Néhány közelmúltbeli magyaralmási eseményről szeretnék beszámolni röviden. A gyülekezetünk olyan, mint egy nagy család. Úgy van ez, ahogy otthon a családban is szokott lenni, közösek az örömök és közösek a kihívások is. Ha baj van összezárunk, a nehézségek inkább közelebb visznek minket egymáshoz, jobban egymásra vagyunk utalva. Együtt tettük rendbe például a templomkertet még az előző esztendőben a térköves járda megépítése után, de együtt készítettük elő ősszel gyülekezettörténeti textília kiállításunkat is nyugalmazott gondnok testvérünk kezdeményezésére. Nagyon szép régi garnitúrákat is elővettünk, a terítőkön található Igék még most is évtizedekkel az elkészítésük után is bátorítanak, tanítanak minket. Jó volt a régi Bibliák, Énekeskönyvek, úrvacsorai edények, fényképek segítségével felidézni egy kicsit a múltunkat. Köszönjük az ötletet és a szervezést, minden gyülekezeti tagunknak a felajánlott emlékeket, mellyel a kiállítás anyagát gazdagították!

Nagy ajándék volt az is számunkra, hogy az Egyházaskozári Baptista Gyülekezettől szép, jó állapotban lévő padokat kaptunk. Néhány presbiterünk és ifisünk segítségével kisteherautóval hoztuk el a padokat a baranyai kis faluból, ahol olyan szeretettel fogadtak minket, hogy még egy finom ebédet is kaptunk a padokon kívül. Így a templomunk karzatában tönkrement, elöregedett padokat le tudtuk cserélni, sőt külön öröm, hogy még más gyülekezet templomába is jutott egyházmegyénkben a felajánlott sok padból. Itt is köszönjük a szállításban és a pakolásban kapott segítséget, helyükre kerültek a padok! Ilyenkor döbben rá az ember, hogy nem is olyan egyszerűen kerülnek fel a padok a karzatba, férfi erő, jó ötletek és összefogás kell hozzá.

Az összefogásnak azonban itt még nincs vége, asszonytestvéreink nemcsak új úrasztala terítőkkel ajándékoztak meg minket néhány éve, most is akcióba léptek. Egyik Testvérünk felajánlotta ajándékba az anyagot, így a szorgos asszonykezeknek köszönhetően új, modern, szép, esztétikus huzatokat kaptak a templomban az ülőpárnák. Köszönjük a felajánlást és a sok munkát, és hogy megszépülhetett, barátságosabb lett Isten dicsőségére és minden ide betérő javára a templomunk!

Az idei évet is összefogással kezdtük gondok úr kezdeményezésére. Hála Istennek a presbitériummal már 8-10 éve úgy döntöttünk, hogy korszerűsítjük a parókiát. Így a szakszerű tetőtér szigetelés, vékony csöves rendszer, új radiátorok, kondenzációs kazán már akkor megvalósult, fenntarthatóvá vált a parókia, barátságos számlákkal. De a rezsi árak most mindenütt megemelkedtek és mindenkit érint, hogy takarékoskodni kell. Ugyanazt a missziói munkát szeretnénk végezni mint eddig, de a megemelkedett rezsit is ki kell valahogy fizetni. A nappalinkban használunk egy kis barátságos kandallót, ezzel nagyon sokat tudunk spórolni a gyülekezetnek, nem beszélve arról, hogy nagyon jó itt a tűz mellé letelepedni, mert mind a látvány, mind a hőérzet csodálatos. Szóval már az év elején a temetőből tűzifát hoztunk be a férfi testvérekkel, most néhány hete pedig a hatalmas farakás feldolgozásával foglalatoskodtunk. Közben szintén felajánlásból vaddisznó pörkölt készült. Tizenöten voltunk férfiak, és néhány asszonytestvérünk is segítségünkre volt. 15 fő 3-4 órás munkájával 5-6 köbméter fát felhasogattunk, fűrészeltünk, összepakoltunk. Ha ezt a lelkipásztornak egyedül kellett volna elvégeznie, 1 hónapig is eltarthatott volna a munka még akkor is, ha minden nap 2 órát hasogattam és pakoltam volna a tűzifát. Megvallom őszintén, hogy nagyon jól esett az a testvéri szeretet, amit ezen a napon megtapasztaltam. Nem is beszélve a közös ebédről, a finom pörköltről, a jó beszélgetésekről. Hálás vagyok, hogy itt Magyaralmáson szolgálhatunk családommal. Hálás vagyok, hogy gyülekezetünkben ilyen összefogást tapasztalhatunk meg ezekben a nehéz időkben. A következő télre való tűzifa, már itt pihen az udvaron konyhakészen és biztos vagyok benne, hogy ez így lesz a következő évben is. Arról nem is beszélve, hogy a sok felajánlott idő, munka, szerszám és segítségnek köszönhetően a tűzifa a gyülekezetnek egy forintba sem került, mert mindent felajánlásból kaptunk. Köszönet és hála érte!

Úgy hiszem, hogy van jövő és reménység ezekben a nehéz időkben is a kisebb gyülekezetekben is. „Jézus Krisztus a mi megtartó életprogramunk!”, ahogy egyik püspökünk megfogalmazta. Örömmel és reménységgel végezzük a lelki munkát és hálásak vagyunk Isten áldásáért. De az anyagi dolgok előteremtésében is Isten gondviselő szeretetét látjuk, ami az említett példákban testvéreken keresztül érkezik. Reménységgel megyünk előre Isten segítségében bízva, egymásba kapaszkodva, hiszen Krisztusban Testvérek vagyunk! Egyik szép dicséretünk soraival fejezem be beszámolónkat: „Isten szívén megpihenve forrjon szívünk egybe hát...” (395,1)

Polgár Tibor Csaba

lelkipásztor