Dunántúli templommesék - műhelybeszélgetés a szerzőkkel

Adminisztrátor, 2009-11-19 08:01:24

Ritka lehetősége honlapunk olvasóinak, hogy betekinthetnek egy könyv elkészültének kulisszatitkaiba. Az idei év legkülönlegesebb könyvcsemegéjének szerzőit kértük, mondják el érzéseiket, szándékaikat az immár megjelent kötetről és ennen magukról.
A beszélgetés szövege nem szerkesztett, hogy minél erősebben megnyilvánuljon az alkotók személyisége, milyennek látják önmagukat és közös munkájuk létrejöttének történetét.

Mivel foglalkoznak, mi a képzettségük, mesterségük és választott hivatásuk?

Ekhardt Júlia fotográfus: Idegenforgalmi marketinggel és fotózással foglalkozom. Nagyon sok városnak, településnek készítettem idegenforgalmi prospektust, könyvet. Nemrég jelent meg az „Élvezetes egészség” című nagy formátumú szakácskönyv, melynek fotóit én készítettem – nagy élvezettel, és kiadónál van egy Indiát bemutató reprezentatív albumom is. A református egyházon belül Egyházmegyéknek készítek az egyházmegye templomait bemutató „vallási-turisztikai” kiadványcsomagot és rengeteg gyülekezetnek dolgozom kisebb-nagyobb feladatokkal (prospektus, képeslap, stb.) Ezeken kívül fotókiállításokon veszek részt az általam készített templomfotókkal, és - aminek különösen örülök -, a képeim díszítik néhány református iskola falait is. Mivel pedig Indiában, az indiai emberektől  sokat tanultam, ezeket a tapasztalatokat  India-bemutatókon próbálom továbbadni kiállítótermekben, művelődési házakban és iskolákban. Számomra ezek a fontos dolgok, amelyeket megpróbálok a fotóimon keresztül megfogalmazni és továbbadni.

Borbély János református lelkész: Köszönöm a kérdést, főleg, hogy ilyen sokrétűen lett feltéve. Képzettségem: mérnök, pedagógus és lelkipásztor. Mind a három pályán Borbély Jánosdolgoztam, sőt még többön is. Úgy szoktam mondani, hogy segédmunkástól kezdve lelkészig minden voltam, ami azt hiszem nem hátrány a gyülekezetek ismerete szempontjából. A mesterségem - bocsánat, hogy így mondom – az, hogy Borbély János vagyok napi huszonnégy órában. Ez nem könnyű, higgyék el. Nagyon fontosnak tartom a saját identitásom megőrzését, főleg egy ilyen erőszakos és karmoló világban. Újabban a parókiánk kerítésén belőli világot Borbély-országnak kezdtem el nevezni, ami azt jelenti, hogy a benti világban teljesen másféle értékek és dolgok számítanak, mint odakint. Nagyon igyekszünk ezeket Isten akaratához igazítani. Mi így őrizzük a méltóságunkat. Nagyon sok mindennel foglalkozom, legelsősorban a családunkkal, hat egészséges lelkű gyerekünk van, állatokat tartunk (lovunk is van), írok, költögetek, mindent javítok, és mostanában már öregszem is. És természetesen a gyülekezettel, a gyülekezet dolgaival is... Sajószentpéteren vagyok lelkész. 

Miért tartják fontosnak könyvüket?

E.J.: Alapkönyv, hiszen megismertet néhány gyönyörű dunántúli templommal.
Másrészt a mai káosz-közeli világunkban fontos egy kapaszkodó. Sok embernek a HIT ez a kapaszkodó. És akik nem hisznek…..? Ez a könyv talán utat mutathat ehhez a kapaszkodóhoz.

