Az elmúlt évekhez hasonlóan a 2019. éven is megrendezésre kerül a Szenczi Molnár Albert zsoltáréneklési verseny. A tavalyi feltételek szerint részt vehet minden 6-18 éves tanuló, aki vagy egyházmegyénk területén élő gyülekezeti tag, vagy pedig egyházmegyénk területén valamelyik egyházi iskolánknak tagja.
A verseny helye: Tatai Református Gimnázium; Időpontja: március 30. szombat, fél 10-től kb. délig.
Jelentkezni március 24-ig lehet.
tovább
A Tatai Református Egyházmegye ezévi presbiteri konferenciáját 2019. február 16-án szombaton 9.30-tól tartja Kocson a református templomban és a Vincze Imre Ref. Általános Iskolában. A találkozó nyitó áhítatát és kezdő előadását követően a résztvevők 10 csoportban beszélik át a presbiteri szolgálat különböző területeit. tovább
A Tatai Ref. Egyházmegye ezévi kórustalálkozóját Szőnyben tartja 2019. április 27-én.
Csatolt fájlban letölthetők a kórustalálkozó közös kórusművei
tovább
A Tatai Egyházmegye következő lelkészértekezlete 2019. január 28-án, hétfőn du. 15.30-tól lesz Tatán, a Kocsi u. gyülekezeti otthonban.
Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetét - amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt - mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével. A Házasság Hete Szervezőbizottsága által koordinált központi programok fővédnöke 2013 óta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.
tovább
Az Ökumenikus Imahét 2019. január 20-27. között lesz. Az imahét anyagát az indonéz keresztény testvérek állították össze, amelynek a központi igéje így hangzik:
„Az igazságra és csakis az igazságra törekedj..."(MTörv/5Móz 16,18-20)
Az országos ünnepi nyitó istentisztelet a Deák téri evangélikus templomban lesz 2019. január 20-án, vasárnap 18:00 órakor. Dr. Erdő Péter bíboros mond szentbeszédet és igét hirdet Dr. Szabó István, református püspök. Az ünnepi liturgiában szolgálnak a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa tagegyházainak vezetői.
Az ökumenikus imahét anyaga letölthető: itt.
tovább
A Tatai Refomátus Egyházmegye egész közössége nevében békés, kegyelemteljes karácsonyi ünnepet és Isten áldásával kísért ünnepi istentiszteleteket kívánunk honlapunk minden kedves Olvasójának!
Máté László esperes és Gyimóthy Géza egyházmegyei gondnok
tovább
„Világíts!"... CD felvétel készítése Dadon
2018. november 17-18.án második alkalommal készített CD felvételt Dadon a Fénysugár Kórus. A 2016-os CD-jük a „Hála" címet kapta, idén a „Világíts!" mellett döntöttek. Mit jelent keresztyénként „világítani"? Mi lenne az üzenete az idei CD-nek? Hogyan lehet Isten dicsőségét, világosságát énekhanggal tovább adni az embereknek?
továbbIdén 13. alkalommal szervezik meg december első vasárnapján, 2018. december 2-án a Kárpát-medencei imanapot. A liturgiát és a felhasználható anyagokat idén az Erdélyi Református Nőszövetség állította össze.
Az imanap egy újabb alkalom hálával gondolni azokra, akik a tanítványság útján előttünk jártak. Jó megismerni az általuk bejárt utakat. A rohamosan változó világunkban, új utak keresésének kényszere alatt, jó nekünk újra meg újra visszatérni „az élő víznek forrásához". Meríteni belőle küldetéstudatot, megerősítést, missziói lelkületet, tiszta hitet. Az előkészítő konferencia és imanap, a találkozásokon, beszélgetéseken túl, az „edényeink feltöltésének" alkalma is, egymás hite általi erősödés - vallják a szervezők.
tovább