91 év - az Őrségtől Fehérvárig

91 évesen elhunyt Szabó Sándor református lelkipásztor, a Mezőföldi Egyházmegye esperese, Fehérvár nyugalmazott lelkésze. Végső búcsút november 26-án, 11 órakor vehetünk Szabó Sándortól a Budai úti Református Templomban. Temetése az altemplomban lesz.

Szabó Sándor az Őrvidék központjában, Felsőőrön született, 1916. október 16-án, szegény sorsú családban. Szülei a kor nehézségei ellenére lelkiekben is megadtak mindent gyermeküknek. Az első világháború megzilálta a családot, a háborút követő események sem tettek jót a magyar érzelmű családnak.

Elemi iskolája után a Pápai Református Gimnáziumba került, ahol végig jeles-kitűnő eredménnyel végezte osztályait.

Szellemi tehetsége Istentől rendelt. Így tudta fenntartani magát, mert csak az ösztöndíjra és az esetlegesen csurranó-cseppenő korrepetálási óradíjakra számíthatott. A háború után szinte teljesen lenullázódott család nem tudta segíteni fiát a gimnáziumi tanulmányaiban. A gyermek viszont töretlen hittel, teljes erővel igyekezett kitűzött célja felé: lelkész akart lenni.

A gimnáziumot jeles eredményű érettségivel zárta, de ekkor be kellett volna vonulnia katonának. Viszont osztrák katona egyáltalán nem akart lenni, ezért érettségi után nem ment haza, maradt Pápán, ezzel magára véve a katonaszökevény bélyeget.

1937-ben a Pápai Református Theológia Akadémia hallgatója lett, itt is, mint a gimnáziumban, teljesen önfenntartónak kellett lennie. Tehetsége kiemelte osztálytársai közül, a kiírt pályázatokban szinte minden esetben „Szabó Sándor theológia hallgató" vitte el a pálmát. Így nem is lehetett kétséges, hogy 1941-ben az I. lelkészképesítő vizsgáját jeles eredménnyel, majd 1943-ban a II. lelkészképesítőt kitüntetéssel tette le.

Kibocsátása idején már a háború szele járta be Magyarországot, ez a szolgálati helyeire is rányomta bélyegét.

Kaposvári segédlelkészsége után egyházmegyei missziós segédlelkész Csurgón, majd a front alatt tábori kórházi lelkész az 524. Hadikórházban. A front elvonultával Pápán lett segédlelkész, majd itt püspöki titkárhelyettes. Innen választja meg a fülei gyülekezet 1946. július 7-én lelkészének.

A viharok - anyagi és fizikai - elülnek, parókus lelkészként megnyugszik a „nyughatatlan" fiatalember, családot alapít. Felesége, Szalay Matild, hű társa és segítője nemcsak a civil életben, de hivatásának gyakorlásában is. Igazi, a szó legszebb értelmében értelmezhető papné társat kapott, aki négy gyermekük édesanyja, felnevelője, lelki támasza és kireptetője tudott lenni.

1947-1952 között lelkészértekezleti jegyző, majd 1953-ban esperes lett. Első turnusban 1956-ig viselte az esperesi tisztet, majd egyházmegyei tanácsbíró és diakóniai előadó lett. 1965-ben ismét megválasztották esperesnek, mely tisztet nyugdíjazásáig, 1990-ig viselte.

Az egyházkerületben is missziói előadó, tanácsbíró és diakóniai, nyugdíjügyi előadó volt.

Esperessége idején, „kis világi nyomásra", elvállalta, hogy Székesfehérvárra válasszák lelkésznek. (Jó volt a világi hatalomnak, hogy központi helyen lehessen ellenőrizni az egyházi vezetőket.) A székesfehérvári gyülekezet ismerte Szabó Sándort annyira, hogy nem kellett nagy nyomást gyakorolni rá, az éppen nyugállományba vonuló Bódás János helyébe megválasztotta Szabó Sándor esperes-lelkészt székesfehérvári lelkésznek.

Nyugdíjas éveit családja körében, Székesfehérváron élte, a gyülekezet szeretetével övezve, hiszen Sándor bácsi csak nyugdíjba vonult, nyugalomba nem. Segített, amiben csak tudott.

Isten vigasztaló kegyelmét kérjük családjára, szeretteire. Hálás szívvel elbúcsúzik a Mezőföldi Református Egyházmegye, s a fehérvári gyülekezet. Emlékét és életének áldott tanulságait megőrizzük.

Pétervári Imre főgondnok

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/mezofoldiem/hir/lista/hirek/