B. J.: Mit mondjon az ember, hogy ne magát dicsérje? Mert azt hiszem, hogy sikerült megtalálni egy olyan formát, amivel az a hallatlan nagy igazság, ami Jézus Krisztusban van, ma közölhető. Azt hiszem, hogy a könyv magáért beszél. Nagyon sokra tartom, mikor valaki úgy beszél igei dolgokról, hogy nem direkt azt mondja, mégis minden szaván átszűrődik, hogy mennyire fontosnak tartja. A formát egyébként nem én találtam ki, hanem szerzőtársam: Ekhardt Júlia. Ahogy bennem is élnek az egykori olvasmányélmények, úgy vágyom rá, hogy ebből a könyvből is elevenedjenek meg majd jó dolgok a felnövekvő nemzedék későbbi életében, de a maiak is meríthessenek belőle. Ami pedig fölösleges, az meg nyugodtan hulljon ki.  

Kiknek szánják a művet, van-e ennek a műnek célközönsége?

E.J.: Mindazoknak, akik tartalmas szórakozásra vágynak, azoknak, akik nem félnek szembenézni magukkal (hiszen ez a könyv a történeteken keresztül azért tükröt tart elénk).
Az elbeszélések stílusa sem szab korosztályi határokat, mivel Borbély János megtalálta azt a nyelvet, amellyel szólni és éreztetni tud minden korosztály felé.

B. J.: A megjelenő könyv második kötete egy általunk elképzelt sorozatnak, amit színeiben a magyar református címer színeire (kék, piros, fehér és arany), tartalmában pedig a négy magyarországi református egyházkerületre szeretnénk felépíteni. Mindezt azért mondom el, mert az első könyv alapján úgy látom, hogy a könyv mindenkihez szól. Kisgyerekek éppen úgy élvezik történeteit és képeit, mint az idősebbek. Az első megjelenésekor örömmel hallgattam, ahogy emberek arról nyilatkoztak, hogy ’melyik az ő meséjük’. Azt is elárulom, hogy nekem sem tetszett minden mese, jobban mondva volt, ami jobban, és volt, ami kevésbé. Alázatra nevelt és elgondolkoztatott, mikor azt hallottam, hogy vannak, akiknek éppen ez utóbbiak tetszenek. Nyilván, a saját életére az passzol. Azt hiszem, hogy minden réteg megtalálhatja benne, amit neki mond. Valahogy úgy gondolom, hogy több rétege van, éppen úgy, mint az irodalmi műveknek, legfőképpen a Bibliának. 

Műfaját tekintve hová sorolnák új könyvüket?

E.J.: Stílusában, felépítésében annyira új ez a könyv, hogy nem sorolnám semmilyen műfajhoz sem!

B.J.: Én a meséket fabuláknak tartom, ezért vannak annyira végletesen lecsupaszítva, a könyvet pedig az evangéliumi irodalomhoz.

Mi a könyv létrejöttének előtörténete? Hogyan találtak egymásra mint szerzőtársak és mi a közös munkájuk módszere?

