„… mi nem tétlenkedtünk közöttetek…”
2013-09-08 04:00:00 Steinbach József(2Thesszalonika 3,6-18) Krisztust várni csak szorgalmas élettel lehet. Aki tétlen a munkájában, az tétlen a kegyességében is, és nem tartozik ahhoz az Úrhoz, akiről a tegnapi Igében kifejtettük, hogy Ő nem tétlenkedik (6).
A legjobb tíz között: hat pap és egy papné
2013-09-07 04:00:00 Fekete ZsuzsaMint ahogy arról korábban már olvashattak hazai blogok legjelentősebb versenyében a Goldenblog szakmai zsűrijének értékelése szerint a Közélet kategóriában a Reposzt bekerült az első tíz közé. Ennek kapcsán készített interjút Köntös Lászlóval a Reporszt egyik szerzőjével a Parókia Portál.
A Magyarországi Református Egyház közleménye a hit- és erkölcstanoktatás tankönyveiről a református egyházközségek számára
2013-09-06 13:35:55Örömmel értesültünk és felelősséggel fogadjuk, hogy sok szülő tartotta fontosnak, hogy gyermeke az iskolában is hallhasson az élő Istenről, erősödjön hitben, és ezért a református hit- és erkölcstan oktatást választotta az erkölcstan helyett. Egyházunk egész közösségének feladata, hogy az új oktatási lehetőséggel, az előírt szabályok betartása mellett, szeretettel és odafigyeléssel éljünk. Többek között ezért is, Zsinatunk megújította és az új feltételekhez igazította a hit- és erkölcstanoktatás tantervét, amihez kapcsolódva idén nyárra elkészültek az új taneszközök is.
Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket... - Székesfehérvári angol és bibliai napközis tábor
2013-09-06 04:00:00 Illés AnnaEz az Ige nagyon sokat jelent számomra, nem csak a hivatásomban, hanem a mindennapokban is. Valószínűleg ezért sem tudok nemet mondani az olyan szerveződésekre, mint az idei angol-biblia tábor, ami gyülekezetünkben immáron negyedik alkalommal került megrendezésre.
Ászáf tábor
2013-09-05 04:00:00 Illés AnnaMiért pont Ászáf? Dicsőítés reformátusoknak? Ének vagy dob? Nagyjából ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel indultam neki a nyaram első táborának, ahol a konyhai szolgálat mellett lehetőségem nyílt eljárni az alkalmakra is.
Tanévnyitó a Pápai Református Teológiai Akadémián
2013-09-04 04:00:00 Csöngedi NikolettMinden új tanév kezdetén - hagyományos módon - csendesnapra gyűlnek össze Akadémiánk hallgatói, oktatói és munkatársai. A 2013/2014-es tanév kezdetén, szeptember 1-jén, a teológus- és katechétahallgatók a pápai református gyülekezet közösségében hallgatták Isten igéjét, amelyet ifj. Márkus Mihály református lelkipásztor hirdetett.
Tájékoztató a hittanoktatási létszámjelentésről
2013-09-03 04:00:00A hittanos csoportok számát és azok létszámátnak szeptember 30-ig kell bejelenteni az esperesi hivatalokba. Az összesítését segítő adatlapokat a cikk alatt található csatolmányból tölthetik le.
Öröm a bizonytalanságban - országos református tanévnyitó volt Csopakon
2013-09-02 06:18:44 T. Németh LászlóA bizonytalanságot és az örömöt hangsúlyozták az országos református tanévnyitó beszédei a csopaki református templomban. A Magyarországi Református Egyház iskolái szombaton istentiszteleten kértek áldást a Huszár Pál zsinati világi elnök által megnyitott következő tanévre, átadták a Makkai Sándor-díjat és az iskolakezdési csomagokat, valamint a jelenlévők megismerhették egy kis dunántúli gyülekezet tavaly indult iskoláját.
„… akik megmaradunk az Úr eljöveteléig…”
2013-09-01 04:00:00 Steinbach JózsefAz Úr eljövetele olyan reménység, amely erőt ad, hogy kitartsunk az egymás, valamint a kívülállók iránti tevékeny szeretetben, a szorgalmas kétkezű munkában, a csendes életben. Aki a maga dolgával van elfoglalva, az lesz a másik számára is áldássá, miközben igyekszik senkire sem szorulni (9-12).
