá tenni, hanem lehetőség lesz komoly hangversenyek szervezésére is, folytatva a korábbi évtizedes hagyományt.
Bibliavasárnapra
2014-03-04 18:46:04Március 2-án az Istentiszteleten hálát adtunk a Szentírásért, az írott igéért, Isten kijelentéséért. Az alábbiakban néhány érdekes gondolat olvasható a Bibliával kapcsolatban.
Roma kultúra - Roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatása / ROM-RKT-14
2014-03-04 17:14:50Kiíró: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Határidő: 2014.03.26
Érvényes: 2014.03.26
Tárgymutató: roma kulturális programtámogatás / ROM-RKT-14
„Informatika a köz szolgálatában 2014”
2014-03-04 17:14:09Kiíró: Országos Informatikai Programiroda
Határidő: folyamatos
Érvényes: 2014. 04. 09.
Tárgymutató: Informatika a köz szolgálatában 2014
Multifunkcionális nemzetiségi - roma módszertani, oktatási és kulturális központ infrastrukturális feltételeinek kialakítása / TIOP- 1.2.6.-14/1
2014-03-04 17:13:45Kiíró: ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Határidő: 2014.04.30
Érvényes: 2014.04.30
Tárgymutató: Multifunkcionális nemzetiségi - roma módszertani, oktatási és kulturális központ kialakítása / TIOP- 1.2.6.-14/1
Pályázati felhívás kiemelt művészeti célok megvalósítására határon túli magyar színházak és táncegyüttesek részére
2014-03-04 17:13:12Kiíró: Emberi Erőforrások Minisztériuma
Határidő: 2014.04.01
Érvényes: 2014.04.01
Tárgymutató: kiemelt művészeti célok megvalósítása határon túli magyar színházak és táncegyüttesek részére
Pályázhat: határon túli székhellyel rendelkező és határon túli működési területű professzionális magyar színházak és határon túli professzionális vagy az adott régió kiemelkedő jelentőségű magyar táncegyüttesei
Könyv- és kiadványtervezés könyvtervezők és tipográfusok részére
2014-03-04 17:12:25Kiíró: Országgyűlés Hivatala
Határidő: 2014.03.07
Érvényes: 2014.03.07
Tárgymutató: könyv- és kiadványtervezés
Pályázhat: könyvtervezők és tipográfusok
Építőművészet és Örökségvédelem Kollégium pályázata
2014-03-04 17:11:51Kiíró: Nemzeti Kulturális Alap
Határidő: 2014.04.01
Érvényes: 2014.04.01
Tárgymutató: építőművészeti és örökségvédelmi szakmai támogatások
Pályázhat: - Alkotói támogatásra csak magánszemély pályázhat
- rendező szerv, szakmai szervezet
- szakmai szervezetek, szakmai szervezetek által delegált személyek, magánszemélyek
- jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok
Pályázat egészségmegőrző rendezvény támogatására
2014-03-04 17:11:02Kiíró: Play Live Alapítvány
Határidő: 2014.03.21
Érvényes: 2014.03.21
Tárgymutató: egészségmegőrző rendezvény támogatása
Pályázhat: Gazdasági társaság, civil szervezet, magyarországi székhelyű és határon túli alapítvány, egyesület, magyarországi és határon túli természetes személy, egyéni vállalkozó
Írjanak nekünk zöldeket!
2014-03-04 17:10:34Kiíró: Ökopolisz Alapítvány
Határidő: 2014.03.20
Érvényes: 2014.03.20
Tárgymutató: esszéírás, mit jelent a zöld gondolat
Pályázhat: minden belföldi magánszemély, aki Magyarországon állandó lakhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, és aki az palyazat@okopoliszalapitvany.hu címre elektronikusan, vagy a 1068 Budapest, Felsőerdősor utca 12-14. 3.em.3 címre postai ...
Tájékoztató munkaadók részére a munkahelymegőrzés támogatásáról
2014-03-04 17:09:43Kiíró: Nemzeti Munkaügyi Hivatal
Határidő: Folyamatos
Érvényes: 2014.12.31
Tárgymutató: munkahelymegőrzés támogatása
Pályázhat: munkaadók
Alkossunk Közösen: Társadalom & Üzlet - partnerségben a változásért / versenyfelhívás
2014-03-04 17:09:02Kiíró: Ashoka-Hungary
Határidő: 2014.03.04
Érvényes: 2014.03.04
Tárgymutató: versenyfelhívás - Társadalom & Üzlet
Pályázhat: társadalmi célú szervezet és üzleti vállalkozás közös együttműködése
KULTarcok - Művészi selfie fotópályázat
2014-03-04 17:08:14Kiíró: KULTer.hu
Határidő: 2014.03.20
Érvényes: 2014.03.20
Tárgymutató: fotópályázat, KULTarcok
Pályázhat: bárki
89after - Írd meg a számod!
2014-03-04 17:07:52Kiíró: X Kommunikációs Központ
Határidő: 2014.05.11
Érvényes: 2014.05.11
Tárgymutató: dalírás a rendszerváltásról, 89after
Pályázhat: zenekarok
Alkotáspályázat - Balaton és századelő
2014-03-04 17:07:29Kiíró: Villa Almádi
Határidő: 2014.05.27
Érvényes: 2014.05.27
Tárgymutató: alkotáspályázat, Balaton és századelő
Pályázhat: bárki
GRI-MASZKOK - alkotáspályázat zene, képzőművészet, film, irodalom és színház kategóriában
2014-03-04 17:06:52Kiíró: Montázs Egyesület
Határidő: 2014.03.20
Érvényes: 2014.03.20
Tárgymutató: alkotáspályázat, gri-maszkok
Pályázhat: 14-24. életév
Anyám nevében - novellaírás az anyaságról
2014-03-04 17:06:01Kiíró: Evokáció Produkciós Iroda és Kiadó
Határidő: 2014.04.06
Érvényes: 2014.04.06
Tárgymutató: novellaírás az anyaságról
Pályázhat: Bárki, akinek az „Anya” szóról eszébe jut egy történet
Múzsák a lövészárokban
2014-03-04 17:05:19Kiíró: Honvédelmi Minisztérium
Határidő: 2014.04.25
Érvényes: 2014.04.25
Tárgymutató: képzőművészet, I. világháború
Pályázhat: 18. életévüket betöltött, magyar állampolgársággal és magyar adóazonosító jellel (a pénzdíjak kifizetéséhez elengedhetetlen, mivel a díjak adóköteles jövedelemnek minősülnek) rendelkezők indulhatnak