E.J.: Körülbelül 10 éve fotózom magyarországi (és határon túli) református Ekhardt Júlia ( a képen jobbra)templomokat. Tíz éve szembesülök azzal a ténnyel, hogy ezeket a csodákat még a szomszéd településen, városban élők sem ismerik. Megdöbbentő élményben volt részem tavaly, amikor is fotókiállításom (táncfotók) volt Indiában (ahol a mindennapi élet alapja a HIT.). Magammal vittem néhány magyarországi református templomfotót, ami olyan mély benyomást tett – a zömében hindu - emberekre, hogy felkértek, rendezzek kint egy kiállítást ebből az anyagból is. Ha egy más vallású embert lenyűgöznek ezek a gyönyörű templomok, hogy lehet az, hogy itthon sokan nem törődnek a saját örökségükkel? Mindig is azon gondolkoztam, hogyan lehetne közelebb vinni az emberek szívéhez, lelkéhez ezeket a templomokat egy fotós eszközeivel? Azt vallom, hogy  először meg kellene mutatni „kívülről”, és ha sikerül elérnünk, hogy ezáltal valaki belép egy templomba, a HIT már közel jár hozzánk.
Mivel tudom, mennyire nehéz ma, ebben az őrült világban bárkit is megszólítani, ehhez mindig próbáltam valami egészen új eszközt keresni. Legyen az egy újszerű fotókiállítás, egy, csak az adott templomra jellemző „Igegyűjtemény”, vagy éppen egy mesekönyv.  Ehhez azonban kellenek az olyan  egyházi vezetők, akik eléggé nyitottak ezekhez az ötletekhez és csekély időt is szánnak a megvalósításhoz vezető útra. A mostani „mesekönyvnek” sem örülhetnénk Steinbach József püspök úr pozitív hozzáállása és hihetetlen személyisége nélkül. Az Ő egyénisége szerintem utat fog törni nagyon sok olyan szívbe is, ahol az alapvető létforma még nem a HIT.
Borbély Jánossal is egy fotózás alkalmával találkoztam. Jánossal ugyan két különböző világban élünk, mégis azonnal közös nyelvet kezdtünk el beszélni - körülbelül hat évvel ezelőtt. Ez, azonos közegben élők között is nagyon ritka. Megfogott a nyitottsága, az őszintesége, az intelligenciája, és nem utolsó sorban a tehetsége. - János egy egyszerű levelet is úgy ír meg, mintha irodalmi mű lenne, s ezt teszi olyan könnyedséggel, mintha tollal a kezében született volna.
Munkamódszerünk a barátság. Egyetlen fotóból, írásának egyetlen sorából mindketten tudjuk, hogy a másik mit akar mondani.

B.J.: Köszönöm ezt a kérdést is, mert alkalmat ad arra, hogy a könyv igazi szülőanyjáról, Júliáról szóljak. Júlia egy nagyon érdekes személyiség, aki nem a református egyház dogmatikáján keresztül közelít a kérdésekhez. Egyébként a református templomok szerelmese, olyan érzékeny és látó módon kevesen közelítenek a templomainkhoz, mint ő. Most például egy indiai kiállításra készül festett református templomainkból készített fotóanyagával, ahová meghívták. Egy templomfotózása alkalmával találkoztunk még Zubogyon, ahol elmondta, hogy egy ilyen könyvet szeretne. Nekem már volt kész mesém, megmutattam, és úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk. De azt hiszem, hogy a végleges forma, csak a könyv készítése során alakult ki. Mivel távol lakunk egymástól, a kapcsolatot interneten, telefonon és természetesen, bizonyos fázisokban, személyesen is tartjuk, ilyenkor vagy ő jön, vagy én megyek. Egyébként a legnagyobb mértékig önállóan dolgozunk, szem előtt tartva a közös célt. Júlia nagyon komoly és korrekt munkatárs. Amit megbeszélünk, ahhoz tartjuk magunkat. Például csak úgy javít bele, még egy elírt betűt is, a meséimbe, ha megbeszéli velem. Ez nagyon fontos a számomra. Röviden azt mondhatnám, hogy tiszteletben tartjuk egymást, egymás munkáját.

Mi jut eszükbe először a könyv tartalmából, van-e  különösen kedves részlet, amely szerzőtársától származik?

E.J.: Mindegyik történetnek megvan a saját tanulsága. Azt sajnálom csak, hogy a könyvbe 16 mese fért és nem több. De ha az  első - „A lélekmadár röpte” című  kötetet is hozzáadom, amiben szintén 16 mese található, akkor 30 napra elegendő útravalóval felvértezve, talán könnyebben vesszük a napi akadályokat.