Dr. Márkus Mihályt köszöntötte az esperes-gondnoki értekezlet
2013-08-30 08:40:31Ezen a héten töltötte be 70. életévét Dr. Márkus Mihály, a Dunántúli Református Egyházkerület 18 éven át szolgáló püspöke. Az egyházkerület esperes-gondnoki testülete őszi első ülésén ünnepi keretek között köszöntötte őt.
Tanári csendesnapok Litéren
2013-08-29 04:00:00 Szabó J. RóbertA litéri általános iskola második tanévét kezdi el úgy, hogy református iskolaként működik. Most is, tanári csendesnapokkal hangolódtunk, készültünk az új tanévre, hogy lelkileg is feltöltődjünk, egymáshoz és Istenhez is közelebb kerülhessünk.
A Reposzt az első tízben!
2013-08-28 21:34:32A hazai blogok legjelentősebb versenyében a Goldenblog szakmai zsűrijének értékelése szerint a Közélet kategóriában a Reposzt bekerült az első tíz közé.
Tanévkezdő tájékoztató
2013-08-28 04:00:00Országjáró körútra indult a Református Pedagógiai Intézet, hogy segítse a református köznevelési intézmények munkáját. Ennek része volt augusztus 26-án Sipos Imre helyettes államtitkár tanévkezdő tájékoztatója.
100 éves jubileum Kerkafalván
2013-08-27 04:00:00 Sisakné Páll KláraTöbb százan gyűltek össze Kerkafalván arra az istentiszteletre, amelyet a templom fennállásának centenáriuma alkalmából tartottak. A helyieken kívül többen érkeztek az egyházmegye különböző gyülekezeteiből, illetve Szlovéniából és Ausztriából is.
„Legyél, aki vagy!" - a Csillagpont egy dunántúli résztvevő szemével
2013-08-26 04:00:00 Csöngedi Nikolett„...többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem" (Gal. 2,20) Ki vagyok én? Miért vagyok? Kihez tartozom? Hol vagyok? Mi a szerepem az egyházban? Honnan jöttem, hová megyek? Ilyen s ehhez hasonló kérdések foglalkoztattak bennünket az idei Csillagponton.
„… Aki bölcs, belátja ezeket…”
2013-08-25 04:00:00 Steinbach József(Hóseás 14) Aki bölcs, az belátja, hogy az Úr szava igaz, tanácsa egyenes, vagyis helyes (10). Ezt a bölcsességet azonban semmiféle tehetség, okosság, tanultság és szorgalom nem képes produkálni; - ez a bölcsesség az Úr ajándéka.
VI. Kárpát-medencei Magyar Református Ifjúsági Találkozó - Balatonfenyves, 2013. augusztus 5-11.
2013-08-24 04:00:00 Bellai ZoltánMinden eddigit felülmúló érdeklődés jellemezte az immár hatodik alkalommal megrendezett találkozót. A 275 férőhelyes balatonfenyvesi konferenciatelepen csaknem háromszázan voltunk együtt úgy, hogy a Kárpát-medence nyolc tájegységéről érkeztek a vendégek:
Zselickisfaludi csendes napok, avagy a szürke hétköznapokból való kimaradás
2013-08-23 04:00:00 Rácz Péter és Timár Péter JózsefBár sokak szerint a mai világrend a legjobb, de mégsem lehet az, mert az Isten világrendje az. Pont ezért a Várpalota-Pétfürdői református gyülekezet minden évben öt napot Zselickisfaludon tölt. Magunk mögött hagyván az élet gondjait, problémáit egy csendes, magyarországi viszonylatban a legkevésbé fényszennyezett településen, tehát mindentől zavartalanul csak Istenre és vele való kapcsolatunkra figyelhettünk. Az idén immár hatodik alkalommal.
Kerekes székes püspöki „kisvizit” – Kilitin
2013-08-22 04:00:00 Bozsoki-Sólyom JánosVillámlátogatásra érkezett a halmozottan súlyos fogyatékkal élő fiatalok táborába Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. A Balatonkiliti Református Egyházközség által működtetett Calix-tus Vendégház ugyan még nem akadálymentes teljes mértékben – a sérült, életük jelentős részét kerekesszékben töltők számára azonban máris elérhető.
Napközis tábor volt Vértesszőlősön
2013-08-21 04:00:00 Vass Edit SzernénaJúlius 15-19-ig (hétfőtől péntekig) vártuk az óvodásokat és a kisiskolásokat is a Református Közösségi Házban (Gagarin u. 10.) megrendezett napközis táborunkba.
2025. May 27., Tuesday,
Hella
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 20848
Összesen 2009. június 2. óta : 46746910