Mózes, a szabadító - Hittantábor Vértesszőlősön

„Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom."(2 Móz. 15:2) Az idei tábor egy kicsit másképpen kezdődött, mint az eddigiek, mivel leköszönő lelkészünk (Tverdota-Vass Edit Szeréna) már nem, új helyettes lelkészünk (Dr. Márkus Mihály, 2015. aug. 15-től) pedig még nem érkezett meg közénk.

A táborindító napon Kálmán Szabolcs nyugalmazott lelkipásztor jött el hozzánk, aki hajlott kora ellenére olyan lendülettel nyitotta meg a hetet, hogy abból mi felnőttek is temérdek erőt meríthettünk. A gyermekekről nem is beszélve. Már az első órában kitörő örömmel énekelték a Szabó Ákos bácsi által tanított énekeket, és dallamokat. S elindult a szabadítás...

Idén feltett szándékunk volt (a tábort szervező, és vezető kis csapatnak) hogy az eddigieknél több szabadságot adunk a ránk bízott gyermekeknek, hogy átérezhessék Mózes és az izraeli nép boldogságát az egyiptomi fogság után. Nagy volt tehát az öröm, amikor lehetett a locsolóval fröcskölni, és autózni akár az udvaron, vagy a homokban is. Persze mi felnőttek egy percre sem tévesztettük szem elől a tanítást. Minden pillanatban visszacsatoltunk a napi történetre a játékok, az énekek, s a beszélgetések kapcsán is. A kézműves foglalkozások során pedig sok gyurma mózeskosarat készítettünk kis Mózesekkel, és pásztor Mózest fakanálból, vagy égő csipkebokrot műanyag pohárból, és színes papírból. Formáltunk hűtő mágnes bárányokat, lettek origami békák a tíz csapás lenyomataként, díszítettünk egyiptomi ékszereket, és alkottunk színes tollú fürjeket is. Éhünk mennyei mannával csillapítottuk, amely tejberizs képében érkezett az egyik uzsonnára. Az utolsó napon, a tízparancsolattal zártuk le a hetet, és csodálatos frigyládákat kreáltunk benne a két színes kavics-kőtáblával. De lehetett papírvesszőből kosarat fonni, vagy csipkebokrot hímezni. Számtalan foglalkozás volt apró ötletekből és tulajdonképpen mindenki segített mindenkinek a hét folyamán. A gyerekek velünk együtt voltak kicsiny Mózesek, majd váltak Isten által megszólított pásztorrá. Féltünk a csipkebokortól, amely égett is, de nem is égetett, és együtt keltünk át a hatalmas Vörös-tengeren, egymást bíztatva, izgalommal telve. Együtt éltük át a csodákat, ahogyan a bot kígyóvá válik, a sziklából víz fakad. Együtt tanultuk meg a tíz szabályt, amely vezeti életünket, és jobb emberré tesz minket ebben a cudar világban.

Az óvodás korúaktól tizennégy éves korig voltak közöttünk gyermekek harmincan, akik ugyanolyan lelkesedéssel vettek részt a foglalkozásokon. Mi felnőttek csak koordináltunk, és Isten által átadtuk a tanításokat. Persze a rengeteg szülői támogatás (étel, ital, személyes jelenlét) és a konyhában tevékenykedők áldásos munkája is kellett ahhoz, hogy ez a szabadító tábor ilyen boldogan és nyugodtan mehessen végbe.

A gyerekek a hét végén nagyon sok ölelést, apró ajándékot, kedves mosolyt, és a „Nem akarok innen haza menni!" mondatot adták nekünk ajándékba azzal a felkiáltással, hogy „Jövőre is itt leszünk, mert nagyon jó ez a tábor!" Azonban az igazi kincs, amit kaptunk az volt, hogy pénteken utoljára, kézen fogva, a legnagyobb szeretetben és békességben együtt imádkozhattunk. Isten áldása végig kísért minket, ebben biztos vagyok.

Bujdosné Pap Éva

(Vértesszőlősi Református Missziói Egyházközség)

 Forrás: a Tatai Református Egyházmegye honlapja