B.J.: A könyvnek minden részlete a szerzőtársamtól is származik, sok mindent megbeszélünk, néha még a mesék témáját is. Erre azért van szükség, mert a könyv három lábon áll, a templomfotókon, a gyerekfotókon és a meséken, és ennek az egésznek harmóniában kell lenni egymással. Hogy mi jut eszembe a könyvről? Elárulom, hogy van egy olyan rétege is, ami csak az én számomra világos, például, minden szereplőnek megvan az igazi, élő személye. De ezt nem tudja más csak én, és nagyon rejtve írok róluk. Mostani könyvünknek számomra van egy olyan rétege is, amit én úgy nevezek magamban, hogy a ’vállalható dili’. Nagyon szeretnék egy olyan világban élni, ahol nem kell mindig feszes vigyázban állni, nem kell állandóan toppon lenni, nem kell állandóan megfelelni, hanem azok lehetünk nyugodtan, akik vagyunk. Ha egy kicsit „dilinyósak”, akkor egy kicsit „dilinyósak” is. A könyvnek, számomra, van ilyen oldala is. 

Az idei esztendő karácsonyára milyen ajándékkal készül és mire áhítozik lelke mélyén?

E.J.: A Karácsony Nekem elsősorban a szeretet ünnepe. Én próbálok úgy élni, hogy az én életemben minden nap karácsony legyen. Ilyetén a karácsony számomra nem egy különleges ünnep. Azt kívánom, hogy ezt az ünnepet sokan a mindennapokban is meg tudják élni, mert így fog előremenni a világ!

B.J.: Azt még nem tudom, hogy milyen ajándékkal készülök, rohanós életünk egyik mellékterméke, hogy karácsonnyal sokszor csak a legutolsó pillanatban van időnk törődni. Most még olyan messze van, hogy az idén szinte eszembe sem jutott. Tavaly volt először, hogy nagyobb gyermekeink mentesítettek bennünket az ajándékvásárlás terhe alól, én is úgy telepedtem a fa alá, hogy nem tudtam, hogy mi lesz az ajándék. Ez is nagy ajándék volt, hogy mindezzel nem kellett törődni. Hallatlanul nagy dolog lesz, ha megjelenik a könyv, mindebből a legtöbbet mi, alkotók meríthetünk. Az biztos, hogy számomra ez lesz, az idei év egyik legnagyobb karácsonyi ajándéka. Köszönöm dunántúli református testvéreimnek, hogy részesülhetek, részesülhetünk ebben. Reménykedem benne, hogy az ő számukra is örömet jelent majd a kézbevétele. Az, hogy mire áhítozom, azt hiszem az elmondottakból is némileg világos. Egy csendes, békés világra, ahol nem azt kell megélnünk, hogy valamilyen izmus, valamilyen újabb világboldogító elv nevében még jobban megnyúznak bennünket, ahol csendesen és békén lehetünk hívők, Jézus Krisztus átadott életű, boldog követői, ahol nem kell állandóan toppon lenni és szüntelenül megfelelni valaminek, vagy valakinek, hanem van idő a kikapcsolódásra, a szemlélődésre, az elmélyedésre, az imádságra, magyarul mindarra, ami az igazi, mély, tartalmas élethez kell. Azt is kívánnám, hogy a munkánk után tisztességesen meg lehessen élni, és mindazok az egyszerű emberek, akik becsületesen élnek, meg legyenek becsülve, mert Istenen kívül egyedül csak őrajtuk nyugszik a jövő. Hogy helyére kerüljenek a dolgok, mert ma, egy fenékig felkavarodott, feje tetejére állított világban élünk. Ezt kívánom mindannyiunknak, és boldog karácsonyt, de nem Jézus Krisztus nélkül… Ő a mi Legnagyobb Ajándékunk.  Isten áldjon meg mindenkit!

Dusicza Ferenc

A könyv megjelent és 2.700 forintért lehet megvásárolni. Érdeklődni a lelkészi hivatakokban és az esperesi hivatalokban lehet.

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/hir/mutat/405/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2022. July 05., Tuesday,
Emese , Sarolta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 3209
Összesen 2009. június 2. óta : 31581799