2018. március 25-én vasárnap 16.00-tól Dadon a református Templomban virágvasárnapi koncertet tartanak, melyen az Egyházközség Fénysugár kórusa szolgál. Ezt követően immáron hagyományosan a gyülekezeti házban szeretetvendégségre és jótékonysági virágvásárra kerül sor.
tovább
Vezetve vezetni címmel volt egyházmegyei tanácsüléssel egybekötött asszonykonferencia 2018. március 3-án az etei gyülekezetben. A leghidegebb héten sem hideg, sem hó nem szeghette kedvét a konferencia résztvevőinek. Igaz a templomba beszökött téli zord mínuszok egyikéből két gázkazán 24 órányi teljes kapacitásával kellemes tavaszi enyhet tudtunk létrehozni.
„Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot" (József Attila)
Czunyiné dr. Bertalan Juditot a közelmúltban tartott megyei presbiteri konferencia résztvevői között köszöntöttük, ezúttal nem csak mint országgyűlés képviselőt és kormánybiztost, hanem egyúttal mint a bokodi gyülekezet újonnan választott presbiterét. E találkozás kapcsán készült az alábbi interjú.
tovább
Egy napon az óvodás kisfiam jelentőségteljesen szegezte nekünk a váratlan kérdést:
-Anya, apa, ugye ti sosem fogtok elválni?!
Bizonyára napközben szóba került valamelyik óvodás társának, pontosabban az egész családjának szomorú története, amelynek bizonyosan ő, a gyermek lesz a legnagyobb vesztese. Napjaink „meghibásodás esetén eldobható" világában a házasság sokaknak egészen mást jelent, mint nagyszüleink, szüleink idejében jelentett. Ezért ma még fontosabb beszélni a jó házasságról, a sziklára épített ház biztonságáról, az Istenre, mint örök és abszolút alapra épített életről.
tovább
A Tatai Református Egyházmegye Tanácsa az elmúlt évkehez hasonlóan 2018. évben is pályázatot hirdet a gyülekezetekben folyó katechetikai munka támogatására.
Az egyházközségek pályázhatnak a) nyári táborok, csendesnapok, kisköri találkozók költségeinek; továbbá b) a katechetikai munkát segítő eszközökre; ill. javítási költségeinek támogatására.
A Tatai Református Egyházmegye Közgyűlését 2018. március 24-én, szombaton 9.30 órától tartja Tatán, a Kocsi u. Gyülekezeti Otthonban.
Bokodon 2018. január 17-én került fel a református templomtornyára a felújított toronysisak. Ekkor emelte fel a daru a vörösréz borítású szerkezetet, legfelül az új gömbbel és az új csillaggal. A megújult toronysisak gerendaváza, Ócsai Sándor építőmester ráckevei telephelyén készült, majd 2017. december 12-én szállították Bokodra, ahol a vörösréz-lemezek felhelyezését végezték. Mérsékelten hideg, de szélmentes napon emelte fel a daru, a 11, 5 méter magasságú alkotmányt, tetején a csillaggal és a gömbbel. A nem mindennapi eseményt a település részéről hatalmas érdeklődés kísérte.
tovább
Az elmúlt év végi tisztújítás után első alkalommal gyűltek egybe a Tatai egyházmegye gyülekezeteinek presbiterei február 18-án, Komáromban. A „Reformáció 501" címet viselő konferencia előadásai arra keresték a választ, miként kell megfelelnünk a semper reformanda elvének az 500. évfordulós megemlékezések után?
Janus, a római isten egyik arcával előre, a másikkal hátra nézett. Róla kapta nevét január hónapunk, amikor egy ilyen, jövőbe néző és visszatekintő alkalmon találkoztak a dadi Fénysugár Ifjúsági Kórus tagjainak szülei. A lelkes kis közösség két éve működik, s a szülők hálaadással, elégedettséggel, optimista tervekkel kezdték az újesztendőt. Demokratikusan döntöttek néhány kérdésben, s megköszönték Kovácsné Gombos Tímea karvezető, Molnár Szabolcs szakmai vezető és Kovács Tamás lelkipásztor munkáját. Tréfálkozva, vidáman, jó hangulatban töltötték együtt ezt az egy órát. Bár minden szülői értekezleten ez lenne tapasztalható!
tovább
A Tatai Ref. Egyházmegye 2018. március 3-án tartja ezévi asszonykonferenciáját Etén a refromátus templomban. A konferenia címe: Vezetve vezetni tovább