Biblia okostelefonra
2014-03-03 06:48:32
A Magyar Bibliatársulat feladata a Biblia fordítása, kiadása, terjesztése és népszerűsítése. Ez a munka azonban nem csak a hagyományos, nyomtatott Bibliára vonatkozik: igyekszünk a Szentírást a modern digitális eszközökön is elérhetővé tenni. Így örömmel számolhatunk be arról, hogy az áprilisban megjelenő új bibliakiadás már márciustól olvasható a YouVersion nevű okos ...
MEGHÍVÓ LELKÉSZÉRTEKEZLETRE
2014-02-28 20:32:19
Kedves Szolgatársaim!
Szeretettel hívlak Benneteket márciusi lelkészértekezletünkre,
melyet 2014. március 4-én / Kedden / 9.00 órai kezdettel tartunk
Székesfehérváron.
Programunk:
· Áhítat: Berze János
· Egyházi választások 2014 !?
· Esperesi tájékoztató
Életetekre és szolgálatotokra Isten áldását kívánva, testvéri köszöntéssel:
Brunner Vilmos
tanulmányi előadó
„1% támogatás, 99% lelkierő"
2014-02-28 06:37:34
Magyarországi Református Egyház 2014-es, személyes hangvételű egyszázalékos hirdetései a megtérést és az ezzel együtt járó külső, belső változást szeretnék bemutatni.
Olyan valóságos történeteket, hús-vér embereket kerestünk, akiknek élete, életvitele, környezete merőben megváltozott az evangélium befogadása, illetve a református egyház szolgálata által. A május végéig tartó egyszázalékos időszak alatt három ilyen ...
Kirándulás az Ördög-árokhoz
2014-02-26 18:11:49
Kedves Testvéreink!
Szombaton ismét útra kelünk!
2012-ben már jártunk itt, de most is szeretettel várunk mindenkit!
Indulás ¾ 8-kor a parókia melletti parkolóból.
Hazatérés - Nyílt előadássorozat február 27 - március 2 között a Maroshegyi Imaházban
2014-02-26 10:45:38
Felnőtt keresztelés és konfirmáció Magyaralmáson
2014-02-25 08:45:15
„Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja"- hirdette igei bevezetőjében Polgár Tibor nagytiszteletű úr 2013. decemer 15-én, és énekben felelt rá templomunkban az ünneplő közösség: „Az egyháznak a Jézus a fundámentoma..."
Papp Tibor, Szántó Péter, Viniczai József és Györök Bernadett testvérünk felnőtt konfirmációi fogadalmat tesz, Györök ...
Bibliai nyomkereső
2014-02-24 22:00:08
A könyvet ajánljuk hittanoktatáshoz, gyerekek között végzett gyülekezeti munkához és a Biblia világával való otthoni, közös vagy egyéni ismerkedéshez is.
Jó nyomozó vagy?
Sasszemed van?
Ez a könyv a Biblia világát ábrázoló részletgazdag képek egész kincsestárát rejti magában. Órákig játszhatsz azzal, hogy régi idők tárgyait és embereit keresgéled, de találhatsz ...
Kerekítős farsang
2014-02-24 18:42:35A, a, a, a farsangi napokban...
Ezekben a vidám napokban farsangot kerekítettünk a legkisebbekkel. Volt, aki "jelmezben" jelent meg.
Istentiszteleti hirdetések 2014. feburár 23.
2014-02-24 17:31:55Ma délután a megszokott időben tartunk istentiszteletet.
Jövő vasárnap délelőtt és délután a megszokott időben lesznek alkalmaink: 9 órától konfirmandus óra, 10 órától úrvacsorás istentisztelet és gyermekistentisztelet, 14 órától istentisztelet.
Szerda este indul a HIT ÉS... előadássorozat a Kultúrházban.
Február 26. 18 órától Szénási Jonathán Sándor börtönlelkész fog beszélni a ...
