Presbiterképzés volt Szákszenden

Bogáth István , 2012-05-09 04:00:00

A szákszendi református gyülekezet három éve épült barátságos gyülekezeti háza kitárt ajtókkal fogadta a Héthatáros gyülekezeti kiskör presbitereit az idei évad harmadik presbiterképzési alkalmán. A gyakorlathoz híven mindig más helyszínen rendezzük a képzési sorozatot. Ez alkalommal 40 fő érdeklődő érkezett a környék hat gyülekezetéből.

A nyitó áhítaton Sugár Tamás, nagyigmándi lelkipásztor a Római levél 4. fejezetének 9-12 versei alapján hirdette Isten Igéjét. Az alapvető kérdés mely szerint a hit vagy a cselekedetek alapján igazulhatunk meg ma is aktuális. A mai presbitereknek ezzel nagyon is tisztában kell lenni. Le kell számolni azzal a felfogással, mely szerint elég hinnem és akkor minden rendben van.

 

Emlékeztetett Jakab apostol levelében szereplő kijelentésre, „ Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül." A saját személyes hit mellett meg kell jelennie a cselekedeteknek is. Hangsúlyozta, hogy a gyülekezeteinkbe újonnan betérőket ne előítéletekkel fogadjuk.

Az Anyaországtól elszakított egyházrészekkel való ismerkedést az Erdélyi és Királyhágó-melléki egyházkerületekkel folytattuk. Ebben Sugárné Damó Márta, lelkipásztor volt segítségünkre, aki az Erdélyi egyházkerület szülötte.  Megismerkedhettünk a történelmi tényekkel, a reformáció térhódításával. A statisztikai adatok sora mellett sok személyes élményt is hallhattunk. Részletesen szólt a rendszerváltás utáni időkről, melyben szomorú tény, hogy az egykor elvett egyházi ingatlanok sorsa még mindig nem rendeződött. Sajnos nagy a kivándorlás ezekről a területekről. Az emberek már nem úgy  tartják hitüket, mint a diktatúra  éveiben. A politikai szabadság nem hozta meg azt a hitbéli ébredést amelyre joggal lehetett számítani. Érdekességként emelte ki, hogy azon a vidéken kötelezően elvárják a lelkészektől a családlátogatásokat. Talán ez egy döntő momentum lehet a gyülekezetépítésben. Megemlítette, hogy a hittanoktatás a tanrend része, mi még ennek szervezése előtt állunk.

A következő előadó Gerecsei Zsolt volt, aki a Dunántúli Református Egyházkerület jogilag történt 400 éves megalapításáról tartott előadást. Előadásában az 1612 előtti száz évről is beszélt, hiszen reformáció már az 1530-as évektől jelen volt ezen a vidéken. Az úgynevezett közös időszak történéseiből is felvillantott néhányat.

A Körmendi Zsinaton, 1612. június 19-én megválasztották Patai Istvánt püspöknek, ő egyértelműen a kálvini vonalat képviselte és innen már nem volt kérdés, hogy a két irányzat a Dunántúlon is szétvált egymástól.

Juhász Róbert, császári lelkipásztor érdekes, egyedi stílusú előadásával segített bennünket, melynek címe is nagyon gyakorlati volt, „Hogyan olvassuk a Bibliát?"

Előadásában kihangsúlyozta, ez az a KÖNYV, amelynek lelke van! Három fogalom a kíváncsiság, a tisztelet, a szükségesség  az ami vezéreljen miközben a Bibliát a kezünkbe fogjuk. Az ember üdvösségének eléréséhez elengedhetetlen a Biblia rendszeres, naponkénti olvasása. Kell-e olvasni naponként a Bibliát? Egy kijelentéssel és egy kérdéssel válaszolt rá! A lelkészeknek mindenképpen!  És a gondnokoknak, presbitereknek? - hangzott a kérdés. A hallgatóság mondta ki a választ. Igen nekünk is naponta kell olvasni a Bibliát.

Jó tanácsokkal is ellátott bennünket, egy kicsit fordítva közelítve a dologhoz. Hogyan ne olvassuk a Bibliát?

Ha kezdők vagyunk, semmiképpen se a régi fordításokkal ismerkedjünk. Ne akarjuk az elejétől a végéig, regényszerűen olvasni. Ne lexikonnak tekintsük. A Biblia iránytű azon a hánykolódó tengeren melyen mindannyian evezünk. Ez az iránytű mindig az egyetlen biztos pont felé vezet bennünket.

Az előadások után nyíltszínű kérdésfeltevés most nem volt, talán azért is mert ezen az estén nagyon is egyértelmű dolgokról hallottunk.

 

A házigazdák süteménnyel és innivalóval kínálták a résztvevőket, így azután még mintegy másfél óráig jó hangulatban  beszélgettünk, együtt voltunk.

 

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/tataiem/hir/lista/egyhazmegye-hirei/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. May 07., Tuesday,
Gizella napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 6322
Összesen 2009. június 2. óta : 40438386