"Jó nekünk itt lennünk!" - Dunántúli Református Családos Hét

Tófalvi Ágnes, 2012-08-01 00:00:00

Jó nekünk itt lennünk!" Ugyan a záró Istentiszteleten beszéltünk erről, de mi, akik már második alkalommal vehettünk részt a balatonfenyvesi családos táborban, már a megérkezéskor tudtuk, éreztük ezt!

  A „Találkozások" témáját jártuk végig; első előadáson orvosi szemszögből az élet-halál kettősségéről hallgattunk előadást; másnap a drogmisszió vezetője és drogbetegek saját tapasztalataikat és kudarcaikat mesélték el. Nagyon tanulságos volt, és a tinédzserek megdöbbenve, szájtátva hallgatták őket. Dányi Zoltán családsegítő sok értékes tapasztalatot osztott meg, sok hasznos tanácsot, film- és könyvajánlást is kaphattunk a siker témakörben. Az előadások sorozatát Székely Attila Én-család-gyülekezet címmel tartotta. Lelkipásztor szemszögből ez egészen más, és kiderült, a lelkész is ember! Kisebb csoportokban aztán minden nap átbeszéltük az előadást, olykor elkalandozva a témához kapcsolódva saját gondolatainkat, problémáinkat is ...

Az első estén még kicsit félszegen ismerkedtünk, hála Istennek sokkal több család érkezett, mint az elmúlt évben. Jó volt látni, hogy egyre több a fiatal család pici gyerekkel, több a kamasz, akiknek nem ciki családosan nyaralni, és ők is át szeretnék élni ebben a körben ezt a szeretetet és kegyelmet, ami ebben a táborban valóban kézzel fogható! Idősebb házaspárok is érkeztek, és mindenben egy közösségként tudtunk együtt nyaralni. Hol egy pici gyerekkel kézen fogva sétáltak, hol csapatba verődve fociztak az ifjúsággal, vagy éppen pingpong tudásukkal nyűgözték le a tinédzsereket.

 

Az időjárás is nagyon kellemes volt, többször megmártózhattunk a Balatonban, sőt, a mezőföldi csapattal Badacsonyig hajóztunk és az óriáskerékről néztük a magyar tenger végtelen kékségét. Vetélkedésben és nagy nevetésben sem volt hiány, felhőtlen estéken át játszottunk családostul. Éjszaka lecsendesedett a tábor, elaludtak a gyerekek, de itt-ott csoportokba verődtünk és éjszakákat beszélgettünk át néhány összetolt padnál.

 

Hamar elszaladt ez a néhány nap, és igazán akkor éreztük, hogy mennyire nagyon jó volt, amikor hazaérkeztünk.

 

Itt is, ezúton is köszönjük a lehetőséget a tábor kitalálóinak és szervezőinek, és saját gyülekezetünknek, hogy idén is lehetőséget kaptunk erre az alkalomra. Igyekszünk meghálálni, és az itt feltöltött „elemeinkkel" munkálkodni, szolgálni.

Forrás: Mezőföldi Református Egyházmegye honlapja

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/mezofoldiem/hir/lista/hirek/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2013. június 19., szerda,
Gyárfás napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 569
Összesen 2009. június 2. óta : 3643779

Ige Mellett

(9) „Jaj, annak, aki perbe száll alkotójával…” (Ézsaiás 45,9-25)

A fazekas és alkotása, a cserépedény képe Isten Lelkének munkájára utal. 1. Isten Lelke hitet ébreszt: felismerem alkotómat, teremtő és megváltó Isten... tovább

REPOSZT

Vakon is bizalommal előre

A Láthatatlan Kiállítás Budapest egyik leglátogatottabb programja, mely Prágában és Varsóban is várja az érdeklődőket!A kiállításon a résztvevők csupán tapintás, hallás, szaglás és egyensúly ...
... Tovább

Református közélet

Egy régi számadás


1942. szeptember 20.-án mondta el Joó Sándor az alábbi igehirdetést, mely a Számadás című kötetben jelent meg. (Budapest, 2012.)  Amíg a második felét begépeltem ... ... Tovább

Ha tud vagy netán szervez egy jó programot és megosztaná mással, kérjük kattintson erre a linkre! Hamarosan közzé tesszük. Köszönjük!

Dokumentumtár

Nl110627

Formátum:.doc
Méret: 35.5 KB

Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2011.06.27.

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

eloadas_polgm

Formátum:.mp3,
Méret: 19.2 MB

Szászfalvi László előadása a Dunántúli Református Polgármesterek I. Találkozóján

Hanganyag letöltése