Bibliavasárnap
2014-02-24 10:43:07A református egyházban március első vasárnapja Bibliavasárnap. Ez alkalommal a Biblia kiadása, terjesztése, és a Bibliával kapcsolatos ismeretterjesztés kerül a középpontba.
Az Egyházközségek a március 2-i istentisztelet perselypénzét ún. lekötött perselypénzként a Magyar Bibliatársulatnak küldik el.
Egyházmegyi kórustalálkozó - közös kórusművek
2014-02-22 15:00:32Ebben az évben a Tatai Egyházmegye
Nagyigmándon rendezi meg az Énekkari Találkozót 2014. április 26-án, szombaton 9.30-tól. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk erre az alkalomra.
Újdonság: Böjti áhítatos könyv
2014-02-21 22:44:27
Ezt a könyvet böjti útitársként vehetjük a kezünkbe. Egy-egy napi áhítattal végigkíséri a húsvétra készülő időszakot azzal a céllal, hogy elmélyülten, imádsággal tölthessük a böjtöt.
Sokan beszélnek manapság a böjtölés erejéről. Ezek között van olyan beszéd, amely egyfajta lelki wellnessként érzékelteti azt, amikor egy időszakban imádsággal és testünk megzabolázásával töltjük ...
Felnőtt keresztelés és konfirmáció Magyaralmáson
2014-02-21 17:50:29
„Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja”- hirdette igei bevezetőjében Polgár Tibor nagytiszteletű úr 2013. decemer 15-én, és énekben felelt rá templomunkban az ünneplő közösség: „Az egyháznak a Jézus a fundámentoma…”
Papp Tibor, Szántó Péter, Viniczai József és Györök Bernadett testvérünk felnőtt konfirmációi fogadalmat tesz, Györök ...
Böjti áhítatos könyv a Kálvin Kiadótól
2014-02-21 14:15:07Ez a könyv böjti útitársként van a kezünkben. Egy-egy napi áhítattal végigkíséri a húsvétra készülő időszakot azzal a céllal, hogy elmélyülten, imádsággal tölthessük a böjtöt.
Országos színvonalú természettudományos képzés a Tatai Református Gimnáziumban
2014-02-20 10:28:25A Tatai Református Gimnázium 2005-ben nyitotta meg kapuit a vizek városában. Az azóta eltelt kilenc évben számos országos szintű versenyeredménnyel gazdagodott, és büszkélkedhet ma is. A természettudományos területeken kiemelkedik Hartmann Johanna, aki már 2011-ben országos első helyezést ért el a Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Versenyen, 2013-ban pedig ...
Bibliavasárnap
2014-02-20 10:02:19
A református egyházban március első vasárnapja Bibliavasárnap. Ez alkalommal a Biblia kiadása, terjesztése, és a Bibliával kapcsolatos ismeretterjesztés kerül a középpontba.
1%
2014-02-19 10:20:45
Tisztelettel tájékoztatjuk a testvéreket, hogy adója 1%-ával a Balatonszárszói Református Egyház alapítványát is támogathatja.
„GENEZÁRET” Alapítvány
Adószám: 1 9 1 9 8 1 1 4 - 1 - 14
Mezöfőldi Református Ifjúsági Találkozók 2014-ben
2014-02-19 07:36:55
február 8. (szombat) - Dég
március 29. (szombat) - Enying
április 26. (szombat) - Magyaralmás
május 17. (szombat) - Bodajk
június 8. (vasárnap) - Sárkeszi
szeptember 20. (szombat) - Csősz
október 18. (szombat) - Káloz
november 15. (szombat) - Székesfehérvár
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!
Gyászjelentés
2014-02-18 21:53:31"És nincs baj, él az Úr" 1 Sámuel 20,21
A gyászoló család fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy
BAKONYI DEZSŐ
szomódi, környei, bánhidai, tárkányi, naszályi, bokodi, kocsi lelkipásztor 99 éves korában, 2014. február 17-én visszaadta lelkét Teremtőjének.
Szerettünk búcsúztatása 2014. február 24-én, Hétfőn 13 órakor lesz ...








